2024. március 29. péntek Auguszta

Tragikus napraforgó-terméseredményekre számít Raskó György

Agro Napló
Ha a későbbiekben sem javulnak a hozamok, akkor egészen tragikus napraforgó-termelési eredményekre kell felkészülni – írta Raskó György agrárközgazdász a napraforgó-betakarítás kezdetének apropójából írt Facebook-bejegyzésében.

„Az elmúlt napokban megkezdődött a napraforgó betakarítása hazánkban. Összesen 693 ezer hektáron vetettek napraforgót, nagyjából annyit, amennyit a korábbi években. A terület 54%-a az alföldi megyékben van, pont ott, ahol pusztító aszály mutatkozott az idén. Országos körképem azt mutatja, hogy az alföldi régiókban már az egytonnás hozam is jónak tekinthető, a Dunántúlon ennél jobb a helyzet, ott két tonna körüli hozamokra lehet számítani. A nagyobb probléma azonban az, hogy a hőségstressz elkapta a napraforgót is, a szemek nagy hányadban üresek, és az átlagosnál kevesebb olajat tartalmaznak. Az átvevők valószínűleg mindenütt lefelé fognak bonifikálni, mert az átlagos olajtartalom nem éri el a 44%-ot. Ha a későbbiekben sem javulnak a hozamok, akkor egészen tragikus termelési eredményekre kell felkészülni. Az országos átlag valahol 1,5-1,8 tonna között lesz hektáronként, azaz az össztermés nem lesz több, mint 1,0 - 1,2 millió tonna: Régen termeltünk ilyen keveset... Mivel az olajkihozatal jó esetben is csak 42-43% közé várható, így a nyers napraforgó olaj idei mennyisége 420-460 ezer tonna lehet maximum. Ez a mennyiség ugyan bőven elegendő a hazai kereslet kielégítésére, de exportra már kevés jut. Egy biztos: az idei növényolaj-termelés éppen csak fedezni fogja a lakossági és az ipari igényeket. Olcsó növényolajra senki se számítson.”

 Forrás: Raskó György/Facebook

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Esővel indul az ősz

Esővel indul az ősz

A hétvégi záporos, zivataros időjárás a keleti országrészben még hétfőn is folytatódott, de számottevő csapadék kevés helyen hullott. Szerdán este vis...

Új vetőmagüzemet épít a Gabonakutató

Új vetőmagüzemet épít a Gabonakutató

Vetőmagüzemet épít 300 millió forintos beruházással a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a fejlesztésnek köszönhetően tíz év alatt ötszörösére nőhet...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!