MENÜ

Címke: tejhasznú tehéntartás

Hírek > Állattenyésztés 2018.10.10.

Hogyan lesz aflatoxinmentes a tej?

300 millió forintos kutatási program indult a Debreceni Egyetemen a tejbe kerülő, közegészségügyi veszélyt jelentő aflatoxin szintjének meghatározásáról és csökkentéséről – közölte az egyetem pályázati központja.

Partnereink hírei > X 2018.04.25.

Új koncepció a tejelő tehenek vitaminellátásában

A kutatás-fejlesztéssel foglalkozó ADEXGO Kft. és Magyarország egyik vezető takarmánygyártó vállalata, a Vitafort Zrt. sokéves együttműködésükre alapozva a tejelő tehenek takarmányozásában alkalmazható bendővédett vitamin termékek fejlesztését kezdte el.

Hírek > Pályázatok 2018.04.17.

Könnyítések a termeléshez kötött támogatásoknál

Változtak a zöldségnövény-termeléshez kötött támogatásokra vonatkozó szabályok. Így a cukorrépa átvételélről szóló igazolás benyújtására is van pótlólagos lehetőség – hívta fel a figyelmet a nak.hu portál. Az állattenyésztőknek is könnyítettek a dolgán: a 2018. évi egységes kérelem benyújtásakor az elektronikus felületen már nem kell csatolni a járási főállatorvos, vagy a hatósági állatorvos által aláírt igazolást a hármas-mentességről.

Szakfolyóirat > 2017/04 > Aktuális közvetlen támogatás Földművelésügyi Minisztérium Támogatás

Aktualitások az egységes kérelemről

Hamarosan megkezdődik az egységes kérelmek beadása, így szükséges áttekinteni több változást és sajátosságot, melyek az idei beadási folyamat keretében jelentek meg. Fontos látni, hogy a rendszer alapjaiban a korábban megismert feltételek alapján fog idén is működni, ugyanakkor a korábbi gyakorlathoz igazodóan kisebb korrekciókra és módosuló feltételekre is számítani kell.

Szakfolyóirat > 2018/11 > Pr Adexgo Kft. szarvasmarha tejhasznú tehéntartás

A jövő energiahordozói a tejelő tehenek takarmányozásában II.

A tejelő szarvasmarhatelepek teljesítményét nagymértékben befolyásolják az ellést követő energiahiányos időszak anyagforgalmi zavarai, mint például a ketózis, vagy a zsírmáj szindróma. Minél alacsonyabbra csökkentjük ezeknek a betegségeknek az előfordulási kockázatát, annál nagyobb teljesítményre lesznek képesek állataink a laktáció során és annál kisebb lesz a korai selejtezés mértéke az állományban.

Szakfolyóirat > 2019/07 > Aktuális egységes kérelem Agrártámogatás Területalapú támogatás

Tapasztalatok az egységes kérelmek idei beadásával kapcsolatban

Idén is kiemelt figyelmet kapott a támogatások igénylésének menete. Noha már szinte rutinszerűnek mondható a beadás, azért nagy figyelemmel kellett kitölteni az elektronikus felület mezőit, hiszen jelentős következménnyel, forrásvesztéssel járhat a figyelmetlenség. De milyen főbb sajátosságokat és trendeket lehet kiolvasni az idei számokból? Az alábbiakban ennek a kifejtésére kerül sor.

Szakfolyóirat > 2020/04 > Állattenyésztés Állattenyésztés haszonállat állattartás

A tejelő szarvasmarhák tenyésztési és takarmányozási irányelvei automatizált technológiák esetén - II. rész

Kétrészes cikksorozatunk első fejezetében a tejtermelés technológiai folyamatai közül a fejés és a takarmánykiosztás részbeni illetve teljes automatizálásával kapcsolatos kérdéseket tekintettük át. A második részben az automatizált technológiákhoz alkalmazkodni képes populációk nemesítésével foglalkozunk. Áttekintjük a legfontosabb tenyésztési célkitűzéseket, a technológiai tűrőképességet meghatározó kiemelt értékmérő tulajdonságokat, illetve a nemesítési célok hatékony elérését támogató korszerű biotechnikai (ET) és biotechnológiai (OPU, IVF) eljárásokat.

Oldalak: 1 / 2
1 2