Kína a 2000-2014 közötti időszakban 30 milliárd dollárt fektetett be Afrikában. Az összeg egy gazdasági-politikai nagyhatalom lehetőségeihez képest elenyésző, és alighanem így érezték az ázsiai ország vezető is, hiszen Hszi Csin-ping elnök 2015 legvégén már 60 milliárd dollár fejlesztési pénzről tett ígéretet a fekete kontinens számára. Ebből körülbelül 5 milliárd kamatmentes kölcsön, afféle olcsó pénz, amelyből bőven jut a mezőgazdaság fejlesztésére is.
Egy nagyobb szeletet nemrég Nigéria kapott, április legelején jelentették be ugyanis, hogy Kína 4,5 milliárd dolláros kölcsönt nyújt a nyugat-afrikai országnak. Ez már kifejezetten az agrárium korszerűsítését célozza, ráadásul igen kedvező feltételek mellett, 20 éves időtartamra, évi 1 százalékos kamatra. Nigéria ebből a pénzből traktorokat, munkagépeket vásárolhat, és fejlesztheti az öntözést, infrastruktúrát. A szükséges eszközöket természetesen kínai cégektől kell majd beszereznie.
Kínát tehát az "adakozásoknál" nem feltétlenül a felebaráti szeretet vezérli, hanem így akar újabb piacokat szerezni a világszerte terjeszkedő hazai vállalkozásainak. Már nagyjából 2000 kínai cég tevékenykedik a kontinensen, de ennek csak egy töredéke foglalkozik mezőgazdasággal. Egyelőre nem létezik egyetlen "kínai modell", vagyis a kommunista vezetés igyekszik ugyan rajta tartani a szemét az Afrikába áramló befektetéseken, viszont mindenki azzal foglalkozik, amiből éppen a legnagyobb hasznot reméli.
Elemzők szerint Afrika nem fog Kína éléskamrájává válni, az ázsiaiak megjelenése elsősorban a fekete földrészben rejlő, máig kiaknázatlan hatalmas potenciálnak köszönhető. A FAO szerint az afrikai térség évi 30 milliárd dollárt költ alapgabonák importjára, miközben csupán feleennyi értékben exportál kávét, kakaót, gyapotot. Mielőtt tehát bárkinek az éléskamrája lehetne, mindenekelőtt a saját biztonságos ellátását kellene valahogyan megoldania.
Ráadásul a fejlett országokban (és a jólét fokozatos növekedésével ez Kínára is vonatkozik) a fogyasztás a gabonákról a fehérjék, húsok felé fordul, azok előállításához pedig még nagyobb termelékenységre és terméstöbbletre van szükség. Miközben 1 kg kenyérhez 70 dkg lisztre van szükség, 1 kg csirkehús előállításához 2 kg gabona kell, a sertéshúshoz 4 kg, a marhához pedig 7 kg, és akkor a vízről még nem is beszéltünk.
Ami az afrikai agráriumot illeti, máris rengeteg kínai dolgozik a növénytermesztésben és állattenyésztésben, valamint az élelmiszer-feldolgozásban és a vendéglátásban. Sokan arra számítanak, hogy nem az ipar vagy a szolgáltatás, hanem a mezőgazdaság lesz majd Afrika fejlődésének motorja a következő évtizedekben, így jó befektetésnek számít a szoros üzleti kapcsolatok kiépítése.
Mindenekelőtt viszont az afrikaiakat meg kell tanítani a korszerű gazdálkodásra. Bár a világ megművelhető földjeinek 60 százaléka itt található, a legtöbb ország ennek a negyedét sem hasznosítja. Ráadásul a termelés elmaradott eszközökkel, alacsony produktivitással folyik, így kis jövedelmezőséggel párosul. A kínaiak a helyzet javítása érdekében több tucat ATDC-nek nevezett mezőgazdasági technológiai bemutató központot működtetnek Afrikában. A helyi farmereket tanítják növénytermesztésre, állattenyésztésre, és általában hatékony gazdálkodásra.
A kínaiak nagyon büszkék arra, hogy miközben a nyugatiak "csak" pénzt adnak, ők tanítanak is. A "tanítványok" viszont egyelőre a gyors sikerekre fogékonyabbak, Ruandában például a gazdálkodók tekintélyes része foglalkozik gombatermesztéssel, hiszen az már akár 8 nap után betakarítható terméssel, vagyis látható haszonnal jár, miközben a kukoricára fél évet is várni kell. Az új fajok és technológiák elterjedése nem túl gyors, a Ruandában előállított évi 77 tonna gomba mennyisége is jócskán emelhető még.
A kínaiak erősödő jelenléte a helybéliek számára is jelentős haszonnal jár. Az elmúlt hatvan évben a legfontosabb munkaeszközünk a kapa volt, ezért a nők és a fiatalok számára nem volt vonzó a mezőgazdaság. De a mostani befektetések révén mindez meg fog változni - emelt ki egy fontos szempontot Abdulaziz Yari, a nigériai Zamfara állam kormányzója a 4,5 milliárd dolláros szerződés bejelentésekor. A segélyezés és az alacsony kamatú kölcsönök mellett a földvásárlás is szerepel a kínaiak palettáján, amely viszont már komoly aggodalmat kelt a világban.
Az angolul land grabbingnek (magyarul talán "földrablásnak") nevezhető folyamat lényege, hogy idegen államok vagy cégek alacsony áron értékes termőterületekhez jutnak egy elmaradott országban. Az egyik ezzel foglalkozó honlap (stopafricalandgrab.com) szerint a probléma elsősorban Kongót, Eritreát és Etiópiát érinti, míg a legnagyobb "kizsákmányolóknak" Kína, India és Hollandia számítanak. A világon tapasztalható "rablás" 42 százaléka Afrikában zajlik, és mintegy 10 millió hektárnyi területet érint. Kína mindebből 1 millió hektárral részesedik, kérdés tehát, hogy a kontinens országai nem fizetnek-e túl nagy árat a nagyhatalmi segítségért.
