Agrarszektor.hu: Az IKR kezdeményezése a maga idejében - az 1970-es évek elején - forradalmi jelentőségű volt, és úttörő szerepet vállalt a magyar mezőgazdaság modernizációjában. Akkoriban nem nagyon sikerült Amerikát senkinek elhozni Magyarországra. Hogy indult a történet?

Szaxon J. Attila: A történetet mindenféleképpen Burgert Róberttel kell kezdenem, aki a magyar mezőgazdaság ikonikus alakja volt. A hatvanas években Burgert a Pécsi Állami Gazdaságban kezdett el kísérletezni a baromfitartással, amelynek kapcsán az akkori hatóságokkal is összetűzésbe került, ezt követően áthelyezték ide, Bábolnára. Egy nyughatatlan sváb ember volt, és meg volt győződve arról, hogy a szocializmusban is lehet jó mezőgazdaságot csinálni.

Ő meglátta a lehetőséget, amit mások nem: Magyarországon ugyanolyan hatalmas táblák vannak, mint Amerikában, az éghajlat kitűnő, gyakorlatilag az amerikai corn belt (a világ egyik legnagyobb, és legjobb adottságokkal rendelkező mezőgazdasági övezete az Egyesült Államokban - a szerk.) klímájával azonos. Ha Amerikában 8-10 tonna a kukorica hektáronkénti kihozatala, akkor azt itt miért ne lehetne megcsinálni? Csak a megfelelő technológiát, a legkorszerűbb gépeket és vetőmagokat kell idehozni - így lehet kirobbantani a magyar mezőgazdaságot az általános szocialista mocsárból. Igaza is lett.

A.: Ezt az önállósságot, forradalmi gondolkodást szó nélkül hagyták a szocializmusban?

Sz.A.: Burgert közben persze párthátteret is épített. Központi Pártbizottsági tag lett - miközben nála nagyobb kapitalistát még nem láttam...

Magam is láttam azt a levelet, amit Nyers Rezső írt Kádár Jánosnak, miszerint figyelemre méltó kísérlet folyik Bábolnán, és soron kívül ki kellene látogatni. Kádár pedig soron kívül kilátogatott, és zöld utat adott a történetnek. Még fotó is készült erről a találkozásról.

Az akkoriban még CPS rendszerként (Corn Production System) induló kukoricatermelési rendszert a Bábolnai Állami Gazdaság egyik osztályaként kezdték meg. A CPS-t magyarítani kellett, a kifejezés az IKR (Iparszerű Kukoricatermelési Rendszer) nevében öröklődött tovább. Eközben egy másik forradalmi lépést is megtettek: létrehoztak egy közös vállalatot, amelyben egy amerikai cég is részt vett. Az elején főként állami gazdaságok léptek be, majd a szövetkezetek is egyre nagyobb számban csatlakoztak. A cég elindult.

A.: És működött? Jöttek azok a termésmennyiségek, amelyeket Amerikában értek el?

Sz.A.: Igen, abszolút. A magyar mezőgazdaság nagyot lépett előre. Gyakorlatilag utolérte az amerikai termelési, technológiai színvonalat. A hatalmas táblák mellé a hatékonyság is társult, emellett az éghajlati adottságok és a legjobb fajták termesztése meghozták az eredményt. Ez egy dicsőséges szakasza volt a magyar mezőgazdaságnak. A bábolnait követően további termelési rendszerek is indultak Magyarországon, a termésátlagok gyakorlatilag megduplázódtak, még az amerikaiak is jártak ide megcsodálni eredményeinket.

A céghez nagyon lelkes, fiatal szakemberek léptek be, akik óriási lendülettel dolgoztak. Én a legelején, 1973 végén szervizmérnökként csatlakoztam a szervezethez. Nekünk ez egy fantasztikus dolog volt, mert a legkorszerűbb amerikai és nyugatnémet gépekkel dolgozhattunk, és akkor ez hatalmas ugrást jelentett az ember életében.

