Életveszélyesek az élőállat-piacok

MTI
A madárinfluenza-vírus gyűjtőhelyei Kínában.

A madárinfluenza-vírus gyűjtőhelyei lehetnek a kínai élőállat-piacok. Ahol a piacokat bezárták, 97 százalékkal csökkent a kórokozó miatti új megbetegedések száma. Eddig 45 halálesetet hoztak összefüggésbe a H7N9-es vírussal.

Az élőállat-piacok ezeréves hagyományának jövőjét újra kell értékelni, mert a vásárok a vírus hatalmas gyűjtőhelyei lehetnek - idézi a BBC News a Lancet orvosi hetilapban megjelent tanulmányt. Az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) eddig 137 olyan fertőzést és 45 olyan halálozást jelentettek, amelyeket a H7N9 elnevezésű új madárinfluenza-vírus okozott.

Az élő szárnyasokat árusító piacokat azonnal összefüggésbe hozták a járvány kitörésével, majd Sanghaj, Hangcsou, Hucso és Nancsing térségében közel nyolcszáz piacot zártak be. A Hongkongi Egyetem kutatói azt elemezték, milyen szerepet játszottak az élőállat-piacok a vírus terjedésében.

Benjamin Cowling, a tanulmány egyik készítője elmondta: eredményeik igazolták, hogy a piacbezárás az emberi megbetegedések megelőzésének és a közegészség megóvásának igen hatékony eszköze. Októberben, öt hónappal a járvány kitörése után két újabb H7N9-vírus okozta megbetegedést jelentettek. Cowling elmondta: ezek az idei ősz első laboratóriumi teszttel igazolt esetei. Hozzátette: a két új fertőzés aggodalomra ad okot, mert azt jelenti, a kórokozó továbbra is terjed, és a téli influenzaszezon idején lehetséges, hogy új járványt idéz elő.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?