A Galldorf sertésintegrációról (x)

Agro Napló
Az Agrogall Kft. – amely a Galldorf cégcsoport tagja - 2013-ban indította el azt a sertésintegrációt, amely mára évi 50.000 hízót értékesít vágóhídi partnerei részére. Az integráció létrehozásáról, az integráció jelenlegi helyzetéről és a jövőképről kérdeztük OLAJOS RÓBERTET, a cég termeltetési igazgatóját.

Igazgató Úr, honnan jött az ötlet, hogy egy takarmányüzem saját integrációt szervezzen a sertéspiacon?

2013. nyarán született meg a gondolat, hogy létrehozzuk a Galldorf sertésintegrációt. Az indukációt a kormányzati szándékok alakulása mellett a cégcsoport tevékenységének diverzifikálása, egy újabb magas hozzáadott értékű tevékenység indításának szándéka adta. Az alapok adottak voltak: jó minőségű takarmány gyártásának lehetősége, megfelelő know-how, szállítókapacitás, piaci kapcsolatok stb. 2013 nyarának végén elkezdődött a munka. Az alapokról kellett indítani az egészet, de a kezdeti nehézségeket követően év végére összeállt a struktúra, és 2014 január elejétől elindult a telepítés. Sok munkába került, de ma már jó ránézni; egy jól működő sertésintegrációnk van.

Hogyan boldogulnak ezen a piacon?

Az alapstratégiánkat az induláskor a piaci igények maximális figyelembe vétele határozta meg. Egy jó minőségű, homogén, a vágóhídi igényeket maximálisan kielégítő végterméket szerettünk volna előállítani, amelyet sikerült is elérnünk. Jó piacaink alakultak ki, így az utóbbi időben jellemző szélsőséges piaci helyzetekben sem voltak értékesítési gondjaink. Könnyen eladható, egységes, a 60%-os színhús kihozatalt elérő sertéseket árulunk.

Mi a véleménye az értékesítési lehetőségekről, tekintettel a jelenlegi sertéspiaci helyzetre?

Ciklikusan visszatérő állapotról van szó jelenleg, amelyet az orosz embargó hatásai csak súlyosbítanak, de bízunk abban, hogy hamarosan túljutunk rajta, és helyreáll a piaci egyensúly. A mi stratégiánk egyszerű. Én nem tudok lila ködben úszó rózsaszín felhőket vízionálni - ezt egyes esetekben hibámként is róják föl-, mert ez az ágazat nem erről szól! Az önköltség az, ami a kezünkben van, amelyet a lehető legkisebbre kell csökkenteni ahhoz, hogy életben maradhassunk. Az eladási árakat érdemben nem tudjuk befolyásolni, de ha mi dolgozunk a legalacsonyabb önköltséggel és a leghatékonyabban, akkor a legutolsók közé fogunk tartozni azok közül, akik bírják a versenyt és akkor már a piac is másképpen fog alakulni. A korábbi, általam nagyra becsült főnököm, Mészáros Imre mondta: „Addig kell spórolni, amíg van miből!“ Ezen az úton haladunk és ez jó iránynak látszik.

Látnak lehetőséget a további bővülésre?

Újabb és újabb kollégák csatlakoznak hozzánk, de örömteli, hogy a meglévő partnereink a nálunk megkeresett pénzt férőhely bővítésre, technológia fejlesztésre használják, így a passzív bővülésünk is számottevő. Az elmúlt csaknem három év alatt a hozzánk csatlakozott partnerek közül senki nem távozott és nem is kellett senkitől megválni. Ez azt gondolom jelzés értékű. Érzékelhetően megnőtt a jelentkezők száma és már vannak olyanok is, akik azt mondják, csak akkor keresnek meg mást, ha mi nemet mondunk.

Hogyan látják a helyüket és lehetőségeiket a kormányzat által meghirdetett sertésstratégián belül?

Ez a fajta integráció, amelyben egy takarmánygyártó cég, vállalva a piaci kockázatot, közvetlenül bérhizlaltat és nem egy integrátor cégen keresztül, amely a  piaci kockázat felvállalása nélkül integrál, ez a mai piacon úttörőnek számít. Az egyedisége miatt mi nem részesülünk semmilyen uniós vagy nemzeti forrásban a rendszer működtetése során. Jogilag igényelhetnénk az állatjóléti támogatást, vagy annak egy részét, de ezek a támogatási tételek a telephez köthető tartási feltételekhez kapcsolódnak, amelyet a telep tulajdonosa biztosít és alanyi jogon így neki jár. Ezenkívül a telepi fejlesztések forrása is ez a támogatás, amelyek elkerülhetetlenek. A döntéshozóknak érdemes volna ezt a fajta integrációt támogatni, hiszen a meghirdetett sertésstratégiához a magunk részéről mintegy 50 000 db hízóval járulunk hozzá, amelyet a nulláról két év alatt sikerült elérnünk. Egy kitörési lehetőség lehetne a kormányzat részére, a sertések létszámának emelése érdekében ezen modell támogatása.

Partnereink mondják:

„Nem mindegy, hogy kivel dolgozik az ember!“ (Mészáros János, Soponya)“

„Büszke vagyok rá, hogy itt dolgozhatom!“ (Cserháti Helga, Tolnanémedi)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!