MENÜ

Címke: Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Hírek > Gazdaság 2022.10.14.

Mindjárt itt van az élelmezési világnap!

A világszerte 150 országot felölelő összefogás az, ami a magyar kezdeményezésre született élelmezési világnapot kiemeli. A rendezvény célja, hogy ráirányítsák a figyelmet az éhezés felszámolására.

Hírek > Gazdaság 2021.11.17.

Ismét karácsonyi adománygyűjtő akció novemberben

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület idén is megszervezi Karácsonyi Adománygyűjtését, a szolidaritás és az összefogás jegyében; a háromnapos tartósélelmiszer-gyűjtő akció 160 településen, 315 áruház részvételével, 300 karitatív szervezet közreműködésével és 6500 önkéntes munkájával valósítják meg november 19. és 21. között – olvasható az élelmiszerbank honlapján.

Hírek > Gazdaság 2021.10.18.

Adománykonvoj: idén is a rászorulókért

Idén október közepén ismét kamionsor haladt át Budapest történelmi belvárosán, magyar és nemzetközi élelmiszeripari, valamint – kereskedelmi cégek által biztosított, mintegy 33 tonnányi rakománnyal; az élelmezési világnapi akciót az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) valamint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közösen szervezte meg immáron tizenhatodik alkalommal – tájékoztatott az élelmiszerbank az eseményt követően.

Hírek > Gazdaság 2020.12.11.

A rászoruló családoknak segítenek a nagyvállalatok

Sok rászoruló családnak jelentenek segítséget azok az élelmiszer-felajánlások, amelyek a nagyvállalatoktól érkeznek a kormány által indított Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő (NÉV) program támogatásaként a cégek ugyanis vállalták, hogy termékeikből a Karitatív Tanács szervezeti tagjainak adományoznak – mondta az agárminiszter december első felében Budapesten.

Hírek > Gazdaság 2020.10.19.

A tudatos vásárlás hozzájárul az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez

A koronavírus-járvány alatt a hazai agrárium ütésállónak bizonyult és a mezőgazdaságban dolgozók kitartásának köszönhetően bőven jutott elegendő élelmiszer a magyarok asztalára – hangsúlyozta Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az Élelmezési Világnap alkalmából szervezett élelmiszerkonvoj-felvonulás városligeti állomásán Budapesten, október közepén

Hírek > Gazdaság 2020.06.03.

Adományozásra buzdít a Nébih és az Élelmiszerbank

Adománygyűjtési akciót indít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, a program célja, hogy a koronavírus járvány miatt a lakosságnál felhalmozott, de fel nem használt élelmiszertartalékok még a lejárati időn belül eljuthassanak a rászorulókhoz – közölte a Nébih az Agro Naplóval.

Szakfolyóirat > 2018/11 > Tudósítás Élelmiszer élelmiszerhulladék LIFE Food Waste Platform Meeting

Világszerte csökkenteni kell az élelmiszerhulladék mennyiségét

Az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentéséről tartottak nemzetközi tanácskozást október elején a magyar fővárosban. A LIFE Food Waste Platform Meeting 2018 elnevezésű tanácskozás – amelyet az Európai Unió minden évben megrendez – arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy nagyon nagy mennyiségű élelmiszer megy veszendőbe a világ országaiban.

Oldalak: 1 / 4
1 2 3 4