MENÜ

Új miniszterjelölt, új minisztériumi elnevezés

2018.04.27.

Nagy Istvánt, a Földművelésügyi Minisztérium eddigi miniszterhelyettesét kérte fel tárcavezetőnek a kormányfő. A tárcának Agrár- és vidékfejlesztési Minisztérium lesz az új neve.

Orbán Viktor miniszterelnök Áder János köztársasági elnök felkérésének megfelelően az elmúlt napokban konzultációt folytatott a kormányalakításról. A konzultációs folyamat lezárult, eredményéről a miniszterelnök tájékoztatást adott a Fidesz és a KDNP elnökségének.

Orbán Viktor Nagy Istvánt agrár- és vidékfejlesztési miniszternek kérte fel (a többi jelölt neve itt olvasható). Ez azt is jelenti, hogy megváltozik a minisztérium elnevezése, és új, vidékfejlesztési feladatokkal bővül a tevékenysége. E terület 2010-2014 között is a minisztériumhoz tartozott, de 2014-től a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez került. Ez utóbbi tárca dolgozta ki az uniós forrásokra épülő, 2014-2020 közötti magyar Vidékfejlesztési Programot (VP), amelyet aztán meg is hirdetett, majd máig a pályázatok zöméről is döntött. A jelenleg futó, összesen 1300 milliárd forint keretű VP-ben az összes pályázatot meghirdette a Miniszterelnökség. A miniszterjelölt szakmai portréja itt érhető el.

Az új Országgyűlés május 8-án, 10 órakor kezdi meg munkáját. A köztársasági elnök az országgyűlés alakulóülésén javaslatot tesz a miniszterelnök személyére, az előző kormány az új országgyűlés és az új kormány megalakulása között ügyvezető kormányként működik. A kormány az alaptörvény szerint az Országgyűlésnek felelős, tehát akkor alakul meg, ha már megvan az új parlament. Az új miniszterelnököt az Országgyűlés választja meg a képviselők több mint felének szavazatával. A kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg, aki előtte parlamenti bizottsági meghallgatáson vesznek részt.


(MTI/nak.hu)

Forrás: NAK