Optimum® AQUAmax® hibridek – élenjáró termésátlag és biztonság minden körülmények között

Agro Napló
2013 óta sokan megismerték az Optimum® AQUAmax® hibridek előnyeit, jelentős területen, egyre többen termesztik ezt a hibridcsoportot. Talán már jól ismert, hogy milyen követelményeknek kell megfelelniük a tesztelés során:
  • Aszályos körülmények között legalább 5% terméselőny a köztermesztésben levő vezető Pioneer és versenytárs hibridcsoport átlagához képest.
  • Optimális csapadékellátottság mellett legalább 3% terméselőny a köztermesztésben levő vezető Pioneer és versenytárs hibridcsoport átlagához képest.
  • A fenti követelményeket két egymást követő évben kell bizonyítaniuk.

Az idei év ismét teljesen más volt a kukoricatermesztés szempontjából: 2014-ben sok helyen rekord terméseket értek el a gazdák, mert a csapadék eloszlása többé-kevésbé megfelelő volt, a kukorica virágzása pedig elkerülte a légköri aszályt, valamint a szemkitelítődés is rendben lezajlott. Az idei év azonban merőben másképpen alakult. Bár a kukorica virágzása idején még helyenként csapadék is volt, ezután egy hosszantartó forró és száraz időszak vette kezdetét, mely rányomta bélyegét a termésekre. A szemkitelítődés időszakára elkezdődött a kukorica idő előtti felszáradása, és ennek következtében nem tudott kellő mennyiségű keményítő beépülni a szemekbe.

A nagy termésbiztonsággal rendelkező hibridek választása a fentiek miatt is kritikus a gazdálkodás sikerének szempontjából. A hibridválasztás időszakában még nem tudhatjuk, milyen lesz az előttünk álló évjárat, ezért a nagy termésbiztonsággal rendelkező Optimum® AQUAmax® hibridek termesztésével az időjárás kiszámíthatatlanságából eredő kockázatot minimalizálhatjuk.

A tavalyi rekordtermések után most az Optimum® AQUAmax® hibridek egy hőstresszel terhelt száraz évben bizonyítanak. A gazdálkodók visszajelzése és a határszemlék tapasztalatai alapján meggyőződhettünk arról, hogy ezek a hibridek idén is átlag feletti teljesítményt mutatnak.Optimum® AQUAmax® hibridjeink, melyektől idén is sokat várunk, a következők:

P9241 – FAO340

Rekordtermő korai, gyors vízleadó hibrid. Már a tíz legnépszerűbb hibrid között szerepel (Kleffmann piackutatási eredmények, 2015), köszönhetően kiemelkedően jó eddigi teljesítményének. Itthon Magyarországon lett nemesítve – a hódmezővásárhelyi kollégáink munkáját dicséri –, ez is az egyik magyarázata a nagyon jó hazai eredményeinek!



P9486 – FAO360

Érésideje, gyors vízleadása miatt még korai hibridnek is használható; a FAO300 közepén érik. A regisztrációban két egymást követő évben (2012, 2013) is első helyezett volt, megelőzött minden más vele egy csoportban levő FAO300-as hibridet.

 

P9903 – FAO390

A FAO300-as éréscsoport rekordtermője. 2014-ben a legnagyobb termésre volt képes kísérleteinkben; idén ugyanezt várjuk tőle. Csőegészsége messze átlag feletti!

P0023 – FAO420

A FAO400-as éréscsoport Optimum® AQUAmax® hibridje. Rendkívül jó aszálytűrő képessége idén nagyon jól látszik. Szintén ki kell emelni nagyon jó csőegészségét!

 

P9911 – FAO460

Már jól ismert FAO400 közepi hibrid, mely bizonyította kiváló alkalmazkodó képességét.

 

P0216 – FAO490

Rendkívül jó éve van, aszálytűrésből idén is jelesre vizsgázik!

 

P0412 – FAO510

A legnagyobb terméspotenciállal rendelkező Optimum® AQUAmax® hibrid.

Jelenleg még nem állnak rendelkezésre az idei évből származó betakarítási eredmények, ezért a tavalyi és tavaly előtti független eredmények alapján tudjuk bemutatni a teljesítményeiket: 2012-ben, száraz aszályos évjáratban a P9486, mint első éves jelölt az első helyen szerepelt, megelőzve nála jóval későbbi, jól ismert hibrideket is (1. sz. ábra). 2013-ban, szintén egy száraz évjáratban, ezt a teljesítményét megismételve, akkor is az első helyezett volt!


Nagyításhoz kattintson a képre

A tavalyi nagy termésekkel jellemezhető, kukoricatermesztés számára kedvezőbb évjáratban, a P9903 első éves jelöltként volt az első helyezett a FAO300-as csoportban, a NÉBIH regisztrációs kísérleteiben (2. sz. ábra). A P9903-nak idén is jó éve lesz; a száraz évjáratban is hasonló eredményt várunk tőle!


Nagyításhoz kattintson a képre

A későbbi hibridek esetében az Optimum® AQUAmax® hibridek terméselőnye nagyon jól megmutatkozott a VSZT-GOSZ Posztregisztrációs kísérletekben. 2014-ben az első három helyezett mindegyike e hibridkörből került ki! (3. sz. ábra) Azt is hozzá kell tenni, hogy 2013-ban is a P0412-es Optimum® AQUAmax® hibrid végzett az élen.


Nagyításhoz kattintson a képre

A kései csoportban tapasztalható Pioneer előny úgy tűnik mára mindenki számára világossá vált. Ez azt eredményezte, hogy idén – 2015-ben –, csak a Pioneer hibridjei lettek elvetve a Posztregisztrációs kísérletek kései csoportjában, mert mindenki más visszalépett a megmérettetéstől.


Fénykép: P9903 – idén is sokat sejtet

Az Optimum® AQUAmax® hibridek idén is a maximumot nyújtják! Ez a hibridkör a Kárpát-medence száraz kontinentális klímájához igazítva lett nemesítve. Bármilyen is legyen az elkövetkező év időjárása, biztos lehet benne, hogy az adott körülmények között az Optimum® AQUAmax® hibridek kimagasló termésekre képesek.

Fábián László

Termékmenedzser

Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft.

A cikk szerzője: Fábián László

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!