Szorosabb együttműködés az ENSZ FAO és az Agrárgazdasági Kutató Intézet között

Agro Napló
Három évre szóló megállapodást írt alá a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Irodája a magyar Agrárgazdasági Kutatóintézettel

Budapest, 2017. március 13. – Szorosabbra fonja és egyúttal ki is terjeszti a közös munkát az az egyetértési megállapodás, melyet ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) az Agrárgazdasági Kutató Intézettel (AKI) ma aláírt. A dokumentum egészen 2019-ig határoz meg közös tevékenységeket.

Juhász Anikó, az AKI főigazgatója aláírja a megállapodást.

Kép: ©FAO/Tóth Nóra

A FAO regionális irodája közel 10 éve működik hazánkban, Budapesten. Ennek feladata az ENSZ szervezet európai és közép-ázsiai munkájának irányítása, felügyelete a globális célkitűzésekkel összhangban, de tekintettel a helyi sajátosságokra. Ebben magyar mezőgazdasági intézmények, a Földművelésügyi Minisztérium eddig is partnerek voltak, annak ellenére, hogy Magyarországon – európai uniós tagállamként – nincsenek FAO projektek.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézettel is többéves kooperáció van a felek mögött: az AKI többek között olyan FAO projektekben működött közre, ahol a világgazdasági válság hatását mérték föl a közép- és kelet-európai, illetve a közép-ázsiai országok élelmiszertermelő szektorára.  

„Eljutottunk egy pontra, amikor formális keretet kell adnunk az együttes munkának, amely alapja lehet egy közös stratégiai utitervnek,” mondta Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató-helyettese és regionális képviselője.

A kutatóintézet foglalkozik többek között bio- és természeti erőforrás gazdálkodással, élelmiszer értéklánccal, vidékfejlesztéssel és mezőgazdasági innovációval. „Mindezek a FAO regionális irodája számára is kiemelt fontosságúak, így a tudásmegosztás ezeken a területeken kölcsönösen előnyös mindkét fél számára.” – tette hozzá Rakhmanin.

Az átfogó cél, az élelmezés helyzetének javítása és a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés ernyője alatt három területen várható együttes fellépés: egyrészt FAO projekteken keresztül, ahol az országoknak segítenek kapacitásaik megerősítésében, másrészt a jó példákra való figyelemfelhívás révén, illetve technikai segítségnyújtás projektekkel.

Forrás: FAO

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!