MENÜ

Címke: Közös Agrárpolitika

Hírek > Gazdaság 2023.06.02.

Mi lehet a legmodernebb építőanyag?

Jelenleg is zajlik Sopronban a III. Erdei Szabadegyetem – döntéshozóknak című két napos esemény, ahol a faalapú gazdaság, az erdészet, a fa- és az építőipar szereplői és irányítói találkoznak.

Szakfolyóirat > 2014/07 > Gazdaság Kiállítás Közös Agrárpolitika EU

Szlovákia mezőgazdasági miniszterét kérdeztük

2014. június 3-án és 4-én került megrendezésre a Szlovák Országos Mező Napok, ahol több mint 130 kiállító vett részt. A kiállítás színvonalát és fontosságát tükrözi a 3-4 ezer szakmai látogató, továbbá az előző évek mintájára most is kilátogatott a szlovák miniszterelnök és a mezőgazdasági miniszter is. 
A kiállításra az Agro Napló is meghívást kapott, ahol lehetőségünk volt a szlovák mezőgazdasági miniszterrel, Ľubomír Jahnátekkel interjút készíteni.

Szakfolyóirat > 2011/10-11 > Aktuális Közös Agrárpolitika támogatási alaptámogatás

A körvonalazódó új Közös Agrárpolitika

Az Európai Bizottság 2011. október 12-én hozza nyilvánosságra elképzeléseit, konkrét javaslatait a 2014-2020 közötti költségvetési idõszakra érvényes, új Közös Agrárpolitikáról, immár rendelettervezetek formájában. A lapzártáig kiszivárogtatott részletekbõl állítottunk össze egy rövid összefoglalót, amely sorra veszi a várható fontosabb változtatásokat.  

Szakfolyóirat > 2016/09 > Szántóföld Jó úton haladunk? KAP Közös Agrárpolitika

Jó úton haladunk?

Egyes vélemények és előrejelzések szerint a KAP közvetlen támogatási rendszer 2020 után megszűnik, vagy legalábbis jelentősen csökkenni fog a rendelkezésre álló keretösszeg. Megkérdeztünk szakembereket, hogy véleményük szerint szükséges-e fenntartani a KAP közvetlen támogatásokat 2020 után, továbbá milyen következményei lehetnek a közvetlen támogatás megszűnésének, vagy nagymértékű csökkentésének, illetve hogyan lehet felkészülni a magyar gazdáknak a következő időszakra?

Szakfolyóirat > 2017/11 > Aktuális Földművelésügyi Minisztérium (FM) Nemzeti Fehérjetakarmány Program takarmányozás

Fehérjéktől az előlegig

2017 októberében jelentős eredményként került a hírekbe, hogy Nemzeti Fehérjetakarmány Program indul. Ezzel együtt megindult a támogatási előlegek kifizetése, amelynek keretében a hazai termelők döntő többsége jut majd a forráshoz az év vége előtt. Ezzel együtt fokozott figyelemmel kell lenni a hónap végén bejelentésre kerülő uniós agrárpolitikai tervezetekre is.

Szakfolyóirat > 2017/12 > Aktuális KAP Közös Agrárpolitika Európai Bizottság

#aKAPjövője

A Közös Agrárpolitika 2021 utáni rendszerére vonatkozó első hivatalos elképzeléseket – az előzetesen meghirdetett ütemezés szerint – 2017. november 29-én mutatták be. Az első közlemények és tájékoztatások alapján egyértelművé vált, hogy a következő szabályozási időszakban a hangsúly a rugalmas, igazságos és fenntartható közös agrárpolitika kialakításán lesz.

Szakfolyóirat > 2018/04 > Aktuális Európai Unió DG AGRI Európai Bizottság

Egyszerűsödő agrárpolitika

Milyen lesz az Európai Unió agrárpolitikája 2020 után? Azt hiszem, a legtöbb gazdálkodót érdekli a kérdés, hiszen többé-kevésbé valamennyiük vállalkozásának jövedelmezőségét befolyásolja. Nos, egyszerűbb és rugalmasabb lesz, tudtuk meg az Európai Unió Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának a közelmúltban Brüsszelbe szervezett háttérbeszélgetésén.

