Kína egyik távoli, Guizhou tartományban lévő falujában hosszú időn keresztül csupán egyetlen ásott kút látta el vízzel a helybélieket. Az 1250 méteres tengerszint feletti magasságon fekvő településnek sohasem volt természetes vízforrása, így már az is csoda, hogy az emberek ilyen sokáig kitartottak, és megmaradtak lakóhelyükön. Közülük csupán a most 81 esztendős Huang Dafának jutott eszébe, hogy csatornát kellene építeniük, vízhez juttatva az embereket, állatokat, növényeket.

Komoly természeti akadályokat győzött le, átjutott három hegyen, tíz alacsonyabb dombon és három falun, mire elkészült a 10 kilométeres árok. A munkában alkalmanként a falusiak is segítséget nyújtottak neki, ám mindössze kéziszerszámokat használtak, illetve néha - a keményebb sziklák leküzdéséhez - robbanóanyagot.

Mielőtt az őrült tervet kivitelezték, az embereknek mindennap két órát kellett gyalogolniuk a vízért. Feltéve, ha nem akartak órákig sorban állni az egyetlen kútnál. Most viszont csak az ajtón kell kilépniük, ezért hálából el is nevezték az árkot Dafa-csatornának. Kiötlője számtalan éjszakát töltött el a szabad ég alatt vagy barlangokban, mire 1958 és 1994 között megvalósította elképzelését. A 40 cm széles és fél méter mély csatorna kiásása óriási áldozatot követelt tőle, az évek során lányát és unokáját is elvesztette.

Huang Dafa 1958-ban lett a település első embere, és akkor határozta el, hogy megoldja a falu gondját. Senki sem szólta volna meg érte, ha nem teljesíti ígéretét, ő azonban fogta az ásót, és nekilátott a csatornának. Mivel nem sokat tudott a szintezés fortélyairól, eleinte nagyon nehezen ment a munka. 1989-ben az akkor az ötvenes évei közepén járó Huang még tanulmányútra is elment, hogy kitanulja a szakma csínját-bínját.A falusiak korábban az esővíz tárolásával próbáltak ivóvízhez és öntözővízhez jutni, vagy a hegyekbe mentek az éltető folyadékért. Pedig az 1200 lakos közül sokan rizst is termesztettek a mostoha körülmények ellenére, igaz, aszályos időkben a növények inkább csak szenvedtek a földeken.

A következő évben súlyos, száznapos aszály sújtotta a falut és környékét, ami még intenzívebb munkára sarkallta a helybélieket. Az állam is segítséget nyújtott a "projekthez", bár a 60 ezer jüan készpénz és a 190 tonna kukorica csak a költségek egy részét fedezte. A falusiak még összekuporgattak valahogyan 13 ezer jüant, bár az évi fizetésük átlagosan mindössze 80 jüanra rúgott.

Nem várhatjuk, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek. Tennünk kell a változásért - mondta szerényen az öreg földműves, amikor a helyi sajtó a közelmúltban tudomást szerzett a tettéről.