Józsa Irén néni szerint nem mindegy, hogy hányszor gyomlálják a hagymát, és az sem mellékes, hogy mikor, mennyit locsolják. A hagymát azonban nemcsak elültetni, gondozni, majd kiszedni kell, a tárolása legalább ekkora odafigyelést igényel. Irénke néni lánya felkalauzol minket a padlásra, oda, ahol a hagymájukat tartják.
- Amikor a hagyma annyira megszáradt, hogy zörgőssé válik a szára, megválogatva összeszedjük, és így tároljuk egész télen – avat a részletekbe Józsa Irma. - Fontos, hogy állandó hőmérsékleten legyen tartva, ugyanis csak így áll el egészen tavaszig. A helyiek azt vallják, ha nem gyomlálnánk ki a hagymát legalább háromszor egy évben, nem lenne ilyen gusztusos, sőt meg is romlana hamar.
A Szilágyságban hagyományos ételnek számít a töltött hagyma, amit minden ünnep alkalmából elkészítenek.
- A hagymát megpucolják, kiveszik a belsejét, és megtöltik gombás-rizses-darált húsos töltelékkel, majd kemencében, tepsikben megsütik – ismerteti a receptet Balázsi Ferenc szakácsmester.
Aki meghallja Perecsen nevét, rögtön a hagymára, és annak termesztésére gondol, ami nem csoda, hisz itt már tizenévesen elsajátítják a fiatalok a termesztés fortélyait.
- Érdekes, hogy azok, akik beköltöznek a faluba - értem ezalattt a tanárokat, tanítókat, sőt, még a rendőrt is - megfertőződnek, és pár éven belül hagymatermesztéssel foglalkoznak – mondja Boncidai Csaba polgármester.
Portékájukat a Szilágyságban, és a Partiumban értékesítik oly módon, hogy saját falubelijük végzi a szállítás, így megélnek a termelést és a szállítást végző családok is. Rajtuk a gazdasági válság sem fogott ki, ugyanis időben felismerték azt, hogy híressé kell tenniük az általuk előállított hagymát. Jó reklám volt a 2007-es Guinness-rekord is, amellyel világcsúcsot állítottak fel a több, mint 4500 méter hosszú hagymafonattal.
Perecsenben napjainkban is hagyományos háztáji termelés folyik. Seres Dénes parlamenti képviselő szerint éppen a perecseniekhez hasonló kisgazdaságok jövője érdekében fontos lenne, hogy a román állam nemzeti programon keresztül segítse ezeknek a kis gazdaságoknak a fejlődését is.
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/ahol_szobrot_allitottak_a_hagymanak