2011-ben az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) megjelentette a Svéd Élelmiszer- és Biotechnologia Intézettel közös, nagy port kavaró jelentését, mely szerint a megtermelt élelmiszer harmada kerül kidobásra. Egy adat, ami azóta széles körben elterjedt. Mindez nyolc éve történt. A FAO azóta keményen dolgozott különböző kísérleti programokon, hogy javítsa a gyakorlati megértést az élelmiszerveszteség és -pazarlás csökkentésének lehetőségeire, ahogy a fenntartható fejlődési célokban is megfogalmaztuk.
Kifejlesztettük az élelmiszerveszteség indexet, melynek használatával az országok a betakarításkor, tároláskor, szállításkor és feldolgozáskor keletkezett veszteséget mérhetik, kihagyva az értékesítést. Megbízható és összehasonlítható adatokra van szükség, hogy az előrehaladást mérni és a bevált módszereket beazonosítani tudjuk. A FAO az élelmezéssel és a mezőgazdasággal foglalkozó jelentése ezért konkrét és járható utakat térképezett fel, az élelmiszerveszteség és -pazarlás puszta démonizálása helyett. Lett egy új számadatunk: 14%, ez az új becslés a globális élelmiszerveszteségre. Nem szabad elfelejteni, hogy a rendelkezésre álló adatok még hiányosak és a minőségük is javítandó még.
Ez az adat nem összevethető a 2011-essel, mivel azóta pontosítottuk módszereinket és bevettünk olyan tényezőket, mint a gazdasági érték és táplálkozás. Úgy tűnik, hogy az élelmiszerveszteségből és -pazarlásból eredő mikrotápanyag veszteségek arányaiban nagyobbak mint maga a mennyiség. Az élelmiszerpazarlás ebben a 14%-ban nincs benne, ami elképesztően magas is lehet a gazdagabb országok háztartásaiban kidobott élelmiszer és a nem megfelelő tárolási kapacitások miatt a fejlődő országokban. Az élelmiszerpazarlásra vonatkozó becslések a néhány százaléktól az egyharmadig terjednek, országonként eltérően.
A 2019-es jelentés rámutatott arra a sokkoló tényre, hogy az élelmiszerveszteség gyakran azon országokat sújtja, ahol az éhezés nagyon is jelen van. Nem kérdés, a helyzetet sürgősen kezelni kell. Emellett nincs egy mágikus formula, ami az élelmiszerveszteséget és -pazarlást az éhezéssel összekötni. Az élelemhez való fizikai és financiális hozzáférés hiánya, nem az elérhetősége önmagában az alultápláltság legnagyobb kiváltója. A FAO mélyebb elemzése egyúttal megerősíti, hogy nincs egy, mindenkire alkalmazható megoldás. Például a manióka, a trópusok alapélelmiszere, hamarabb megromlik, mint a burgonya a mérsékelt égövben.
Okosabb lenne olyan közpolitikákat kidolgozni, melyek az élelmiszerveszteség és -pazarlás visszaszorítását tágabb célkitűzésekhez kapcsolja, mint a természeti erőforrások megóvása vagy a klímaváltozás. A mezőgazdaság hatása a világ vízkészleteire és földhasználatára (és ezáltal a káros üvegházhatásúgáz-kibocsátásra) hatalmas, ezért mindennek, amit megtermelünk, de hiába, a táplálkozásunkon túlmutató hatása van. Ahogy a FAO jelentése bemutatja, ahol az élelmiszerellátás és a természeti erőforrások nyomás alatt vannak, az élelmiszerellátó rendszerbe való korai beavatkozás hatásos, míg a fogyasztó és kiskereskedelem szintjén megjelenő élelmiszerpazarlás csökkentése a legjobb stratégia a káros gázkibocsátás mérséklésére.
Az új élelmiszerveszteség indikátor egy jó eszköz az országok és más szereplők felelősségének megállapítására és az élelmiszerlánc gyenge pontjainak feltérképezésére, ahol a beavatkozás a leginkább vezethet eredményre. Beruházásokra, például a tárolás és logisztika terén, illetve az ismeretek bővítésére, szintén szükség lesz. Azt reméljük, hogy az új módszer több adatot is eredményez majd. A jelenlegi becslések nagyon eltérőek és csak néhány élelmiszertípusra terjednek ki.
A FAO célja, hogy tagországai valóra válthasság ígéretüket és jobbá tegyék lakosaik életét. Eljött a tettek ideje - az életképes megoldásoké - hogy a 12-es Fenntartható Fejlődési Célt és az élelmiszerveszteség és -pazarlás megfelezésének vízióját megvalósítsuk 2030-ig. Még sok a dolgunk, de annál több a várható nyereség.
