Nem akarják, hogy meghízzunk - Kalóriaszámok a sörön és a boron

agrarszektor.hu
Kötelezően fel kellene tüntetni 2016-tól az alkoholos italok kalóriatartalmát az unióban. Az Európai Parlament (EP) ezt azért sürgeti, hogy a fogyasztók megtudhassák, mennyi energiához juttatják szervezetüket. Fogyasztóvédelmi szervezetek szerint az alkoholos italok elfogyasztásával legalább annyi kalóriát veszünk magunkhoz, mintha sok cukros édességet ennénk.

Április végén hoz várhatóan döntést az Európai Parlament arról a javaslatról, amely kötelezővé tenné az alkoholos italok kalóriatartalmának feltüntetését az unióban. Az EP egészségügyi bizottsága már márciusban felkérte az Európai Bizottságot, hogy 2016-ig készítse el a javaslat törvénytervezetét. Ha a parlament az elképzeléseket most megszavazná, a döntés a bizottság számára is azt jelentené, hogy foglalkoznia kell az üggyel.

A kezdeményezés célja, hogy az Európai Unióban forgalmazott alkoholos italok címkéin tüntessék fel a kalóriatartalmat. Ezen kívül arról is tájékoztatást kellene adni, hogy fogyasztásuk hátrányos például a terhes nők és az autóvezetők számára - írja a hvg.hu.

Becslések szerint az alkoholizmus kezelése évente 155 milliárd euróba kerül az EU-tagállamok szociális és egészségügyi rendszerének. Emellett az elhízásban is komoly szerepet játszik az alkohol: kevesen tudják például, hogy egy pohár bor egy szelet tortával, míg egy korsó sör egy tábla csokival egyenértékű. Ilaria Passarani, az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet (BEUC) képviselője szerint ugyan az alkohol mérsékelt fogyasztása elfogadott, de a fogyasztók többsége kevésbé tudja, milyen kapcsolat van az alkohol és elhízás között.

Az egyes sörgyártók már korábban megígérték, hogy részletesen feltüntetik a tápanyagokról szóló információkat. A Heineken, a Carlsberg, az AB Inbev és a SABMiller a kalóriatartalmon kívül a többi tápanyag arányát is jelezné a címkéken. Emellett az Európai Sörgyártók ipari szövetsége is vállalta, hogy mintegy 5 ezer tagja feltünteti a tápértékeket a termékeiken.

Egy táblázatot is készítettek, amelyben feltüntették, mennyi kalória van az egyes italfajták 100 milliliterében. A szövetség szerint a whisky 245, a vörösbor 82, a sör viszont csak 46 kalóriát tartalmaz. A szakemberek viszont úgy vélik az összehasonlítás azért félrevezető, mert általában nem csak 100 milliliter, hanem több sört fogyasztunk.

Elképzelhető, hogy az Európai Bizottságban továbbra is lesznek ellenzői az elképzelésnek. Ráadásul az érintett ágazatok egyes szereplői is aggályosnak tartják a kezdeményezést. Így például a bortermelők máris jelezték, hogy költségesnek és értelmetlennek tartják a javaslatot.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?