Súlyos döntést hozott Hollandia: úgy tűnik, itt tényleg a gazdák nyertek

Súlyos döntést hozott Hollandia: úgy tűnik, itt tényleg a gazdák nyertek

MTI
A júniusban hivatalba lépett jobboldali holland kormány nem folytatná a nitrogénkibocsátás csökkentésére és a természet helyreállítására irányuló nemzeti vidékfejlesztési programot, így a holland tartományoknak sem lesz kötelező követniük az erre irányuló előírásokat - közölte szerdán a NOS napilap.

A mezőgazdaság felelős Hollandia nitrogénkibocsátásának több mint feléért. Az előző, Mark Rutte vezette kabinet 2022-ben kibocsátáscsökkentési stratégiát fogadott el, amelynek értelmében 11 200 állattenyésztő telepnek be kellene zárnia, további 17 600-nak pedig csökkentenie kellene a tartott állatok számát. Az előző kormány tervei szerint ezek az intézkedések átlagosan 40 százalékkal csökkentették volna mezőgazdaság nitrogén-oxid- és ammóniakibocsátását. A stratégia a természetvédelmi területek közelében 100 százalékos kibocsátáscsökkentést írt elő.

A holland gazdák többször is hevesen tiltakoztak az előírások ellen. Femke Wiersma mezőgazdasági miniszter pártja, a Gazdák és Polgárok Mozgalma (BBB) eddig is kritikus volt a nemzeti vidékfejlesztési programmal kapcsolatban, és a NOS forrási szerint a projekt költségvetését fennmaradó 20 milliárd euróról 5 milliárd euróra csökkentette. A napilap azt írja, hogy a kormány két héten belül hivatalosan is felszámolja a programot. A tartományok az elmúlt két évben a program megvalósításán dolgoztak, és már jelentős előrelépéseket értek el.

A múlt héten a parlamentnek küldött levélben közölték: szeretnék, ha a vidékfejlesztési program valamilyen formában folytatódna. Az új kormány pártjai közötti koalíciós megállapodás szerint a kabinet továbbra is ragaszkodik a kitűzött klímacélok teljesítéséhez, a NOS szerint még nem világos, hogy a vidékfejlesztési programot milyen politikával helyettesítené a kormány. Femke Wiersma már korábban közölte, hogy megpróbál tárgyalni az EU-val az uniós környezetvédelmi megállapodások végrehajtása alóli mentességről.

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?