A.: Most kevésbé dicsőséges időszakát éli a magyar mezőgazdaság...

Sz.A.: Az az igazság, hogy nálunk a szántóföldi növénytermesztésnek csak két ellensége van: az időjárás, meg a politika. Nem volt éppen szerencsés lépés, hogy a rendszerváltáskor nem mentettük át a mezőgazdaságnak ezt a szerkezetét, hanem az Antall-féle elhibázott kárpótlást alkalmaztuk. A birtokszerkezet nagy része felaprózódott, emiatt egy teljesen vegyes struktúra van jelen Magyarországon. A kisgazdaságok egy része garantáltan halálra van ítélve, és úgy tűnik, hogy most sem a megfelelő irányban haladunk.

A.: Mi a véleménye a földtörvényről és az üzemgazdasági törvényről?

Sz.A.: A terveket látva úgy tűnik, hogy Magyarország szembe megy fejlődéssel. A kisgazdaságok erőltetése teljesen ellentétes a világtendenciákkal. Még az olyan, lehetőségeiben beszűkült gazdaságokban is, mint a német, osztrák és a többi nyugat-európai ország, ahol nincs földvásárlási lehetőség, folyamatosan növekszik az átlagos birtokméret. A hatékonyság a mezőgazdaságban is hatékonyság. Csak nálunk a föld egy szent dolog - nehogy más kezébe kerüljön. Én azt tartanám normálisnak, hogy aki a földön gazdálkodik, az hadd vegye meg. Ha cég, akkor cég, ha magánember, akkor magánember.

Ha meg akarjuk duplázni a mezőgazdaság kihozatalát, akkor nagyberuházások kellenek, ezeket nem lehet szétosztani. Egy egészen triviális példát mondok: teljesen világos, hogy egy hatékony, komoly lineár öntözőrendszer-sort nem lehet elosztani, mert több száz méter szélesen jár föl-le a földeken. Inkább törvénnyel kellene védeni azokat, akiknek hatékony berendezéseik vannak.

A.: A kormány elképzelése szerint Magyarországon olyan családi gazdaságokra van szükség, mint Nyugat-Európában. Valóban olyan jól működik ez a rendszer?

Sz.A.: Valahogy működik, de nem jól. A gond az, hogy ők sem tudnak kitörni a kereteikből, pedig nagyon is szeretnének. Gyakorlatilag kényszerhelyzetben vannak, és nem tudnak mit tenni. Nyugat-Európában már 100 éve családi gazdaságok vannak, eközben pedig olyan drága a föld, hogy nincs mozgás, vétel-eladás, nem nagyon tudnak több földet venni. Nem véletlen, hogy nyüzsögnek nálunk az osztrák parasztok.

Ugyanez történik pl. Franciaországban, Champagne vidékén is: akinek 50 hektár szőlője van, annak annyi lesz 5 év múlva, meg 10 év múlva is. Jól példa erre az az időszak, amikor összevonták a két Németországot. A bajor parasztok rohantak az új területekre, de a németek voltak olyan okosak, hogy Kelet-Németországban egyben tartották a nagygazdaságokat, megtartva így a hatékonyságot.

Ausztriában vagy Németországban egy 50-70 hektáros gazdaság már nagygazdaságnak számít, Belgiumban például 20-25 hektáros birtokok vannak, csakhogy azon sem lehet megélni.

A.: Akkor Magyarországon még annyira sem?

Sz.A.: Ma Magyarországon gyakorlatilag ugyanazok a feltételek, mint Nyugat-Európában, ma már ugyanaz a támogatási rendszer, a technológia, talán csak a munkaerő költsége kevesebb. Az a véleményem, hogy 100 hektár alatti területen nem lehet egy családot eltartani, fejleszteni meg pláne nem.

