Új igazgató a Gabonakutató élén

Agro Napló
A korábbi ügyvezető igazgató, Szilágyi László többször meghosszabbított kinevezési idejének (2010. június 26-tól 2015. szeptember 30-ig) lejártával a Földművelésügyi Minisztérium döntése értelmében a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. igazgatói feladatait 2015. október 1-jétől Dr. Bóna Lajos látja el.

Dr. Bóna Lajos

Dr. Bóna Lajos agrármérnök, búza és tritikálé nemesítő 1977-től dolgozik az intézményben, az utóbbi öt évben a Gabonakutató Egyéb Kalászosok Nemesítési Osztályát vezette. Az új igazgató hitvallása, hogy a társaság életében a Partnereikkel való együttműködés, a kutatás, a fejlesztés és innováció a vetőmagtermesztés és kereskedelem terén- csakúgy mint az utóbbi évek során-, a jövőben is a legkiemeltebb prioritás lesz.

A Gabonakutatóról

A kilenc évtizedet megélt Gabonakutató 1924-es alapításától 2008-ig állami intézményként, a földművelésügyi szaktárcához tartozott. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek történő átadását követően – a kötelezően előírt átalakulással 2009. január 1-től – olyan állami vagyont hasznosító, nonprofit közhasznú kft-ként működik, amelyben az innovációs folyamat egésze és egysége továbbra is fenntartható.

A cég 2013. szeptemberétől ismét az agrártárcához, a jelenlegi Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozik úgy, hogy a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) hálózatában önálló gazdasági társaságként öregbíti tovább a kutatóintézet hírnevét. A Kft állami tulajdonú, de nem állami finanszírozású társaság: 2,2-2,5 milliárd forint éves árbevétele jog- és licencdíjakból, vetőmag feldolgozásból, értékesítésből és tudományos pályázatokból származik. A cég az utóbbi években a gazdasági válság ellenére is nyereségesen működött.

A Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. az egyik legnagyobb magyar agrárkutató intézmény, 22 szántóföldi növényfajból Magyarországon 128, külföldön (20 ország) több mint 60 minősített fajtával, hibriddel áll a köztermesztés rendelkezésére.

Forrás: Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új vetőmagüzemet épít a Gabonakutató

Új vetőmagüzemet épít a Gabonakutató

Vetőmagüzemet épít 300 millió forintos beruházással a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a fejlesztésnek köszönhetően tíz év alatt ötszörösére nőhet...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!