Bár számos tanulmány szerint Magyarország víznagyhatalom, ám ez az állítás azonban csak részben igaz, olvasható a HelloVidék oldalán megjelent cikkben. A WWF Magyarország tanulmánya szerint az országban három különböző forrásból lehet vízhez jutni: csapadékból, felszín alatti vízkincsből és a folyókból. Mi jellemző erre a három vízforrásra?

Csapadék:

• nem hullik elegendő mennyiség;
• minden évben kevesebb hullik, mint amennyi el tudna párologni;
• egyenletlen elosztás: egy része télen esik le, ami nem hasznosul, egy jelentős része pedig nagy zivatarok formájában, hirtelen hullik.

Felszín alatti vízkincs:

• talajvíz, a rétegvíz, a karsztvíz;
• felszín alatt a szennyeződések lassabban terjednek;
• az itt raktározott vizek tisztábbak (nem véletlen származik innen az ivóvizünk);
• a felszín alatti vizek közvetlenül nem érintkeznek levegővel (így nem párolognak és fogynak el);
• minősége és mennyisége is sokkal jobban védett, mint a felszíni vizeké (vízbank);
• a vízhiányt sokszor felszín alatti vizekből pótolják (ha valahol nem esik elég csapadék);
• megújulásuk üteme lassú;
• Magyarországon sok helyen a talajvíz szintje egyre süllyed;
• a vízbankba minden évben kevesebbet rakunk be, mint amennyit kiveszünk.

A folyókon érkező víz:

• a folyókon körülbelül kétszer annyi víz folyik át a Kárpát-medencén évente, mint amennyi csapadékként ide hullik;
• vizük áradáskor nem terül szét az ártereken;
• nem tudja a felszín alatti vizeket pótolni, és nem hasznosul;
• a vízgazdálkodási szemlélet ma a víz elvezetésére épül.

A Kiszáradó Magyarország című infografika rámutat, hogy más vidéki területekhez hasonlóan a magyar Alföldön is remekül tetten érhetőek az országos vízgazdálkodási problémák. Itt, az ország egyik legaszályosabb területének nagy részén vízgazdálkodási szempontból több nehézség is jellemző. Az országban itt a legnagyobb az éves csapadékhiány, ami akár az évi 300 millimétert is elérheti. A terület természetes vízpótlása a Duna és a Tisza folyók szabályozásával pedig szinte megszűnt. Ezekből a korábban mocsarakkal, holtágakkal, vizes élőhelyekkel gazdagon tarkított tájakból jórészt intenzíven művelt mezőgazdasági területek lettek, amiket az aszály különösen erősen sújt.

Ugyanakkor ezek a korábbi árterek a mai napig az árvízzel és belvízzel leginkább érintett területek. A művelés fenntartásához a gazdák rengeteg vizet vezetnek és szivattyúznak el a belvízelvezető csatornákon. A baj csak az, hogy néhány hónappal később, nyáron ez a víz már hiányzik.

A WWF a HelloVidék kérdésére elmondta, hogy a hármas probléma kezelésére megoldás lehet, ha a vízbőséggel küzdő és vízhiánnyal fenyegető időszakok közötti különbséget a vizek visszatartásával egyenlítik ki az emberek. A kérdés csak az, hol van ehhez elég hely? A rég eltűnt vizes élőhelyek visszaállításához nem kis feladat megfelelő helyet találni egy intenzíven használt tájban, gyakran területhasználati konfliktushoz vezet, de lehetséges.

A vízháztartás kiegyenlítéséhez a WWF szakembereinek több ötlete is van. Ilyen például a vidéki területeken, a síkvidéki települések határában található, ma már jórészt használaton kívüli agyaggödrök újrahasznosítása. Egykor az emberek azért ásták ki ezeket a mélyedéseket, hogy - a nevéből adódóan - agyagot vagy földet termeljenek ki az építkezésekhez. A WWF szakemberei szerint kitűnően alkalmasak záportározásra, belvíz vagy árvizek megtartására.

Egy másik ötletet a belvízelvezető csatornák jelentik. Ahogy a tanulmány rámutat, ebből nem kevesebb, mint 42 600 kilométernyi található ezekből az országban, amelyek az év nagy részében szárazon állnak. Harmadrészt a felmérések szerint rengeteg olyan szántó található vidéken, amelyek az árvíz, belvíz és aszály általi veszélyeztetettségük miatt rossz termőképességűek, ezért a szántóföldi gazdálkodás itt kevésbé kifizetődő, de alkalmasak lehetnek vízvisszatartásra.

Ezeket a vízmegtartó megoldásokat tesztelik most kis léptékben öt magyarországi kistelepülés - Bátya, Püspökszilágy, Rákócziújfalu, Ruzsa és Tiszatarján - önkormányzatával és a Belügyminisztériummal közösen, egy három éve indult LIFE projektben, ami ökoszisztéma-alapú megoldásokat keres a klímaváltozás nyomán kialakuló, vízzel kapcsolatos kihívásokra válaszul.

Ebben hangsúlyozzák, hogy az éghajlat változása a helyi közösségeket az egész országban érinti, ami 2071-2100 közötti időszakra vonatkozó regionális klímamodell előrejelzések (ALADIN, RegCM) szerint az átlaghőmérséklet emelkedése 3-5 Celsius fokos mértéket meghaladó lesz. Ezzel együtt a csapadékmennyiség csökkenésére lehet számítani egyenlőtlenebb eloszlás és fokozódó szélsőségek kíséretében. Az előrejelzések szerint ezek együttes hatása a vízlefolyásban akár 60%-os változást is eredményezhet.

Magyarországon az extrém hidrológiai események gyakorisága egyre nő: a jövőben növekvő vízhiány és aszályok, intenzívebb és kiszámíthatatlanabb csapadékmennyiségek, valamint súlyosbodó árvíz- és belvízproblémák várhatóak. Az ország éghajlatváltozásnak való jelentős kitettsége az egyes kulcsfontosságú ágazatok, például a mezőgazdaság nagyfokú érzékenységével párosul.

A projekt átfogó célkitűzése, hogy javítsa a legsérülékenyebb magyarországi önkormányzatok éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességét, a klímaváltozásból fakadó kockázatok csökkentésével. Ennek kapcsán a szakemberek felhívják a magyar önkormányzatok döntéshozóinak, szakembereinek és egyéb alkalmazottainak figyelmét a klímaváltozás hatásaira, továbbá bővítik a tudásukat a természetes vízmegtartást segítő megoldásokkal kapcsolatban.