Baradács László, a magyar családi tulajdonú FBZ Hungária Kft. alapítója és vezérigazgatója elmondta: a megállapodás évi több millió dollár értékű forgalmat jelent. A kínai gyártó dzsekijeit 600 és 3000 dollár közötti egységáron értékesítik. Kiemelte: a 12 ezer négyzetméteres kecskeméti központ az egyik legnagyobb gyártókapacitással rendelkező tollüzem Európában. Fő tevékenységük az egyedi vevői igényeknek megfelelő minőségű liba-, illetve kacsapehely és toll alapanyagok gyártása. Az általuk gyártott alapanyagot jellemzően az outdoor ruhaipari termékek, valamint paplanok és párnák töltőanyagaként használják.
Csorbai Attila, a Magyar Baromfi Terméktanács elnöke elmondta, hogy jelenleg Európa alig néhány országában, köztük Magyarországon folyik víziszárnyas-tenyésztés, a teljes európai baromfitermelés 80 százaléka csirke, 15 százalék pulyka és alig 5 százalék a víziszárnyas. Magyarország jelentős víziszárnyas-ágazattal és ehhez kapcsolt iparágakkal rendelkezik, ezt földrajzi elhelyezkedése és éghajlati adottságai tették lehetővé.
A sajtótájékoztatón elhangzott: Kína 2023-ban 938 tonna pelyhet és tollat importált Magyarországról, az előző évi többszörösét. A nyilvános cégadatok szerint az FBZ Hungária Kft. árbevétele tavaly 18,2 milliárd forint volt, az előző évihez hasonlóan, adózott nyeresége meghaladta az 1 milliárd forintot az előző évi 337 millió forintot követően.