Eldurvult a tüntetés: már gabonát öntenek az útra a spanyol gazdák

Eldurvult a tüntetés: már gabonát öntenek az útra a spanyol gazdák

MTI
Földre borított paradicsommal, gabonával és kikötői blokádokkal folytatódott szerdán Spanyolországban a gazdák tiltakozó akciója, amellyel az ágazat problémáira akarják felhívni a figyelmet, és mielőbbi megoldásokat követelnek.

Egy gazda a spanyol közszolgálati televíziónak (RTVE) a tüntetések kilencedik napján úgy fogalmazott, hogy addig tüntetnek, amíg meg nem hallják őket. A tiltakozó megmozdulások az ország 50 megyéjéből 13-at érintenek kisebb-nagyobb mértékben. Az andalúziai Sevillában a városba vezető öt nagy főút mindegyikére megmozdulásokat jelentettek be délelőttre, hogy átmenetileg megbénítsák a forgalmat. Volt ahol traktorokkal vonultak fel, máshol a gazdák láthatósági mellényben álltak sorfalat az úton. A feltorlódott kocsisorok órákig vesztegeltek a város körüli főutakon.

A Vuelta a Andalucía kerékpárverseny első szakaszát Almunécar és La Herradura közötti a szervezők felfüggesztették a tüntetések miatt. A tartomány másik felében, Motril kikötőjénél mintegy 200 tüntető vonult fel reggel, "Nem a behozatalra harmadik országokból!" feliratú molinó mögött. A bejáratot védő rohamrendőrök lába elé rekeszekből öntötték a paradicsomot. Az akció miatt a komppal érkezett marokkói kamionok órákig nem tudták elhagyni a kikötő területét rakományukkal.

A legnagyobb mezőgazdasági érdekképviseletek csütörtökön újból tárgyalóasztalhoz ülnek Luis Planas agrárminiszterrel, hogy előrelépést érjenek el követeléseik teljesítésében. A COAG, az UPA és az ASAJA szervezetek bejelentették: a madridi mezőgazdasági minisztériumhoz február 21-ére meghirdetett tüntetés mellett február 26-ára is az utcára hívják a gazdákat, amikor Brüsszelben üléseznek az Európai Unió agrárminiszterei.

Az érdekképviseletek közös kiáltványban fejezték ki tiltakozásukat amiatt, hogy az EU-n kívüli országokból importált olcsó mezőgazdasági termékek lenyomják az uniós és spanyol termékek árát, miközben nem felelnek meg az EU-s normatíváknak. Mint írták, az európai és spanyolországi mezőgazdasági szektor egyre növekvő frusztrációba és nyugtalanságba süllyed a nehéz körülmények és az EU-szabályok által generált, "fullasztó bürokrácia" miatt.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?