Elképesztően drágul ez a húsféle itthon: őrült áron kínálják sokak kedvencét

agrarszektor.hu
A baromfihús az egyik, ha nem a legkedveltebb húsféle Európában és köztük Magyarországon is. Éppen ezért lehet lesújtó, hogy milyen nagy mértékben emelkedett az elmúlt időszakban az áruk. Ezt jól mutatja az is, hogy a csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára 51,3 százalékkal mintegy 2077 forint/kilogrammra ugrott. Arról nem beszélve, hogy az ágazatot folyamatosan nyomás alatt tartja a madárinfluenza is, ami hétről hétre újabb és újabb telepeken üti fel a fejét, így sok esetben nem marad más megoldás, mint az állományok felszámolása. Fel van tehát adva a lecke, kérdés, hogy hogyan fognak boldogulni a nehézségekkel a termelők, illetve, hogy a fogyasztók mennyire fogják bírni az elszálló árakat.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió baromfihús-exportja mintegy 14,6 százalékkal 1,2 millió tonnára csökkent 2022. január és november között 2021 azonos időszakához képest. Ghánába (-30,6 százalék), Kongóba (-11,1 százalék) és Ukrajnába (-35,0 százalék) csökkent az uniós baromfihús kivitele, ugyanakkor Szaúd-Arábiába nőtt, méghozzá +30,6 százalékkal. A közösség baromfihús-importja 29,1 százalékkal 626 ezer tonnára emelkedett ezzel egy időben. Az import 47,2 százaléka származott Brazíliából, 24,5 százaléka Ukrajnából, valamint 21 százaléka Thaiföldről, a három országból összesen 580 ezer tonna baromfihús érkezett. A Kínából importált baromfihús mennyisége pedig 67,3 százalékkal 31 ezer tonna nőtt az első tizenegy hónapban - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adataiból.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az AKI vágási statisztikai adatai alapján Magyarországon 635 ezer tonna (élősúly) baromit vágtak le 2022-ben - ez 12,7 százalékkal kevesebb, mint 2021-ben. Ebből a vágócsirke 459 ezer tonnát (-5,2 százalék), a vágópulyka 83 ezer tonnát (-12,6 százalék) tett ki. A KSH adatai alapján Magyarország baromfihús-exportja mennyiségben 18,1 százalékkal 195 ezer tonnára csökkent, míg értékben 18,0 százalékkal 225 milliárd forintra nőtt 2022. január–novemberben az előző év azonos időszakához képest. A baromfihús-import mennyisége 25,1 százalékkal 78 ezer tonnára, értéke 64,5 százalékkal 68 milliárd forintra emelkedett ugyanekkor. Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 50,8 százalékkal 510 forint/kilogrammra, a vágópulykáé 48,5 százalékkal 681 forint/kilogrammra emelkedett 2023 első hat hetében 2022 azonos időszakához képest.

Tényleg veszélyes lehet a baromfihús itthon?

Ahogyan nemrégiben lapunk is megírta, 2022-ben az EU-s riasztási rendszer adatai alapján mintegy 200 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni. A hazánkat érintő ügyek elsősorban baromfihúshoz és abból készült termékekhez, zöldségekhez és gyümölcsökhöz, fűszerekhez, valamint étrend-kiegészítőkhöz kapcsolódtak. Fontos megemlíteni, hogy az esetek 86%-a külföldi előállítású terméket érintett. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletéért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a hazai gyártású termékkel az esetek alig 14%-ában, összesen 31 alkalommal volt gond. Főként baromfihúst vagy abból készült termékeket kifogásoltak mikrobiológiai szennyezettség miatt a tagállamok.

EZ IS ÉRDEKELHET

Tombol a madárinfluenza Magyarországon

Az Agrárszektor is folyamatosan beszámolt arról, hogy tulajdonképpen hétről hétre kell telepeket lezárni vagy éppen állatok ezreit leölni a gyilkos kór miatt. Legutóbb például a Bács-Kiskun vármegyei Szank településen található, 500 tömőludat tartó telepen a megemelkedett elhullás keltett gyanút. A Nébih laboratóriuma végül igazolta a vírus H5N1 altípusának jelenlétét, az állategészségügyi szakemberek pedig azonnal megkezdték az érintett állomány felszámolását. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a vírus továbbra is jelen van Magyarországon, így a baromfitelepek vadmadaraktól, járványközvetítő személyektől, eszközöktől való védelme elengedhetetlen!

Egekben az árak

Európai Bizottság adatai szerint 257 euró/100 kilogramm volt az egész csirke uniós átlagára 2023 első hat hetében, ami 16,5 százalékos növekedést jelent az előző évihez viszonyítva. A magyarországi ár 58,9 százalékkal 987 forint/kilogrammra emelkedett ugyanebben az összehasonlításban. Az AKI PÁIR adatai szerint a csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára 51,3 százalékkal 2077 forint/kilogrammra, a csontos csirkemellé 33,6 százalékkal 1367 forint/kilogrammra nőtt, a csirkemell (összesen) ára 51,5 százalékkal 2047 forint/kilogrammra, a csirkecombé pedig 39,6 százalékkal 910 forint/kilogrammra emelkedett 2023 első hat hetében 2022 azonos időszakához képest.

A fogyasztók pedig az alábbi árakkal találkozhatnak a boltokban:

  • A Matusz-Vad Webáruházban a csirkemellfilé kilója 2029 - 2250 forint, a Kifli.hu-n 1700 és 2080 forint között mozog, 
  • a csirkecombfilé 1629 forint, a Kifli.hu-n (fagyasztott) kilója 2900 forint,
  • az egész csirkecomb pedig 1049 forint, míg a Kifli.hu-n 1450 forint körül kapható.

Címlapkép forrása: MTI/Máthé Zoltán

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?