Ma Magyarországon nagyon vegyes a kép. Vannak a kis birtokok, akik vegetálnak, és van egy középréteg, akinek 300-500 hektár földje van, ők jól megélnek ebből. Gondoljunk csak bele: a szántóföldi növénytermesztésben a földdel gyakorlatilag egy évben 3-4 hónap intenzív munka van, egy hektáron pedig jó időjárás és jó terményárak estén akár 100 ezer forint profitot is el lehet érni. Akkor számoljuk ki, hogy ez 300 hektáron mit jelent.

A.: A politika és az egyes gazdasági megközelítések ellentmondásosan kezelik az agrárszektort. Egyesek a mezőgazdaságra elavult dologként tekintenek, míg mások ebben látják a kitörési lehetőséget. Az agrárszektor kisebb súllyal szerepel a nemzeti össztermékben, szélsőséges teljesítménye miatt mégis jelentős hatást tud gyakorolni a GDP növekedésre. A kormány jelenlegi elképzelései szerint a növekedési mutatók javításában komoly szerepe lehet az ágazatnak. Valójában mekkora potenciál van ma a mezőgazdaságban Magyarországon?

Sz.A.: A magyar mezőgazdaság sok mindent képes előállítani, de itt soha nem lesz Hollandia, ahol egy adott hektár területen 8-10-szer magasabb értéket lehoznak. Egyszerű, ők a földet virággal, tulipánhagyma és más szaporító anyaggal hasznosítják, amit aztán az egész világon értékesítenek, óriási haszonnal. A hazai mezőgazdaság azonban erre nem alkalmas, a nagy szántóföldeken a négy fő növényt - búzát, kukoricát, napraforgót, repcét - kitűnően és gazdaságosan lehet termelni. Ez önmagában nem gond, mert ezekből a terményekből a világon bármennyit el lehet adni. A föld 7 milliárd embere enni akar, és ez az igény csak nő. A bioetanol-gyártás terményigényéről már nem is beszélve. Magyarország most ott tart, hogy nincs elég kukorica, ha kétszer ennyit termelnénk, az sem lenne elég. Egyrészt van egy belföldi igény, másrészről korlátlan export lehetőség.

Nagy vonalakban az agrárszektor a GDP 5-6 százalékát állítja elő. Ezt azonban nagyon nehéz megduplázni. Az igaz, hogy a termények ára sokat növekedett az elmúlt években, de csodák nincsenek, a vetésterület inkább fogy, mint növekszik, a terméshozamokat ma már megduplázni nemigen lehet. Nemzetgazdasági szempontból a 10 százalékot talán el lehet érni, de többet nem nagyon.

A kormány szerint a mezőgazdaság jelentős munkaerőt is felszívna, ami némileg téves elképzelés. A szántóföldi növénytermesztés nem felszívja, inkább elküldi a munkaerőt. A magyar növénytermesztés technológiai és gépesítettségi színvonala magas, ugyanott vagyunk, ahol a legfejlettebb nyugat-európai országok vagy Amerika. Ha munkahelyeket akarunk teremteni, akkor az állattenyésztés és a kertészet fejlesztésében kell gondolkodnunk, azt kell támogatnia az államnak.

A.: Hogy alakult az IKR sorsa a rendszerváltás óta? 2008 környékén kezdődött vállalat kálváriája.

Sz.A.: A rendszerváltás idején az IKR részvénytársasággá alakult. Ebben az időszakban én angol és német gépkereskedő cégeknél dolgoztam külföldön, és 1995-ben jöttem vissza a vállalathoz. Tragikus helyzet volt akkor, teljes csődhelyzet, a forgalom lezuhant, de valahogy sikerült talpra állítani a céget. 1996 óta vagyok vezérigazgató, azóta a vállalat kiprivatizálásra került, és jól haladt előre, egészen 2008-ig. Két fő tevékenységet folytattunk, a növénytermelési integrációt, ami magába foglalja a műtrágya, növényvédő szer és vetőmag forgalmazást, és a termelés előfinanszírozását, valamint a gépforgalmazást.

