Temethetjük a szekszárdi borokat?

agrarszektor.hu
Temetni azért semmiképp sem kell a szekszárdi nedűket, ám a szinte minden ültetvényben megjelent a lisztharmatfertőzés komoly károkat okozhat idén a borvidéken. A szakemberek szerint jelentős terméskieséssel és megnövekedett növényvédelmi költséggel számolhatnak a szőlészetek.

Heimann Zoltán, a 2300 hektáros szekszárdi borvidék elnöke az MTI-nek elmondta: a terméscsökkenés nagyságát egyelőre nem lehet megbecsülni, a növényvédelem költségei azonban 20-30 százalékkal nőttek a gyakoribb permetezés és a több zöldmunka miatt.

A kórokozóknak kedvezett az enyhe tél, valamint az utóbbi hetek csapadékos időjárása és a magas páratartalom. A lisztharmatfertőzés erősségét mutatja, hogy a rezisztens fajtákon is megjelent - jegyezte meg a szakember. Hozzátette, hogy amennyiben nem sikerül a fertőzött fürtöket leválogatni, a fertőzés az idei évjárat minőségére is hatással lesz.

A fertőzöttség mértéke fajtánként, az ültetvény fekvése és az eddigi növényvédelem szerint változó - mondta Ferenc Vilmos, a szekszárdi Dicenty Dezső Kertbarát Kör elnöke, aki szerint utoljára 2004-ben volt hasonló mértékű lisztharmatjárvány. Kifejtette, hogy a szőlő növényvédelme átlagosan 150-200 ezer forintba kerül hektáronként, az idén azonban nem 12-14, hanem 6-8 naponként kell védekezni a lisztharmat ellen. Arról is beszámolt, hogy hogy egy-egy készítményből a nagy kereslet miatt hiány van.

Úgy vélte: a terméskiesés az augusztusi időjárástól függ, sok csapadék esetén akár 20-30 százalékos is lehet a veszteség. A portugieser, a chardonnay és a rizlingszilváni a legfogékonyabb a lisztharmatra, de a kékfrankos-ültetvényekben is jelen van a fertőzés - mondta.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?