Nem véletlenül vallja dr. Liszkai Ferenc, a tiszaladányi állatorvos és ménesgazda: vissza a természetbe, ki a szabadba!
- Amikor idekerültem állatorvosnak a faluba, és bementem egy istállóba, akkor percekig meg kellett állnom az ajtó előtt, mert úgy be volt az ajtó reteszelve ilyen télidőben, hogy egyszerűen nem volt levegőjük az állatoknak. Ezen a szemléleten változtatni kell. A parasztember, aki mindig az istállóban tartotta az állatát, és óvja, védi, befonja gyékénnyel az ajtó nyílásait, hogy a hideg ne jöjjön be, ő nem gondol arra, hogy az állatnak, főleg a lónak, a tiszta levegő a legfontosabb. Ez az éltető eleme, és sokkal inkább elviseli a hideget, mint az ammóniadús, szennyes és oxigénhiányos levegőt.
Beszélgetés közben lassan odaérünk az egyik fedező ménhez, egy gyönyörű lipicaihoz.
- Szilvásváradon született, a magyar állam tulajdona. A lipicai fajtáról azt kell tudni, hogy ez egy barokk ló, látszik az alkatán, a mozgásán, szóval a pompának a lova. Fiatal koromban az arab lovakat szerettem, mert azokkal száguldhattam. Most inkább már a kényelmet, a megjelenést, a pompát tartom szem előtt.
A lóállomány másik büszkesége egy arab mén.
- Ő egy bábolnai tenyésztésű Shagya arab mén. Az anyja bábolnai tenyésztésű, ő maga Dániában született, és a Juszuf nevű törzsmén fia, amit Bábolna visszavásárolt. Nagy fegyverténynek tartom, hogy ez a mén két évig nálunk fedezhet. Ez talán annak köszönhető, hogy Kelet-Magyarországon szinte csak nálunk találhatók ilyen minőségű arab mének.
Közben felkerekedünk, mert a nagy hidegben is kint tartózkodó ménesnek viszünk takarmányt. A lovak a Tiszaladány és Tokaj közötti területen töltik mindennapjaikat, hóban, hidegben, de kristálytiszta levegőn.
- A parasztember mindig így gondolta, hogy az állatot télen be kell vinni a telepre, és a takarmány lehet odakint. Ez nem így van. A takarmányt kell megőrizni, az legyen mindig jó minőségű, ne legyen penészes, ne legyen rothadt, a ló pedig jól elviseli a kinti körülményeket. Nem mondom, hogy ez a jelenlegi mínusz 10 fok a komforthőmérséklete, de sokkal jobban elviseli ezt, mint a nyári 30 fokos meleget. Tehát szemléletbeli változás kell. Én abban különbözök az öreg paraszt bácsiktól, hogy más szemlélettel nevelem az állataimat
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/vissza_a_termeszetbe_ki_a_szabadba_