2008-ban azonban az akkori két pénzügyi vezetőnk kötött a K&H bankkal egy ún. profitmax ügyletet. Ez a termék bizonyos lejáratra, forint/euró árfolyamra spekulált, a partner profitja maximált volt, viszont a veszteség korlátlan. Abban az évben majdnem 3 milliárd lett volna az eredményünk, de egyszer csak megjelent Bábolnán a K&H fekete ruhás temetkezési csapata, és közölték, hogy pótfedezetre lenne szükség, mert 2,6 milliárdos veszteségnél járunk. Igencsak elcsodálkoztuk! Végül közel 3 milliárdot veszítettünk az egész konstrukción.

Ekkor javában tombolt a válság, később kiderült, hogy a PSZÁF megbüntette a londoni Deutsche Bankot 100 millió forintra, mert befolyásolta az árfolyamot, mi is ennek a spekulációnak lettünk az áldozatai. A profitmax konstrukció ugyanis akkor járt le, amikor az euró elérte a 316-320-as forintot. Ezen Magyarország is biztosan bukott 100-150 milliárdot. Én több fórumon adtam hangot annak a véleményemnek, hogy az IKR gyakorlatilag egy bűncselekmény áldozata lett, ahogy több hazai cég is, de ezért soha senkit nem vontak igazán felelősségre.

A.: A sajtóban rengeteg ellentmondásos információ jelent meg az IKR-ről abban az időszakban. Mi történt valójában?

Sz.A.: Ebben az időben hat bank finanszírozott minket, és a forgalmunk 120 milliárd körül járt, amikor ez a profitmax bukás beütött. A bankok nyilván ezt nem fogadták kitörő örömmel. Készíttettünk egy részletes elemzést finanszírozóink számára, amely egyértelműen kimutatta, hogy - amennyiben hajlandóak minket tovább finanszírozni - ezt a veszteséget ki tudjuk gazdálkodni.

Ami ezután következett, egyértelműen megmutatta, hogyan tudnak a bankok tönkretenni egy egészséges, működőképes céget. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy amíg jól ment a szekér, a bankok profitáltak, nagyon szívesen adták a forrásokat. Amikor nehézség támadt, azonnal szűkítették a forrásokat, emelték a kamatokat, különböző költségeket terheltek ránk. Olyan volt ez az egész, mint egy fuldokló rémálma, akire egyre több súlyt akasztanak, hátha még így is ki tud evickélni a partra.

A hat bank évekig nem tudott megegyezni egymással, csak az számított, hogy minél több törlesztést tudjanak belőlünk kicsikarni. Óriási szerencsénk volt, hogy volt mit eladnunk. Értékesítettük pl. a nagyigmándi vetőmagüzemünket a Monsantonak (az egyik legnagyobb amerikai vetőmaggyártó cég- szerk.). Termelő gazdaságokat adtunk el és végül a kormány és a szlovákok mentettek meg minket.

Amikor válságba kerültünk, a Gyurcsány-kormány idején segítséget kértünk a kormánytól, mire aláírásra került, akkor már Bajnai-kormány volt. Így az államtól készfizető kezességet kaptunk, ami 5 milliárd forintra vonatkozott. Ezzel a háttérrel a bankok ugyan alacsony szinten, de hajlandóak voltak tovább finanszírozni minket.

A.: Ekkor mégis a cég egy részének eladása mellett kellett döntenie, amivel az IKR gyakorlatilag két részre szakadt. Hogy hozta meg ezt a döntést?

Sz.A.: Már korábbról ismertünk egy Andrej Babis nevű urat, aki nem mellesleg Szlovákia második leggazdagabb embere, a Forbes-listán is szerepel. Főként mezőgazdasághoz kapcsolódó befektetései, vállalatai vannak, és valójában mindig is tervezte üzleti tevékenységének kiterjesztését Magyarországra is. Az érdekeltségébe tartozó salai Duslo műtrágyagyár termékeit már évtizedek óta forgalmaztuk, és vagy 10 évvel ezelőtt Babis már tett ajánlatot, hogy 10% részesedést vásároljon az IKR-ben, de akkor nem voltunk érdekeltek.