Szakfolyóirat > 2018/06 > Aktuális Európai Unió EU költségvetés többéves pénzügyi keret

Vázlatosan a következő uniós többéves pénzügyi keretről

2018. május 2-án tette közzé az Európai Unió a következő többéves pénzügyi keretére vonatkozó tervezetet. A több elemében újszerű pénzügyi keretrendszer révén gyakorlatias, modern, hosszú távú költségvetést terjesztett elő az Európai Bizottság, mely a tagállami elfogadást követően biztosíthatja az EU további fejlődését.

Szakfolyóirat > 2018/07 > Aktuális KAP Közös Agrárpolitika Európai Unió

KAP-reform

Az Európai Bizottság 2018. május 2-án tette közzé az Európai Unió 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi tervezetét. Ezt követően június 1-jén jelent meg a Közös Agrárpolitikára vonatkozó jogszabálycsomag. A tervezet új megközelítésben képzeli el az uniós mezőgazdasági termelőket érintő intézkedéseket. Bár a javaslat még csak tervezet és számos ponton változhat, de a főbb elemek várhatóan véglegessé fognak válni, így ezek áttekintése szükséges.

Szakfolyóirat > 2018/08 > Aktuális Agrárminisztérium Dr. Feldman Zsolt Közös Agrárpolitika

Dr. Feldman Zsolt: A mezőgazdaságban mindig vannak sürgős feladatok

A mezőgazdaság olyan gazdasági ágazat, amelyben természeténél fogva mindig vannak sürgős, megoldandó feladatok. „A legfontosabb feladataink közé tartozik – ha csak néhányat ki szeretnék emelni – a birtokpolitika terén az osztatlan közös tulajdonú termőföldek megszüntetése és az öntözésfejlesztés előtt álló akadályok szisztematikus lebontásának megindítása, valamint az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni rendszerének kialakítására irányuló egyre intenzívebbé váló tárgyalásokon való aktív, kezdeményező magyar részvétel.”

Szakfolyóirat > 2018/09 > Aktuális Közös Agrárpolitika Európai Unió EU költségvetés

Sokkal szabadabb kezet adna a tagállamoknak az Európai Bizottság az új Közös Agrárpolitikában

Egyszerűsítené és modernizálná a Közös Agrárpolitikát az Európai Bizottság a következő, 2021–2027 közötti költségvetési időszakra. Ezzel kapcsolatban tartottak kétnapos szemináriumot a sajtó részvételével Brüsszelben, amin 21 tagország agrárújságírója vett részt. A tanácskozáson az Agro Napló is képviseltette magát.

Szakfolyóirat > 2018/10 > Tudósítás Kalászos Gabona Fórum Sumi Agro Hungary Kft. kalászos gabona

XVIII. Kalászos Gabona Fórum

A Sumi Agro vállalat fontosnak tartja – hangsúlyozta Wirth László ügyvezető Visegrádon –, hogy az évente, immáron XVIII. alkalommal megrendezett Kalászos Gabona fórum rendezvényen a mezőgazdasági termelőket foglalkoztató aktuális témák kerüljenek fókuszba. A fórum felkért előadói a szakpolitika, a gabonapiac, illetve a termesztéstechnológiai szegmens elismert szakértői. A prezentációkból szemezgetünk.

Szakfolyóirat > 2018/11 > Aktuális Európai Unió Európai Bizottság Közös Agrárpolitika

Budapesten tárgyalt az Unió agrárbiztosa

Több pénz jutna a fiatal gazdáknak és az agrárkutatásra, de az új Közös Agrárpolitika tervezett költségvetésének csökkentését leginkább több tagállami befizetéssel lehetne ellensúlyozni – mondta az EU-s agrárbiztos budapesti látogatásakor. Magyar részről az agrárminiszter és a NAK elnöke is védené a jelenlegi forrásokat, és a hazai gazdák érdekeit.

