Az elmúlt években egyre szaporodnak a Magyarországon újonnan megjelenő, több-kevesebb sikerrel terjeszkedő és hosszabb távon beláthatatlan károkkal fenyegető növények. Egyesek, mint a parlagfű vagy az óriási medvetalpak közvetlen, sokszor súlyos egészségügyi fenyegetést jelentenek az ember számára, míg mások a hazai őshonos élővilágot, életközösségeket fenyegetik. Sok tucatnyi fajról van szó a homoki prérifűtől egészen a bálványfáig, írta meg a 24.hu.
A hátterében szinte kivétel nélkül az emberi tevékenység található, a felelősség pedig sokszor - mint például a fügekaktusz magyarországi megjelenése esetén - egészen az egyén szintjéig vezethető vissza. Mit jelent az emberi "segítség" ezekben a káros folyamatokban? Miért veszélyesek az özönnövények, és melyek a leginkább elterjedt fajok? A 24.hu erről kérdezte Dr. Botta-Dukát Zoltán botanikust, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadóját.
Érdemes azzal kezdeni, hogy a növényeknek nincs szükségük emberi segítségre ahhoz, hogy meghódítsanak számukra ideális élőhelyeket, persze nem korlátlanul. Sőt, a természetes terjedés lehetőségének határai biztosítják a Föld jelenlegi flórájának elképesztő sokszínűségét. A legutóbbi jégkorszak Európa jéggel borított területeiről leradírozta a növényvilágot, és a mai állapothoz képest rendkívüli hideg a jéggel borított területeken túl is megtizedelte a fajok számát.
- mondta Botta-Dukát Zoltán.
A botanikus azt is elmondta, hogy a jég visszahúzódásával aztán megindult a terület "visszafoglalása", amelyhez a növények repertoárja számos érdekes eszközt tartalmaz. A nagy, nehéz magok nem jutnak messzire, elég csak a makkra vagy a gesztenyére gondolni. Cserébe viszont ezek a növények masszív, erős csírát bontanak. A vízfolyások azonban már jókora távolságra képesek sodorni az új generációt, ami akkor rossz hír, ha a Tiszán folyamatosan érkező idegenhonos medvetalpra gondol az ember, aminek toxinjai a bőrön súlyos égési sérüléseket, szembe kerülve akár vakságot is okozhatnak.
Meg ne érintsd ezt a gyönyörű növényt az erdőben: égési sérülést, vakságot is okozhat
Sok növény magja emlősök szőrére, madarak lábára tapadva vagy akár az állatok emésztőrendszerében is jókora utat tud megtenni, ám igazi hosszú utazásra a széllel van lehetőség, mint például a pitypang vagy a nyárfa magjainak. Amikor azonban csak a virágpor kel útra, már több 10 kilométeres távolságról beszélhetünk. A botanikus szakember megjegyezte, hogy Nyugat-Európában a tölgyeknél kimutatható, hogy a jégkorszak után az anyák a helyi állományból kerültek ki, míg az apák örökítőanyagát déli tájakról sodorta ide a szél.
Egy dolog nagyon jól látszik: hiába a rengeteg ügyes trükk, a növények a terjeszkedésük során azért még nem képesek minden akadályt legyűrni. A kontinentális klímát kedvelő fajok elől Amerika és Afrika irányából a tenger zárja el az utat Európába, Ázsiából pedig a hatalmas száraz, sivatagos területen nem tudják magukat átverekedni. Évszázadok, évezredek során nyilvánvalóan előfordulhat néhány esetben, de a legkevésbé sem tudományosan fogalmazva: jelen klimatikus viszonyok között a természet már rég leosztotta a lapokat az egész bolygón.
És itt jön a képbe az ember, pontosabban az áruszállítás és a személyforgalom korábban nem látott mértéke. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint például az európaiak tízmillióinak életét megkeserítő parlagfű is "véletlenül", vetőmag közé keveredve jutott el a kontinensre, de legtöbbször azonban tudatos behurcolásról van szó.
Ma már élő növényt vagy szaporítóanyagot csak előzetes engedéllyel szabad behozni, ám korábban nem voltak ilyen szigorúak a szabályok. Sőt, sokan ma sem mérik fel a veszélyt, és távoli, egzotikus országban járva csak bekerül a bőröndbe egy-egy szép, különleges növény hajtása vagy magja, mondván, milyen jól fog ez mutatni a kertben. Valamint a hivatalos szabályozás sem a tiltásra épül, számtalan olyan idegenhonos növényt adható-vehető korlátozások nélkül, amelyek a természetbe jutva esetlegesen kárt okozhatnak.
