Megszólalt Nagy István a kötelező akciókról: ezt jó, ha mindenki tudja

Megszólalt Nagy István a kötelező akciókról: ezt jó, ha mindenki tudja

MTI
Bár csak rövid ideje van hatályban, hiszen június 1-jén vezették be, már most látszanak a nagyon pozitív eredményei a kötelező bolti akcióknak - mondta az agrárminiszter a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban. Nagy István a videóban, amelyben kérdésekre válaszolt, azt mondta, hogy az áruházak az intézkedést nem teherként élik meg, hanem versenylehetőségként. Eredménynek nevezte azt is, hogy nemcsak 20 terméknél vezetik be a kötelező akciózást, hanem sokkal többnél vásárló és vevőcsalogatóként.

Hozzátette, hogy a élelmiszer árának inflációja a szankciók, illetve a szomszédban zajló háború miatt emelkedett, ezért kellett a kormánynak intézkednie. Korábban bevezették az árstopokat, az ársapkákat, mert az embereket mindig meg kell védeni azoktól a hatásoktól, amelyek negatívan érintik őket. Arról, hogy mi okozta az élelmiszer-inflációt és hogyan alakulnak az árak, azt mondta, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar az elmúlt években nagyon nagy "próbatételeknek" volt kitéve. Ezek között megemlítette a koronavírus-járványt, a "történelmi mértékű" aszályt és a háborút. Kifejtette: a háború szankciós politikával járt, ami energiaválságot okozott, így sokkal drágább lett a műtrágya, és alapjaiban változott meg az addig megszokott menetrend.

EZ IS ÉRDEKELHET

Nagy István jelezte: januárban megtört ennek az élelmiszer-inflációnak az íve és azóta fokozatosan - hónapról-hónapra - csökken. Arra a kérdésre, hogy meddig marad érvényben az ukrán gabona tilalma, azt válaszolta, hogy ezt első lépőcsőben június 5-ig engedélyezték, majd egy hosszabb határidőt tűztek ki célul, mindaddig, míg az aratásnak vége nem lesz, addig biztosítani kell, hogy a raktárak kiürüljenek, legyen helye a magyar gabonának is a betározáshoz. A miniszter hangsúlyozta, hogy szigorúan ellenőriznek minden egyes "gabonatételt", és találtak is vegyszerrel, GMO-val szennyezett gabonát. Hozzátette: nem fordulhat elő, hogy ezek forgalomba kerüljenek az országban, mert a magyar fogyasztóknak "tartozunk azzal a felelősséggel, hogy csak minőségi termék kerülhet az asztalukra".

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?