Takarmányadalék prototípust fejlesztett a Dr. Bata Zrt.

Agro Napló
Újfajta takarmányadalék prototípust fejlesztett az ócsai Dr. Bata Zrt. vezette konzorcium 480 millió forintos beruházással, a sertések emésztőszervi betegségeinek megelőzésére is szolgáló készítmény kifejlesztéséhez a takarmányipari társaság 318,66 millió forint támogatást nyert a Széchenyi 2020 kutatás-fejlesztési pályázatán - közölte a cég az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a projekt keretében egy komplex, biotechnológiai alapú, probiotikus hatású, savtűrő, védett enzimterméket fejlesztettek, és ennek során megoldás született a biológiai eredetű, nagy rosttartalmú melléktermékek gazdaságos és környezetbarát kezelésére, illetve felhasználására.

A fejlesztést a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kara az állatkísérletekhez szükséges korszerű infrastruktúrával és tapasztalt kutatókkal segítette, a Nyugat-magyarországi Egyetem Takarmányozástani Intézeti Tanszéke pedig a melléktermékek haszonállatok takarmányozásában való felhasználási lehetőségeinek tudományos tapasztalataival.

A kutatás-fejlesztési projekt keretében kifejlesztett készítményekre világszinten óriási az igény, sőt a szigorodó környezetvédelmi előírások és a magas fogyasztói elvárások miatt a kereslet irántuk az állattakarmányozásban folyamatosan nő - írták.

A Dr. Bata Zrt. száz százalékban magyar tulajdonú cég, amelyet a fermentációs folyamatok során keletkező takarmányadalékok előállítására alapítottak.

A cég az elmúlt 20 év során töretlenül fejlődött, jelen van a nemzetközi piacon is: a forgalmának 25-30 százaléka az EU-n belüli értékesítésből származik. A forgalom nagyobb részét elsősorban ázsiai, dél-amerikai országok piacai adják, ez az első olyan magyar takarmányipari vállalat, amely Kínába regisztrációval rendelkezik.

A nyilvános cégadatok szerint 2014-ben 2,7 milliárd forint nettó árbevételt értek el az előző évi 1,8 milliárd forint után. A cég adózott eredménye 456 millió forint volt, míg 2013-ban 494 millió forint.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!