A magyar tulajdonban lévő, kecskeméti Univer csoport konzervüzeme prémium minőségű termékeket állít elő a hazai és az exportpiacokra. Ágoston Béla, az Univer Product Zrt. nyersanyag-beszerzési vezetője szerint kényesen ügyelnek az alapanyagok minőségére.
- A nyersanyagaink 80-85 százalékát Kecskemét vonzáskörzetében termeltetjük. Csak olyan nyersanyagokért megyünk el messzebbre – ilyen például a fokhagyma, torma és a paradicsom -, amelyek termőtája ezt indokolttá teszi, éppen a minőség érdekében.
- Ez az őszi hagyma, itt Kiszomboron termett – mondja Zubán György, az egyik beszállító. – A mi kis falunk Makótól 5 kilométerre van, tehát itt sokan foglalkoznak hagymával. Én az egyik beszállítója vagyok az Univernek.
- Összesen 600 őstermelői kapcsolatot működtetünk évről évre – mondja Ágoston Béla. - Nagyon szoros együttműködést alakítunk ki a termelőinkkel, mert üzletileg is, no és a nyersanyagminőség szempontjából is, illetve a minőségbiztosítás szempontjából is így biztonságos.
Mennyire hűségesek a termelők?
- Ez a 600 őstermelő egy szelektált közösség, úgy szakmailag, mint emberileg. Hosszú évek kellettek ahhoz, hogy kialakuljanak ezek a szállítói közösségek.
Kunadacson korábban számos család foglalkozott dohánytermesztéssel. Ők fokozatosan áttértek a szántóföldi kertészkedésre, főként a paprikatermesztésre. Közéjük tartozik Benkovics Tibor őstermelő is.
- Tíz évig Virginia típusú dohányt termeltem, mellette paradicsom típusú paprikákat. Most szinte csak paprikával foglalkozunk, illetve némi csemegekukoricával.
- Milyen ma a paprikaüzlet?
- Nagyon nehéz ma a paprikából eltartani egy családot. Az csak egy dolog, hogy a gazdasági helyzet nagyon rossz, az időjárás még erre is rátesz. Viharkáraink vannak, belvíz áll a földeken, és a felvásárlási árak is visszaestek egy kicsit az előző évekhez képest.
- Ön egy szál magában termel, vagy segíti valamilyen háttérszervezet?
- Van hátterünk. Mi egy ilyen intenzív termesztést el sem tudnánk indítani. Egy hektárnyi paprikának körülbelül 3 millió forint az önköltsége. Ezt önerőből nem tudnánk megfinanszírozni, az Univer vállal kezességet.
- Az idén mi áll szemben ezzel a 3 millió forinttal?
- Nagyon rosszul indult az évünk. Ha minimális nyereségre tudnánk szert tenni, akkor az idei évvel kiegyeznénk.
- Az árakkal mennyire elégedettek a partnereik? – fordulok Ágoston Bélához.
- Nálunk speciális árképzés folyik évről évre, amely nem független a piaci viszonyoktól. De nem engedhetjük meg magunknak sem a túltermeléssel, sem pedig a nyersanyaghiányokkal küzdő években, hogy ez a termelői közösség szétszéledjen, vagy elbizonytalanodjon. Minden évben olyan árakat igyekszünk kialakítani, ami az életben maradásukat és a munkájuk továbbfolytatását szolgálja.
Forrás: Gazdakör