Átlagosan három kanalaként egy kanálnyi ételt köszönhetünk a beporzást végző rovaroknak. Érdekes tény, hogy általában azok a termékek, amelyek beporzást igényelnek drágábbak, mint azok, melyeknek erre nincs szükségük.

Beporzás, de hogyan?

A beporzás többféleképpen is megtörténhet. Szél és rovarfajok által, illetve sajnos egyre többet hallani, hogy szükség van a mesterséges változatra is. A beporzás során a virágpor, vagy az allergiások számra annyira kellemetlen pollen, átkerül a virág portokjából a bibére. Tehát ekkor a hímivarsejtek, amelyeket a virágpor tartalmaz, közvetlenül a magkezdeményre kerül a nyitvatermők esetében. A zárvatermőknél ez másképpen működik. Ebben az esetben a virágpor a termő bibéjére kerül, innen a pollentömlőn keresztül jut el a magkezdeményhez. Ehhez a folyamathoz van szükség a fentebb említett „elemek” segítségére.

Önbeporzásnak nevezzük, ha ugyanazon növényen történik meg ez a folyamat, tehát a saját portokjából a saját bibéjére kerül. A porzás lényege tehát, hogy a virágpor a növény hímivarszervéről a női ivarszervre kerüljön. A természet olyan különlegesen és hatékonyan működik, hogy mivel a méheknek szüksége van a nektárra, át kell jusson a bibén, majd tovább száll, és a por a másik virág ragacsos bibéjére tapad. Egyetlen háziméh két-háromszáz virágot látogathat meg egyetlen kirepülés alkalmával. Azon növényeknél, ahol nincs nektárium és szirom, szél általi beporzásra van szükség. Ilyen például a dió vagy a mogyoró.

Mi a helyzet a poszméhekkel?

A háziméhek mellett az egyik leghatékonyabb beporzók a poszméhek csapatából kerülnek ki. Ennek az oka az, hogy méretes testüket sűrű szőrök fedik, erre a virágokon tartózkodva nagymennyiségű virágpor ragad, amely a következő virágra repülve annak bibéjén is marad. Nemcsak a testükön szállítanak pollent, hanem a lábaikon lévő pollenkosárban is. Ezekben fuvarozzák a virágport a kolóniák fészkébe, ahol az méheknek életfázisuk kezdeti szakaszában nagyon sok pollenre van szükségük. A családban együtt élnek a kifejlett poszméhek, peték, lárvák és a bábok is. Azért, hogy az utódok egészségesen fejlődjenek rengeteg nektárra és virágporra van szükségük.

Meg kell óvni a méheket!

Habár az emberi szem számára nem érzékelhető, hogy melyek azok a növények, amelyek be vannak beporozva és melyek azok, amik nem, a méhek ezt meg tudják különböztetni, és jó eséllyel a még be nem porzott virágokat látogatják meg. Hiszen ezek illatra és kinézetre is „vonzóbbak” a számukra. A kinyílt virágok ideális esetben, megfelelő klimatikus viszonyok mellett nagyjából 8-12 napig alkalmasak arra, hogy megtermékenyüljenek. Ellenben a napjainkban is meglehetősen száraz és meleg időjárás nem kedvez a virágok életben maradásához, így a hervadás miatt így az esetleges beporzás ideje is jelentősen megrövidül.

Többek között ezért is kiemelkedően fontos, hogy a jelenlegi helyzetet már ne rontsuk tovább, és kiemelt figyelmet fordítsunk a méhek megóvására. Pontosan ez az oka annak, hogy szükséges kicsit jobban megismerni ezeket a különleges élőlényeket.

Minden, amit a méhekről tudni érdemes

Ahogy fentebb írtuk, a méhek kolóniákban élnek. Úgy nevezett euszociális vagy államalkotó fajokként. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb egyed feladja a saját szaporodását a többiek javára, és aktívan támogatja azt. Azok a nőstények, akik nem szaporodnak, lesznek a dolgozók, akik aktívan dolgoznak azon, hogy a kaptár rendben tartása, védelme rzökkenőmentesen menjen, illetve legyen elegendő táplálék az utódoknak. A hímek az úgynevezett herék, akiknek az a feladata, hogy megtermékenyítsék a királynőt, ők dolguk végeztével kikerülnek a kaptárból. A dolgozók nagyjából 6-8 hétig életképesek az anya pedig nagyjából két évig élhet. Elképesztő az a rendszer, amit bevezettek annak érdekében, hogy flottul menjenek a dolgok. A kaptárokat a téli időszak beállta előtt kitisztítják. Majd saját testük melegével fűtik fel azt.

Az egyensúlyt a szaporodásbiológia nagyszerűen fenntartja, hiszen a párzást követően a hím ivarszerve beleszakad az anyába, így a here elpusztul. Mivel a párosodási ciklus során a királynő több herével is kapcsoltba lép, az örökítőanyagot elraktározza és ezzel termékenyíti meg később a petéket. Mivel a királynő is elpusztul egyszer így a dolgozók kénytelenek újat „létrehozni”. Ezt az egyedet kikelésétől kezdve csak méhpempővel etetik, ez járul hozzá, hogy biztosítva legyen az a fehérje, ami később szikanyagként szolgál a lerakott petéknek. A többi dolgozóálca csak életének első három napjában kap méhpempőt táplálékul, ez az ő „védőoltásuk”, hiszen ezeken keresztül jutnak el szervezetükbe az egyes patogének fehérjedarabjai, kiváltva így egy immunválaszt, biztosítva a különféle betegségekkel kapcsolatos ellenállóképességet.

De mi az a méhpempő?

A méhpempő egy fehérjét, zsíradékot, vitaminokat, cukrot, enzimeket és számos hasznos anyagot tartalmazó, rendkívül értékes anyag. Ez a sárgásfehér tejszerű anyag a méhek garatmirigyében termelődik. Ennek a mesterséges kinyerése meglehetősen körülményes. A családból ekkor eltávolítják az anyát és anyabölcső-kezdeményeket tesznek a helyére, ahonnan három nap elteltével el kell távolítani az álcát. A méhpempő esetében nemcsak a kinyerés, hanem maga a tartósítás is meglehetősen körülményes. Hiszen a tartósítatlan anyag, hamar elveszíti a jótékony hatását. Ennek kiküszöbölésére a liofilizálást alkalmazzák. Ez az úgynevezett fagyasztva szárítás. A folyamat során azt az anyagot, amelyet vízmentessé kívánnak tenni először lefagyasztják, majd vákuum segítségével kinyerik belőle a vízmolekulákat. Ekkor a víz a szilárd alakból, légneművé változik, szublimál.

A méhek világa rendkívül érdekes, a mai napig számos kutatás és tanulmány kíséri figyelemmel az életritmusukat, szociális viselkedésüket. Egy dolog azonban biztos. A méhek odaadó és szorgos munkája nélkül gyakorlatilag nem lenne élet a földön.