Nehezíti helyzetüket, hogy hiteleiket is vissza kell fizetniük, ráadásul a felvásárlók legközelebb csak jövő év márciusában kopogtatnak. Sovány vigasz, hogy akkor viszont hajlandóak lesznek valamivel többet fizetni a napraforgóért. Na de mi lesz addig?
Elsőként az Orosfarm Zrt.-nél érdeklődtünk a kialakult helyzetről. Az orosházi cég idén 400 hektáron vetett napraforgót abban a reményben, hogy pótolhatja a cukorrépát. A megközelítőleg 3 tonnás hozamra nem panaszkodik a társaság vezetője, az átvételi árakra azonban igen.
Most, ahogy hallottam, már csak 46-47 ezer forintot fizet az olajipar tonnánként, és ez sajnos nem fedezi a költségeinket sem - mondja Dominkó Sándor, a társaság igazgatóságának elnöke.
Pogonyi Zoltán, a Béke Agrárszövetkezet elnöke sem elégedett.
Az elmúlt évihez képest a felvásárlási ár a szerződéshez képest felére, a valódi vásárláséhoz képest viszont körülbelül 60 százalékkal kevesebb.
Tavalyelőtt még 100-120 ezer forintot is fizettek az olajos mag tonnájáért. A termelők szerint az volt a reális, mivel egy hektár költsége elérheti a 180 ezer forintot. Az árak meredek esése a kőolaj árával mutat szoros összefüggést. Egy évvel korábban még 150 dollárért adták hordóját, most pedig 70-ért. Ez magával hozta a konkurens biodízel alapanyagok, vagyis a napraforgó, a szója és a repceolaj árának drasztikus csökkenését. Emellett az euró-forint árfolyam is lényegesen magasabb, mint egy éve. A felvásárlás alakulásába azonban nemcsak a világpiaci folyamatok szólnak bele. A termelők értékesítési kényszere legalább ennyire lenyomja az árakat.
Mi 49 800 forintért adtuk el az idei termést - mondja Pogonyi Zoltán.
Nehéz helyzetben vagyunk, mert ez a rossz értékesítési lehetőség sajnos nemcsak a napraforgóra jellemző - magyarázza Dominkó Sándor. Ugyanez vonatkozik a búzára is. Most 26-28 ezer forintot kínálnak a jó minőségű búzáért, és ez sem fedezi a költségeit. Hasonló a helyzet a kukoricánál, amiért 23-24 ezer forintot kínálnak, ami szintén nem fedezi a költségeket.
Az alacsony árakat indokolja az is, hogy az őszi szállítási kapacitást - folyamit és közútit egyaránt - rég lekötötték. A termés tehát marad. Aki csak teheti, próbál kivárni. Ám egyre kevesebben tehetik. Azért sem, mert a legtöbb gazdálkodó kiszolgáltatott pénzügyileg. A hitel törlesztése időhöz kötött. Ha pedig valaki nem fizet, akkor nem számíthat újabb kölcsönre, amiből a már most szükséges vetőmagot és gázolajat megvehetné. Akinek pedig van pénze, annak lassan helye nincs, hiszen a raktárakban ott az eladatlan búza és árpa, így a napraforgó már nem fér be.
Pogonyi Zoltán szerint az elkövetkezendő néhány héten belül nem várható javulás, sőt egy kicsit még csökkenni is fog a felvásárlási ár. Legfeljebb aki még tudja tárolni a terményét több hónapig, az számíthat néhány ezer forintos áremelkedésre. Ezt támasztja alá, hogy a legnagyobb feldolgozók csak január-márciusi szállításokra vásárolnának komoly mennyiséget. Ezért leghamarabb a jövő év első negyedévében várható, hogy fölfelé mozdul az olajos magvak, köztük a napraforgó ára.
Gy.A.
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/nincs_ara_a_napraforgonak_