2024. december 21. szombat Tamás

Gabona, takarmánykeverék és állategészségügyi kiállítás

Agro Napló
2010. február 2-5. között immáron tizenötödször rendezték meg Moszkvában a jubileumi „Gabona, Takarmánykeverék és Állategészségügy" elnevezésű nemzetközi szakmai kiállítást a VVC (Összoroszországi Kiállító Központ) területén. A kiállítás szervezői az OF Mezőgazdasági Minisztériuma, Moszkva Kormánya, a VVC az Orosz Gabonaszövetség, az Orosz Takarmánykeverék Szövetség, az Orosz Szója Szövetség, az orosz baromfi és sertés tenyésztők szakszövetségei, és egyéb szakmai szervezetek.

 

A 24 országból érkezett kiállító cégek száma idén 289 volt, ami a tavalyi számmal nagyrészt megegyezik, a kiállítás a VVC 57-es pavilonjában került elhelyezésre 10000 négyzetméteren. 2008-ban 8600 látogató volt, 2009-ben pedig 9000, és az idén is hasonló mértékű látogató növekedést kalkulált a szervezőbizottság. A legnagyobb számú orosz résztvevőn (194 kiállító) kívül a német és a holland megjelenés volt még jelentős mértékű, de jelen voltak az USA, Kanada, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Nagy Britannia, és egyéb mezőgazdaságilag jelentős ország képviselői is.



Magyarországról egyedül az Agrofeed cég képviseltette magát egy 30 négyzetméteres standon. Profiljuk a premixek gyártása, mely területen az utóbbi években tekintélyes oroszországi volument értek el. Tulában saját képviselettel rendelkeznek és az agrárvonatkozású orosz régiókkal kiterjedt kapcsolatot tartanak fent. Forgalmuk a magyar-orosz agrárkereskedelem 5%-ot meghaladó volumenű, s ilyen arányú részesedéssel rendelkeznek az orosz premix- kereskedelemben is.





Kenedi Ákos

Forrás: www.fvm.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?