- Egy új piac reményében, új módszer meghonosításán munkálkodik a konferenciát rendező társaság – tudtuk meg dr. Márai Géza címzetes egyetemi docenstől, az Ökológiai Egyesület elnökétől. - Eddig mintegy 30 biojuhászatot térképeztek fel, s az ilyen juhászatok fejlesztését tűzték célul. Ezekben a 30-35 kilogrammos bárányok értékesítése az elsődleges, főleg a német, osztrák és svájci piacokon.
Ezekben a juhászatokban a takarmánytermesztésre, az állatok tartására és takarmányozására uniós és hazai szabályok vonatkoznak. A konferencián hallottak alapján a hazai biojuhászatok megfelelnek ezeknek a szabályoknak, és, ami szintén fontos, megfelelnek a piaci elvárásoknak is. Ezekben a juhászatokban vissza kívánnak térni a hagyományos, hajdan jól ismert hármas – tej, hús, gyapjú – hasznosításhoz.
Lesi Árpád, Kunszentmiklós alpolgármestere is a hagyományok erősítésének híve.
- Szerintem a hagyományok ápolása még jócskán hagy kívánni valót. Mi kunok a magunk módján támogatjuk. Ezt szolgálja a kunok világtalálkozója is, vagy az éppen az itt fortyogó birkagulyások.
Az idei ünnepségen 20 bográcsban főtt az étel. Az egyik bogrács mellett Győrffy Sándor mutatta meg, hogyan készül az igazi bio birkapörkölt.
- Én mindig azt próbáltam elhitetni az emberekkel, hogy nem a külföldi példákat kell utánozni. Szerintem őseink józan, tanyás parasztgazdálkodása, az állattartásuk, annak trágyájára, igaerejére építkező gazdaságuk nyugodtan nevezhető biogazdaságnak. Én még a kertészetemet is nyugodtan bionak nevezhetem, mert nem használok vegyszereket. Az én elveim szerint az élő talaj, ahol a giliszta él, az állatvilág az össze haszonállatokkal, az énekes madártól a kártevő rovarokat pusztító rovarokig, a növénytársítás, a természetes energiafelhasználás, a környezetnek a tisztelete és kímélete adja a teljes értékű élelmiszert. Csak mindent mértékkel és időben. Vagyis, nem kell mást tenni, mint amit mondjuk nagyapáink tettek. Természetesen a múlt értékeit érdemes ötvözni a modern technika lehetőségeivel.
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/biojuhaszok_talalkoztak_kunszentmikloson