- fogalmazott Botta-Dukát Zoltán.
Minél kevesebb gondoskodásra van szüksége egy növénynek a kertben, annál biztosabb, hogy "új hazájában" ideális körülményekre lelt, és életben maradna, szaporodóképes lenne a vadonban is. Ha úgy tetszik, a kert az első szűrő. Kis odafigyeléssel legtöbb ilyen növény könnyen kerítésen belül tartható, ám sok a felelőtlen gazda, és gyakran az út mellé illegálisan kidobott zöldhulladékból kerülnek a magok a természetbe.
Ez pedig azért baj, mert nem az van, hogy az évezredek óta itt élő őshonos fajok mellett a "gyökértelen jövevények" labdába sem rúghatnak, a valóság ennek épp az ellenkezője. Minden faj másként viselkedik, de óriási előny a számukra, hogy jellemzően őshazájukban hagyták a vitalitásukat csökkentő gombáikat, parazitáikat, kórokozóikat éppúgy, mint a fogyasztásukra specializálódott állatfajokat.
Ez pedig esetenként behozhatatlan versenyelőnyt jelent, előre nem lehet megjósolni, hogy mikor, melyik behurcolt növény kezd el az őshonos fajok rovására terjeszkedni, azaz inváziós fajjá vagy más néven özönnövénnyé válni. Hajlamosak lehetnek egyre nagyobb területen sűrű, egyetlen fajból álló vegetációt alkotni, aminek következményei beláthatatlanok. A hazai növények kiszorulásával megritkulnak, eltűnnek a hozzájuk köthető rovarok, majd azok ragadozói, ha pedig a biológiai sokféleség csökkenni kezd, soha nem látszik, hol áll majd meg.
Magyarországon mintegy 2000 őshonos növényfaj él, és 150 tartósan megtelepedett idegenhonos faj ismert, sokuk már visszavonhatatlanul meghódította az országot. A legfontosabb és legnagyobb károkat okozó lágyszárú özönnövények - a teljesség igénye nélkül - a már többször emlegetett parlagfű mellett az egyébként nagyon mutatós kanadai és a magas aranyvessző, egyes őszirózsa-fajok, a selyemkóró vagy a japánkeserűfű. Utóbbi különösen azért érdekes, mert két, a Távol-Keletről behurcolt faj Európában kialakult hibridjéről van szó, amely még "szüleit" is kiszorítja az élőhelyről, ahol együtt fordulnak elő.
De mit lehetne tenni annak érdekében, hogy több özönnövény lehetőleg ne szabaduljon a hazai élővilágra? Jelenleg az uniós tiltás viszonylag kevés fajra terjed ki, azok is inkább az egészségügyi kockázatokat jelentő vagy bizonyítottan ökológiai katasztrófával fenyegető növényekre vonatkoznak. A szakember szerint tiltólisták gyártása egyébként is életszerűtlen, nehezen járható út, hiszen folyamatosan figyelni kellene, hogy milyen új fajok behozatala várható, és kockázatelemzéssel kellene eldönteni, hogy tiltólistára kerüljön-e a faj.
A kockázatelemzés során a szakemberek a rendelkezésre álló adatok alapján mérik fel az egyes fajok jelentette potenciális veszélyt. Mennyire megfelelő a klíma, milyen magtermés várható, mennyire speciális a megporzása, más országokban okozott-e problémát, vagy ha erről nincs adat, a rokon fajok mennyire problémásak. Ha elegendő adat áll rendelkezésre, elég nagy biztonsággal ki lehet szűrni azokat a fajokat amelyeket tiltó listára kellene tenni. Még jobb lenne, ha maguk a növények forgalmazásával foglalkozók végeznének ilyen elemzéseket, és figyelnének arra, hogy a forgalmazott fajok ne csak szépek, de veszélytelenek is legyenek. A legjobb azonban az, ha mindenki megtesz minden tőle telhetőt, és ha már egzotikus növényekre vágyik, nem hagyja azokat kijutni a kertből, a lemetszett részeket és magokat elégeti. De főleg a megunt, túlburjánzott egyedeket nem szabad kidobni illegális szeméthalmokra utak, erdők, mezők szélén.
