2024. október 5. szombat Aurél
Madárinfluenzában halhatott meg egy beteg: nem tudni, hogyan kaphatta el

Madárinfluenzában halhatott meg egy beteg: nem tudni, hogyan kaphatta el

agrarszektor.hu
Egy korábbi egészségügyi szövődményekkel küzdő, madárinfluenzával fertőzött személy még áprilisban halt meg Mexikóban, a vírus forrása egyelőre ismeretlen - közölte az Egészségügyi Világszervezet a Reuters beszámolója alapján. A WHO szerint a madárinfluenza-vírus jelenlegi kockázata a lakosságra nézve alacsony.

Az 59 éves mexikói lakos Mexikóvárosban került kórházba, és április 24-én halt meg, miután láz, légszomj, hasmenés, hányinger és általános rossz közérzet lépett fel nála. Bár a vírusnak való kitettség forrása ebben az esetben jelenleg ismeretlen, az A(H5N2) vírusokat már jelentették baromfiban Mexikóban - áll a WHO közleményében. A WHO szerint ez volt az első laboratóriumban megerősített A(H5N2) influenzavírus okozta emberi fertőzéses eset világszerte, és az első H5 madárinfluenza eset, amelyet Mexikóban jelentettek egy embernél. A tudósok szerint az esetnek nincs köze a H5N1-es madárinfluenza Egyesült Államokban kitört járványához, amely eddig három tejgazdasági dolgozót fertőzött meg. A mexikói egészségügyi minisztérium szintén közleményben közölte, hogy a fertőzés forrását nem sikerült azonosítani - írja a Portfolio.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az áldozat nem érintkezett baromfival vagy más állatokkal korábban, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy több alapbetegségben is szenvedett, ráadásul az akut tünetek megjelenése előtt három hétig ágyhoz volt kötve, más okokból a WHO közlése szerint. A mexikói egészségügyi minisztérium szerint az illető krónikus vesebetegségben és 2-es típusú cukorbetegségben szenvedett. A mexikói egészségügyi minisztérium egyúttal közölte, hogy az esetnél nem volt bizonyíték arra, hogy a vírus emberről emberre terjedt volna.

A tudósok a vírus olyan változásaira figyelnek, amelyek azt jelezhetik, hogy a vírus alkalmazkodik ahhoz, hogy könnyebben terjedjen az emberek között. Bár a mexikói haláleset nem ugyanaz a törzs volt, mint az, amely jelenleg az Egyesült Államokban szarvasmarhákat fertőz, mindkettő H5 madárinfluenza vírus. Szakértők szerint 1997 óta a H5 vírusok folyamatosan hajlamosabbak az emlősök megfertőzésére, mint bármely más madárinfluenza-vírus

- írja a lap

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?