Az élelmiszerekre és mezőgazdasági termékekre vonatkozó nemzetközi kereskedelmi szabályozás nem hagyhatja figyelmen kívül a fejlődő országok élelmezésbiztonsági és egyéb fejlesztési szempontjait. Ehhez egy a nemzeti mezőgazdasági és kereskedelmi szabályozással összhangban lévő, gyakorlatorientált irányvonalat kell kialakítanunk, érvel az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új jelentése.

A mezőgazdasági termények nemzetközi kereskedelmének további várható bővülése és esetleges változása, együtt a nemzetközi készleteket veszélyeztető tényezőkkel növelik a kereskedelem szerepét az élelmezésbiztonság szintjének és minőségének formálásában. Ebből kifolyólag a politikusok előtt álló legnagyobb kihívás, hogy a globális kereskedelmet úgy formálják, hogy az „az éhezés, élelmezés bizonytalanság és a hiányos táplálkozás felszámolásáért és ne annak ellenében dolgozzon,” olvasható a FAO A mezőgazdasági árupiacok helyzete (The State of Agricultural Commodity Markets) című anyagában.

Az éves jelentés legújabb kiadása igyekszik kibékíteni a nézetkülönbségeket is a szabadkereskedelem-pártiak, akik szerint az élelmezés kulcsa a korlátozásmentes kereskedelem, és a azok között, akik a közelmúlt ingadozó élelmiszerárai miatt inkább egy óvatosabb megközelítést és főleg több biztonsági intézkedést látnának szívesen.

A „jobb egyensúlyt a nemzeti prioritások és a közjó között” alcímmel publikált jelentés emellett kiemeli, hogy a kereskedelem szerepe korrelál az adott ország adottságaival (jövedelemszint, gazdasági és földszerkezet, mezőgazdasági fejlettség szintje). Az országok sokfélesége megköveteli, hogy a nemzeti kereskedelemre vonatkozó nemzetközi ajánlások támogassák az élelmezésbiztonság mind a négy dimenzióját: elérhetőség, hozzáférés, felhasználás és stabilitás.

Megtalálni az arany középutat a rövid és hosszú távú célok között egyre fontosabbá válik a piaci sokkok geopolitikai, természeti és politikai okok miatti valószínűségének növekedése miatt. Az országok kísérletei a beavatkozásra a hazai piacok védelmében sok esetben épp ellenkező hatást ér el, és a belső piacon okoz instabilitást az árakban, miközben például a mezőgazdasági termelés és hatékonyságába való beruházással jobb eredményeket lehetne elérni.

A drámai változás kora

A nemzetközi „piactér” az elmúlt évtizedben komoly változásokon ment keresztül: az élelmiszerek kereskedelme megháromszorozódott, főleg a gyümölcsök, zöldségek, hal, hús és tejtermékek miatt – mind olyan termékek, melyekre komoly nemzetközi sztenderdek vonatkoznak, ellentétben például a szemes terményekkel.

Emellett eltolódtak a gazdaságföldrajzi súlypontok. Dél-Amerika, a kontinens Északi felétől átvéve a stafétát, mára a legnagyobb nettó élelmiszerexportőrré vált. Eközben a regionális kereskedelmi megállapodások is megszaporodtak, és amíg a mezőgazdasági áruimport több ország számára fontos tényező, a kivitel esetében inkább megfigyelhető koncentráció (Brazíliából a cukor, az Egyesült Államokból a szemes termények), tovább növelve a kínálat terén jelentkező kockázati tényezők sorát.

Érdekes tendenciák még a globális értékláncok felbukkanása és a mezőgazdasági termelésben jelentkező vertikális integráció. Ezek egyrészt megkérdőjelezik a versengő piacokról vallott klasszikus nézeteket és a természetes előnyök kihasználását, másrészt viszont új lehetőségeket nyitnak a kistermelők számára.

A szupermarketek „forradalma” sok fejlődő országban szintén nem elhanyagolható hatásokkal jár. A kiskereskedelmi láncok gyakran közvetlenül szerzik be termékeiket, megbontva az addig kialakult szokásokat, mint ahogy láthattuk a banán esetében, ahol a három legnagyobb banánkereskedelmi multinacionális vállalat 70 %-os piaci részesedését (2002-es adat) alig 13 év alatt 37 %-ra szorították le. Azt is érdemes hozzátenni, hogy a szupermarketek erős árnyomás alatt működnek, aminek a mennyiségi és minőségi elvárások betartása mellett, nem minden termelő tud megfelelni.

A hangsúly a tényeken és a rugalmasságon

A jelentés közös nevezőre hozhatja a szabad kereskedelem és a szabályozott piacok védelmezőit, amely csoportok között a különbségek sokszor a kereskedelem és az élelmezésbiztonság eltérő definiálásából adódnak. A valóságban egyes országok nem tisztán egy irányt követnek, hanem, körülményektől függően, olykor a saját termelőiket védik jobban, míg más esetben a nyitott kereskedelmet preferálják.

Sőt, sokszor a védett és szabad piacok közti különbségek elmosódnak a mindennapokban a kereskedelmi szabályok tényleges alkalmazása miatt. Például a legkevésbé fejlett országok kivethetnek kiemelkedően magas importvámokat, a fejlődő országok közepesen magasakat és a fejlett országok számára a legalacsonyabb szint engedélyezett. A valóságban azonban a vámtarifák között szinte nincs is különbség.

Az élelmezésbiztonság szempontjainak figyelembe vétele a gazdaság több területén és a kereskedelmi politikák kialakításakor egy lehetőség arra, hogy a kereskedelem egy, a fenntartható fejlődést és az éhezés felszámolását támogató eszközzé váljon a kezünkben.

Forrás: FAO