Súlyos kijelentést tettek Dániában: különadót vetnének ki a marhahúsra

Súlyos kijelentést tettek Dániában: különadót vetnének ki a marhahúsra

MTI
A dánoknak húsfogyasztásuk kétharmadát zöldségekkel és más növényekkel kellene helyettesíteniük ahhoz, hogy elérjék az ország által kitűzött klímacélokat a 2020-as évek végére - közölte egy független dán kormányzati tanácsadó.

A dán klímatanács által előterjesztett kulcsjavaslatok között a legfontosabb a környezetet előállításukkal megterhelő élelmiszerekre kivetett adó volt. A bizottság javaslata szerint a kormánynak a marhahúsra - amelynek a legnagyobb a karbonlábnyoma - 33 százalék körüli adót kellene kivetnie - jelentette ki a tanács elnöke, Peter Mollgaard a Reuters hírügynökségnek. A dán klímavédelmi stratégiáról szóló éves jelentés szerint a kormánynak kötelező 70 százalékkal visszaszorítania az ország szén-dioxid-kibocsátását.

A jelentés szerint a dánok a világátlag nagyjából kétszeresét fogyasztják olyan állati eredetű élelmiszerekből, mint a sertéshús, a marhahús és a tejtermékek. A táplálkozással kapcsolatos károsanyag-kibocsátás alapján Dánia a világ legszennyezőbb országai közé tartozik. Jelentős sertéshústermelőként - az országban minden lakosra két sertés jut - a sült disznóhús az egyik legfontosabb fogása az ország konyhájának. Dánia területének fele földművelés alatt áll, így a világ legintenzívebben művelésű országai közé tartozik.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?