ifj. Lázár Zoltán Európa legjobbjai között

Agro Napló
Szombaton a gyermek kategória döntőjével kezdődtek a finálék az idei utánpótlás Európa-bajnokságon. Az osztrák Franz Madl által épített 130 cm-es pályán Horváth Márkó Rádiháza-Csicsergőssel az első fordulóban kilenc hibaponttal lovagolt, majd a második kanyarban egy nagyszerű hibátlannal zárta a kontinensviadalt.

Bujtor Roland 13 éves tanítványa így, a 106 fős mezőnyben az előkelő tizenhetedik helyet szerezte meg. A kategória Európa-bajnoka összevetés után az ír Jennifer Kuehnle lett. A magyar szívek vasárnap délután a helyszínen és a távolból a 17 éves ifj. Lázár Zoltánért és lováért, Lacrima Di Felicitáért dobogtak. A német Christian Wiegand két nagyon nehéz 140 cm-es pályával várta a döntőbe jutott harminc legjobb ifjúsági lovast. Lázár Zoltán mindkét fordulóban az összetett akadálynál ütött egyet-egyet, ami után 10,69 összhibaponttal végzett. Ez az eredmény a végelszámolásnál ifjúsági válogatottunk és a 12 éves Lacrima Di Felicita számára a fantasztikus hatodik helyezést jelentette az Európa-bajnokságon. A győzelmet a francia Camille Conde Ferreira 6,94 hibaponttal szerezte meg, tehát egyetlen verőhibán belül volt ifj. Lázár Zoltán az aranyéremtől. Az eredmény azonban így is kimagasló, a magyar díjugrató sport aranykönyvének első oldalát díszíti. Ebben a korosztályban a '80-as években a kiskunhalasi Sós Attila Rozmaringgal volt hatodik, majd 2005. és 2009. között az egyedi lovasérzékkel megáldott Kovács Henri a szürke Baccarával tudott négy ízben is a top tízbe kerülni. Az ifj. Kövy András szövetségi kapitány által vezetett magyar utánpótlás csapat ezen az Európa-bajnokságon felülmúlta a várakozásokat, hiszen mindhárom kategóriában büszkeséget szereztek a magyar díjugratás számára.

Gratulálunk!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Lipicai nemzeti kincs

A Lipicai nemzeti kincs

„Nemzeti büszkeségünk a Lipicai ménes, amely Szilvásváradon igazi otthonra talált” – mutatott rá az agrárminiszter a Szilvásvárad a Lovak Szolgálatába...

Magyarországon is megjelent a lóherpesz

Magyarországon is megjelent a lóherpesz

Több európai országban is felütötte a fejét a lovak herpeszvírusának (EHV) egy rendkívül agresszívan terjedő idegrendszeri formája, a fertőzés Magyaro...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?