Szakfolyóirat > 2018/12 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Hazánk érdeke és elérendő célok a KAP 2020 utáni időszakában

A KAP rendszere – igazodva a költségvetéshez – hétévente permanensen változik, ami tükröződik a jogcímekben, intézkedésekben, illetve a filozófiában bekövetkezett változásokban. A jogszabálycsomag-tervezet új megközelítésben képzeli el az uniós mezőgazdasági termelőket érintő intézkedéseket, a mostani ciklushoz képest kevesebb forrásból gazdálkodva. Megkérdeztünk szakértőket, hogy véleményük szerint, mi lenne hazánk érdeke és melyek az elérendő célok a KAP működtetésének 2020 utáni időszakában, továbbá, az EU Bizottsága által közzétett tervezetben mely pontokon lenne szükség változtatásra, hogy hazánk számára előnyösebb legyen?

Szakfolyóirat > 2019/01 > Aktuális Juhász Anikó Agrárminisztérium Mezőgazdaság

Jelentős összegeket kapott az ágazat az EU-ból és nemzeti forrásból is

Jelentős összegeket kapott az ágazat az EU-ból és nemzeti forrásból is, az előzetes adatok alapján pedig sikeres évet zárt tavaly a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar (lásd: bővebben a miniszteri interjúban 10-es oldal) – húzta alá az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára értékelve a 2018-as év teljesítményét az Agro Naplónak. Dr. Juhász Anikó két fontos, az ágazatot érintő kérdésről beszélt bővebben lapunknak.

Szakfolyóirat > 2019/01 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Milyen következményei lehetnek a „capping”-nek a közepes méretű gazdaságok esetében?

A 2020 utáni KAP rendelettervezete szerint kötelező lenne a „capping”, vagyis a gazdaságonként igényelhető közvetlen támogatás összegének maximalizálása. Eddig ennek alkalmazásáról a tagállamok dönthettek, hazánk élt is ennek lehetőségével (1200 hektár feletti támogatásmegvonás). A mostani terv szigorúbb, szakértőket kérdeztünk arról, hogy mik lehetnek a következmények, hiszen ez az agrárpolitikai lépés már a közepes méretű gazdaságokat is érinti.

Szakfolyóirat > 2019/11 > Aktuális Agrárminisztérium Magyar Kincstár előlegfizetés

Mennyi az annyi? Közvetlen támogatások várható alakulása 2019-ben

Az elmúlt években október 16-a összefonódott a közvetlen támogatások előlegfizetésével. Így van ez idén is. Sokan várják és sokak számára jelent érdemi segítséget. Ugyanakkor kérdés, hogy a közvetlen támogatások esetében milyen összegekkel lehet tervezni az idei évi igénylések vonatkozásában?

Szakfolyóirat > 2020/08 > Aktuális Európai Unió EU költségvetés többéves pénzügyi keret

Az új uniós költségvetés agrárvetülete

Az Európai Unió állam- és kormányfői az Európai Tanács 2020. július 17. és 21. közötti – maratoninak mondható – ülésén megállapodtak az Európai Unió 2021 és 2027 közötti időszakára vonatkozó költségvetési kereteiről. Az ülés nemcsak a számokat, hanem azon túlmutatóan elveket és új irányokat is rögzített az EU 27 tagállama számára. Felmerül viszont a kérdés, hogy a mezőgazdasági termelők részére milyen eredménnyel járt az Európai Parlament elfogadására váró megállapodás.

Szakfolyóirat > 2020/11 > Aktuális Közös Agrárpolitika Európai Unió Agrártámogatás

Előrehaladás az uniós KAP-reform döntéseiben

Októberben – hosszas előkészítő munka után – megállapodásra jutott az európai szakminiszterek tanácsa a Közös Agrárpolitika szabályozásának főbb részletkérdéseiről. Uniós szinten a Tanácsnak és a Parlamentnek együtt kell egyezségre jutnia. Ugyan a kompromisszumos végső szöveg kialakítására még várni kell, de legalább a főbb irányok már ismertek.