A válsághelyzetben azonban jól jött az ismerettség, ő volt a másik, aki ebben a nehéz helyzetben segített rajtunk. Cserébe persze kérte a fele királyságot. Végül sikerült megállapodnunk és tavaly novemberben aláírtuk a szerződést. Ma gyakorlatilag két IKR létezik: maradt az IKR Zrt., ez az "eredeti" IKR, amely gépforgalmazással és a hozzá tartozó alkatrészekkel, szervizzel stb. foglalkozik. Az inputanyagok, a műtrágya-, a növényvédő-szer, és a vetőmag kereskedelmi üzletág a Babishoz köthető, Prágában bejegyzett Agrofert Csoport részét képező salai Duslo műtrágyagyár tulajdonába került. Egy pár évre a névhasználati jogot is megvették, így az üzletág IKR Agrár Kft. néven fut tovább. Az IKR Zrt. tulajdonosi köre - nemzetközi és hazai befektetők - nem változtak. Az elmúlt másfél évben ő finanszírozta meg a tevékenységünket.

A cég felének értékesítésével, a reorganizációval rendeződött az állami készfizető kezesség sorsa is. Egyetlen forint sem került lehívásra, reorganizációnk nem került az adófizetők pénzébe.

A korrekt képhez az is hozzátartozik, hogy a korábbi hat finanszírozó bank közül, az Erste és a Raiffeisen komoly segítséget nyújtott, a K&H is pozitív lépéseket tett, a többi háromtól semmiféle segítséget nem kaptunk.

A.: Milyen a kapcsolat a szlovák féllel?

Sz.A.: Kitűnő, Babis egy nagyon korrekt ember, de azért őszintén szólva mélységesen csalódott és dühös ember vagyok. Ha a bankok segítőkészek lettek volna, meg tudnak egyezni egymással, elhiszik, amit állítottunk, és amit neves elemzőcégek állítottak, akkor nem kellett volna eladni a cég felét.

Egyébként nagyon jól haladnak előre, sikeres a tevékenységük, látszik, hogy nincs gondjuk a finanszírozással. Korábban az IKR piaci részesedése 30-40 százalék volt, de az elmúlt években vesztettünk a pozícióinkból. Az IKR Agrár Kft. egyre növeli piaci részesedését, közel jár a 15-20 %-hoz, biztos vagyok benne, hogy ezzel a finanszírozási és szakmai háttérrel, egy-két éven belül az első három közé kerül.

A.: Az "eredeti" IKR kezében akkor gyakorlatilag csak a gépjármű kereskedelmi üzletág maradt. Mennyire sikeres ez az üzletág most?

Sz.A.: Magyarországon három nagy forgalmazó van, az Axiál, a KITE és mi, és még van nagyon sok kicsi. Ez a három gyakorlatilag egyenlő arányban lefedi a piac 80 %-át. Ahogy korábban, ma is nagy világcégeknek vagyunk a kizárólagos és nem kizárólagos képviselői, traktorban talán mi vagyunk a legjobbak, a New Holland márkát forgalmazzuk.

A.: Visszatérve a hazai növénytermesztés lehetőségeire, mely területekben látja a legnagyobb potenciált?

Sz.A.: Magyarországon kitűnőek a feltételek pl. a vetőmagtermeléshez, és a vetőmag-előállítás nagyon jövedelmező terület. Ha meg akarjuk duplázni a mezőgazdaság teljesítményét, akkor többek közt ebbe az irányba kell elmozdulni. Egyáltalán nem véletlen hogy a legnagyobb amerikai vetőmagtermesztőknek van itt üzeme. A Monsanto a korábbi nagyigmándi telepünket vette meg, a Pioneernak pedig a Sarkadon van üzeme.

A.: Milyenek a terméskilátások?

Sz.A.: Most még nem lehet tudni, bármi lehet. Gyönyörű a búza, ha időben megkapja a fejtrágyát, és a gomba nem viszi el, ha jól sikerülnek a tavaszi vetések és a növényvédelem, akár rekordév is lehet.