A legeltetés nem csak olcsó, hanem sokoldalú tápanyagellátást is lehetővé tesz és mozgási lehetőséget is biztosít az állatoknak. A legelők fűhozamának hasznosítása azonban a legeltetési módtól függően különbözhet - akár 40-80 százalék között is változhat -, ezért a legeltetés előtt nem árt legeltetési tervet készíteni.

A terv megállapításánál figyelembe kell venni a várható fűhozamot és a legeltetési módszert. Mivel a meteorológia nem tud előrejelzést adni arról, mennyi lesz az adott évben a csapadék, csak a sokéves fűhozamokból lehet kikövetkeztetni a várható fűhozamot. Ez azért veszélyes, mert száraz időjárás esetén nem terem elegendő fű az állatok takarmányozásához. Szakemberek szerint ezért érdemes vésztartalékot képezni, amely valamilyen szántóföldi szálastakarmányt (szilázst, szenázst, zöldtakarmányt) jelenthet. Bármilyen legeltetési módot is választanak a gazdák, fontos, hogy a legeltetés befejezése után elvégezzék a tisztító kaszálást, a trágyafoltok szétterítését, és ha szükséges, a gyomirtást is - közli a Magyar Állattenyésztők Lapja.

A legeltetés egyik legrégibb módszere a pásztoroltató vagy tereltető legeltetés, amely ma is elterjedt az extenzív állattartásban és a természetvédelmi területeken. A módszer lényege, hogy a pásztorok a teljes legelőterületen terelik az állatokat. Hátránya viszont, hogy nincsenek szakaszhatárok, ezért jelentős a taposási kár. Javítható a hasznosítás, ha csak a legelő egy-egy részét használják az állatok. 

Az előbbi módszerrel ellentétes a szakaszos legeltetés, ahol a legelő területén karámokkal vagy villanypásztorral szakaszokat alakítanak ki. A szakaszok számát úgy határozzák meg, hogy figyelembe veszik a fű sarjadását és azt, hogy mennyi ideig lehet egy-egy szakaszt legeltetni. A taposási kár a tereltető legeltetéshez viszonyítva kisebb, és a fűhozam 60-70 százalékos hasznosításával lehet számolni.

Ma a leghatékonyabb legeltetési módszer az adagolt vagy sávos legeltetés. Az eljárással a szakaszokon belül villanypásztor segítségével akkora sávokat alakítanak ki, amelyet az állatok egy-két nap alatt le tudnak legelni. A sáv lelegelése után a villanypásztort továbbviszik és egy újabb sávot hoznak létre. A fűhozam-hasznosítás ennél a módszernél 80-90 százalék közötti. Érdekesség, hogy az adagolt vagy sávos legeltetéshez sorolható a pányvás legeltetés is, amikor az állatot kipányvázzák és csak meghatározott területet tud lelegelni.

A legeltetéskor maradhatnak nem hasznosított területek, amelyeket a gazdák többnyire kaszálással hasznosítanak. Ilyenkor nem várják meg a füvek elöregedését, mert az ilyen takarmányok gyengébben emészthetők. A kaszált fűből széna, szenázs vagy szilázs készülhet. Régen általában szénaként adták az állatoknak, de a szélsőséges időjárás terjedése miatt egyre több helyen szenázsként vagy szilázsként használják fel. Általánosságban elmondható, hogy a fű közepesen jó alapanyag a szilázshoz, szenázs formájában viszont jobb minőségű takarmány készíthető belőle.

A gyepeknél a jövőben az úgynevezett intenzifikálás a cél, amely optimalizálhatja a trágyázást, illetve lehetővé teheti a szakaszos és az adagolt etetést. Magyarországon jelenleg mintegy egymillió hektár gyep van, amely várhatóan tovább csökken, mivel a területek jelentős részén az intenzív gyephasznosítás nem valósítható meg.