Szakfolyóirat > 2021/01 > Aktuális agrártámogatások Agrárium Next Generation EU

2021-ben új időszámítás kezdődik a hazai agráriumban

2021-ben új lehetőségek tárulnak a hazai agrárium elé. Számos módosítás általános, adózási, ügyrendi vagy egyéb működési tekintetben is érdekes. De szükséges kiemelni azokat a hazai mezőgazdaság működésére ható uniós vonatkozású eseményeket, amelyek jelentős, akár rendszerszintű változást eredményeznek és számos gazdálkodó tevékenységére hatással lesznek.

Szakfolyóirat > 2021/03 > Aktuális Ökológiai Gazdálkodás Európai Unió Közös Agrárpolitika

Az ökológiai gazdálkodás szerepe az EU mezőgazdaságában

A társadalom környezet- és egészségtudatosságának növekedésével párhuzamosan egyre inkább teret nyer az ökológiai gazdálkodás az Európai Unióban. Ez a szakpolitikai prioritásokban is tetten érhető, hiszen az Európai Bizottság által kiadott „Termőföldtől az asztalig” stratégia is ambiciózus célt tűzött ki ezen a területen.

Szakfolyóirat > 2022/03 > Aktuális Agro-ökológiai Alapprogram Ökológiai Gazdálkodás Környezetvédelem

Az agro-ökológiai alapprogram keretei Magyarországon

Az új, egységes agrártámogatási program legnagyobb érdeklődéssel várt eleme az agro-ökológiai alaprogram (AÖP). Vajon egy újabb, környezetileg haszontalan, a gazdálkodóknak meg csak gondot okozó „álzöld” intézkedéssel lesz dolgunk, vagy tényleg elindulhat a magyar mezőgazdaság az agro-ökológiai átállás rögös, de hosszú távon kifizetődő útján?

Szakfolyóirat > 2022/08 > Aktuális Szántóföldi növénytermesztés vetésváltás vetésforgó

Szántóföldi vetésváltás 2023-tól

Az idei nyáron számos termelőnek az aszály jelentette nehézségek határozzák meg az életét. Ugyanakkor az előretekintés és a tervezés érdekében indokolt és szükségszerű a jövő évi irányokat is számba venni. A Közös Agrárpolitika szabályrendszerét érintő módosítások még nem elfogadottak, de egyes szabályok és azok keretrendszere már megismerhető.

Szakfolyóirat > 2023/01 > Aktuális agrártámogatások Közös Agrárpolitika Agro-Ökológiai Program

Felkészülés a 2023-as agrártámogatásokra

2023-ban indul a Közös Agrárpolitika új támogatási ciklusa, melynek keretében új jogcímek és támogatási feltételek jelennek meg. Bár a végrehajtásra vonatkozó jogszabályok még előkészítés alatt vannak, több információ viszont már megjelent, ami segítheti a felkészülést a minél gördülékenyebb kérelmezésre.

Szakfolyóirat > 2023/04 > Aktuális Területi Monitoring Rendszer (TMR) Ellenőrzés agrártámogatások

A Területi Monitoring Rendszer bevezetése Magyarországon

A Területi Monitoring Rendszer (TMR) egy új ellenőrzési eszköz, melynek segítségével a Magyar Államkincstár a Közös Agrárpolitika (KAP) területalapú támogatásai kapcsán kérelmezett mezőgazdasági parcellák állapotát követi nyomon annak érdekében, hogy a támogatások jogosultsági feltételeinek betartásáról meggyőződjön. Kiemelést igényel, hogy az új monitoring rendszer használatának célja a kérelmek pontosítása és így a kérelmezett összegek kifizetésének felgyorsítása.

Oldalak: 1 / 29
1 2 3 4 5 6 ... 29