Éder: a magyar baromfiágazat elvárhatja, hogy a fogyasztó elfogadja a megnövekedett árakat

MTI
A mezőgazdaság és azon belül a baromfiágazat az egyik legfontosabb szektora a magyar gazdaságnak, ezt támasztja alá, hogy 2018-ban a baromfiágazat adta az agrárium kibocsátásának több mint 14 százalékát - hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkár a baromfi világnap alkalmából rendezett szakmai konferencián pénteken Budapesten.

Az államtitkár a Baromfi Termék Tanács és Szakmaközi Szervezet, valamint a Baromfi és Tojástermelők Szövetsége által szervezett rendezvényen kiemelte, hogy a baromfiágazat külkereskedelmi mérlege 150 milliárd forinttal zárt tavaly. A baromfi állatjóléti támogatási programoknak köszönhetően tavaly 14,7 milliárd forintot fizettek ki az ágazat szereplőinek támogatására. Ugyanerre a célra idén összesen több mint 13 milliárd forintot irányoztak elő. A pályázati felület áprilisban nyílt meg, a baromfitartók eddig 2300 kérelmet nyújtottak be - tette hozzá. 

Feldman Zsolt elmondta, hogy a piaci és fogyasztási kilátásokat tekintve optimistán ítéli meg a baromfiágazat jövőjét. Ezt részben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2018. évi előrejelzésével indokolta, részben pedig azzal, hogy sem kulturális, sem vallási szokások nem gátolják a baromfihús fogyasztás növekedését. Az OECD prognózisa szerint globális szinten az egy főre jutó húsfogyasztás 2027-re elérheti 35,4 kilogrammot évente, ami a 2018-as szinthez képest 1,1 kilogrammos növekedést jelenthet. A húsfogyasztás emelkedésében a baromfihús fogyasztás növekedése egy emberre vetítve elérheti az évi 0,8 kilogrammot, vagyis 2027-re az éves baromfihús fogyasztás meghaladhatja a 14 kilogrammot is.

Forrás: MTI Fotó: Balázs Attila

Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeriparért felelős országos alelnöke tájékoztatott arról, hogy az afrikai sertéspestis Kínában történő megjelenése miatt a sertés- és a baromfihús ára is emelkedni fog. Az áremelkedésről és a baromfiágazat működését befolyásoló jogszabályokról megjegyezte: "ha a fogyasztó elvárja az ágazat szereplőitől, hogy egészséges, környezetvédelmi szempontból megfelelően előállított, állatvédelmi szempontból megfelelően létrehozott terméket tegyünk az asztalára, akkor az ágazat is elvárhatja, hogy a fogyasztó ilyen világpiaci helyzetben empátiával forduljon a piaci szereplők felé és fogadja el az ágazat szereplőitől a megnövekedett költségek érvényesítését a fogyasztói árban."

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?