Új csipszek lephetik el a magyar boltokat: ki nem találnád, miből készülnek

Új csipszek lephetik el a magyar boltokat: ki nem találnád, miből készülnek

agrarszektor.hu
Bár sokan még állati takarmányként kezelik a sörgyártás során keletkező mellékterméket, a sörtörkölyt, valójában ebből is jó minőségű emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert lehet készíteni - mondta el Dalmadi Júlia, a Secondtaste megálmodója a Brancsközösség sajtóeseményén. A szakember beszélt arról is, hogy a közösségi finanszírozási kampány révén nemcsak új vásárlókhoz jutottak el, de kézműves sörgyártókkal is sikerült jó kapcsolatokat kialakítaniuk, valamint elárulta, milyen terveik vannak a jövőre nézve az upcycled, azaz értéknövelő újrahasznosítás révén létrejött élelmiszerekkel a jövőben.

Két éve indult az első hazai jutalomalapú közösségi finanszírozási platform, a Brancsközösség, amely mostanra már negyvennél is több sikeres projektet tudhat maga mögött - mondta el Kövesdi Gábor, a platform alapítója és ügyvezetője. A szakember a közösség sajtóeseményén elmondta, hogy ez a fajta előfinanszírozás a jövőben egyre nagyobb szerephez juthat minden olyan kis- és közepes vállalkozás életében, amelynek van egy jó, innovatív ötlete, de nem rendelkezik az elinduláshoz szükséges tőkével. Ezt erősítette meg Dalmadi Júlia is, aki a Secondtaste márkával már a második termékük fejlesztésével indultak el a Brancson. A vállalkozás úgynevezett upcycled élelmiszerekkel foglalkozik, ami az értéknövelő újrahasznosítást jelenti. Ezek olyan élelmiszerek, amelyeket az értéklánc elején keletkező melléktermékek felhasználásával és átalakításával állítanak elő. Erre példa a Secondtaste által a sörtörkölyből, azaz a sörkészítés melléktermékéből készülő kréker, amelyet épp sörkorcsolyaként lehet fogyasztani. Dalmadi Júlia elmondta, hogy az indulásuk óta már több kézműves sörfőzdével is jó együttműködést alakítottak ki, és a kampány során lehetőséget kaptak a tesztelésre, a validációra és új termékcsomagok megalkotására is, valamint arra, hogy be tudjanak kerülni a boltok polcaira.

A szakember a közösségi finanszírozás kapcsán rámutatott, hogy ehhez kell egy kis pszichológia is, ugyanis ha a célközönség nem érzékeli, hogy a létrehozandó termék sikeres lesz, akkor egy ponton vissza fognak lépni a projekt támogatásától. Dalmadi Júlia ugyanakkor azt is elárulta, hogy a statisztikáik alapján a vásárlóik közel 40%-a olyan emberekből áll, akikkel a kampány előtt nem álltak kapcsolatban, míg a család és a barátok a kampány során elért emberek körülbelül 20%-át tette ki. Arra a kérdésre, hogy miben gondolkodnak a jövőben, a szakember elmondta, hogy a termékeik néhány héten belül meg fognak jelenni egy hazai boltlánc polcain, a továbbiakban pedig kollaborációkat terveznek más gyártókkal. Emellett a külföldi piacok felé is nyitnak, Csehországban például épp ezen a héten jelentették be Európa első upcycle élelmiszerkategóriáját.

A Second Taste alapvetően azért indult el, hogy példát mutasson a gyártóknak, hogy az élelmiszer-feldolgozás hulladékából lehet terméket csinálni

- tette hozzá Dalmadi Júlia.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Marton Bálint, a Cseles társalapítója és tulajdonosa, akik két éve dobták piacra a felnőtteknek szánt alkoholtartalmű szörpjüket. A szakember elmondta, hogy a Brancsnál gondolkodtak el azon, hogy vennének-e az emberek 10 ezer forintért egy liter alkoholos szörpöt? Mint kiderült, a vendéglátóhelyek igen, aztán a közösségi finanszírozás kipróbálásával az is világossá vált, hogy ez a fogyasztókat is érdekli. Mostanra a forgalmuk 60-70%-át az online kereskedelem adja.

Marton Bálint beszélt arról is, hogy a jövőben főleg a magyar piacokra fognak fókuszálni, de nyitottak a külföldi megjelenésekre is, például már útban van egy szállítmányuk Costa Ricába is. A szakember elmondása szerint úgy próbálnak márkát építeni, hogy a végfelhasználóknak hirdetnek, és ez csapódik le a webshopon és a vendéglátóhelyeken. Emellett új megjelenésekben is gondolkodnak, ilyen például a termékük kis dobozos kiszerelése, amit bárki kipróbálhat.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?