A világ több tucatnyi régészeti felfedezésében - a kambodzsai Angkor Wat egykor sikeres víztározóitól és csatornáitól a grönlandi vikingek elhagyott kolóniáiig - az új bizonyítékok olyan civilizációk képét festik le, amelyek előre nem látott éghajlati változásokkal és azzal a problémával küszködtek, hogy gazdálkodási gyakorlataik fenntarthatatlanná váltak.
Ezen felfedezések között vannak ugyanakkor sikertörténetek is, ahol az ősi gazdálkodási gyakorlatok segítettek a civilizációknak túlélni a nehéz időket.
Évezredes megoldások
Az Egyesült Államok délnyugati részén élő zuni földművesek a Kr. u. 1200 és 1400 közötti hosszú, rendkívül csapadékszegény időszakokat úgy vészelték át, hogy kis méretű, decentralizált öntözőrendszereket alkalmaztak. A ghánai gazdák az 1450 és 1650 közötti súlyos aszályokkal úgy birkóztak meg, hogy őshonos afrikai gabonaféléket, például a szárazságtűrő gyöngykölest ültettek.
Az ilyen ősi gyakorlatok ma új érdeklődésre tartanak számot. Mivel az országok példátlan hőhullámokkal, viharokkal és olvadó gleccserekkel néznek szembe, egyes gazdák és nemzetközi fejlesztési szervezetek mélyen a mezőgazdasági archívumokba nyúlnak, hogy újraélesztik ezeket az ősi megoldásokat.
A szárazságtól szenvedő spanyolországi gazdák visszaépítenék a középkori mór öntözési technológiát. A szén-dioxid-kompenzációra éhes nemzetközi cégek nagy pénzeket fizettek a Kolumbusz előtti amazóniai termelési technikákkal előállított bioszénért. A texasi farmerek ősi termesztési módszerekhez folyamodtak, hogy védekezzenek a kiszámíthatatlan időjárás ellen.
Nincs mese: lehet, hogy termőterületeket kell feladni Magyarországon
A maják módszeréből is tanulhatunk
De az ősi technológiák megragadása anélkül, hogy a történelmi kontextusra odafigyelnénk, figyelmen kívül hagyja az egyik legfontosabb tanulságot, amit az egykori gazdák felfedhetnek: A mezőgazdasági fenntarthatóság éppúgy szól a hatalomról és a szuverenitásról, mint a talajról, a vízről és a terményekről.
A cikk megemlíti azt is, hogy Mexikó és Közép-Amerika trópusi síkságain a maja őslakosok évezredek óta gyakorolják a milpa földművelést.
A milpa földművesek úgy alkalmazkodtak a szárazsághoz, hogy az erdő ökológiáját ellenőrzött égetésekkel és gondos erdővédelemmel finoman irányították.
A milpa-művelés ismerete sok vidéki földművest képessé tett arra, hogy a hírhedt maja összeomlás - a Kr. u. 800 és 1000 között bekövetkezett két évszázados politikai szétesés és városi elnéptelenedés - idején az éghajlati változásokkal megbirkózzon. Fontos, hogy a későbbi maja politikai vezetők együtt dolgoztak a földművesekkel, hogy megőrizzék ezt a rugalmasságot – teszi hozzá a cikk, amely további példákat is említ.
