Kövessük a precíz(iós) gazdákat! ⁠–⁠ 21. rész: Adatalapon szolgálják ki a beltérben termesztett növényeket a magyar fiatalok

Agro Napló
A bedrock.farm alapítói egy olyan agrárcéget hoztak létre, ami nemcsak nekik, hanem az utánuk következő generációk számára is biztosítja az elérhető, friss, tápláló és biztonságos élelmiszert. Szűcs Endre és Dr. Balázs Bence közös startup vállalkozása Budapesten működik, beltéri körülmények között állít elő magas minőségben mikrozöldségeket, leveles zöldeket, ehető virágokat és fűszernövényeket, főleg éttermek számára.

1 év alatt 27 ezer adag terményt értékesítettek 35-nél is több fajtából, vízmegtakarító technológiát alkalmazva. Az adatok gyűjtése folyamatos, egy év során 8 millió sor adat keletkezett a tápoldatra vonatkozóan. Több, mint 30 ezer grammra pontos mérési eredményük van arról, hogy kinek, mikor és mit adtak el, továbbá 10 ezer adatot gyűjtöttek róla, hogy a növényeket mikor, hova, hány gramm pontossággal vetették el. Az adatokból meg tudják mondani, hogy mi történt a növénnyel a magtól egészen az eladásig.

A termelés egész évben, szezontól és időjárástól függetlenül működik. Szűcs Endre, a bedrock.farm társalapítója ismertette a vállalkozás működését. A termesztés egyre inkább zárt terekben valósul meg, ahol minden szabályozható és nincs kitéve az időjárás viszontagságainak. A minőség megtartása érdekében pedig az ellenőrzött gazdálkodási folyamatok felé kell fordulni, mert ez a jövő. Az alapterületünk 145 négyzetméter, ebből 84-85 négyzetmétert használunk termesztéshez, a többi folyosó, vizesblokk, iroda és minden, amire szükség van a működés és a termesztés során. A 85 négyzetméteres termesztőtérben 150–170 termesztőfelületen termelünk. Ezt úgy érjük el, hogy több szinten valósítunk meg termelést, a vetőmagot pedig 4 országból importáljuk: Spanyolországból, Hollandiából, Olaszországból és Ausztriából. Az a fontos, hogy minden GMO-mentes, mind európai vetőmagforrásból származik. Magyarországon egyáltalán nincs ilyesfajta vetőmag-beszerzési lehetőség. Vetőmag-előállítás kertészeti kultúráknál szinte nincs is Magyarországon. Azt vizsgáltuk, hogy mit és honnan tudunk hatékonyan beszerezni, mert mondjuk a zsázsa a legjobb az osztrákoktól, a saláták a hollandoktól, de a legjobb minőségű magot mindig onnan szerezzük be, ahol hagyománya van, ahol rendelkezésre áll a tudás és a tapasztalati háttér. Nagyjából 3–5-ször annyit költünk, mint amennyit a boltban kapható, olcsó vetőmagra tennénk, de ennek köszönhetően fent tudjuk tartani a magas minőséget. Van benne genetikai potenciál is, hiszen egy jó minőségű, jó genetikával rendelkező, nem génmódosított, tehát teljesen tiszta magot használunk.

A növénytermesztés egyik legfontosabb célja a hozamnövekedés elérése, ez a biológiai határokon belül valósítható meg. A hatékonyság érdekében ezért egyre fejlettebbek a beltéri megoldások, amelyek nincsenek kitéve a globális időjárás-változás szélsőségeinek és így kontrollált környezetben valósulhat meg általuk a végtermék előállítása. A beltéri kertészet a járványügyi helyzeteknek is jól ellenáll, a termesztőrendszer zárt és talajt sem kell hozzá felhasználni.

A beltéri növénytermesztésnél egy kontrollált környezetben vagyunk, és olyan technológiákat használunk, amit meg lehet vásárolni a piacon. A mi feladatunk az, hogy mindezt rendszerbe tudjuk foglalni, hiszen a növényeinknek nemcsak tápanyagokra, levegőre, hanem elsődlegesen fényre van szükségük. A valódi termékünk egy olyasfajta hardver megoldás, amit úgy kell elképzelni, mint egy nagy zenekart. Vannak a fúvósok, ők a szivattyúk, a rezesek, ők a tápanyag és a dobosok, akik pedig a fény, az ütem, a lüktető erő. Az egész termesztés lényege ez az utóbbi, ami nélkül tényleg nem megy. Ezek a zenészek pedig úgy játszanak, ahogyan akarnak. A mi hardveres megoldásunk arra fókuszál, hogy ezeket szimfóniába rendezzük – fogalmazott Endre.

A termesztés egyik fő kulcseleme, hogy különböző termesztési körök vannak, ami a növény számára fontos a fejlődés leírásához. Az egyik legegyszerűbb és legbonyolultabb ebben a fény. Összességében 2 paraméterrel leírható egy lámpa működése, de ez biológiailag, biokémiailag és kémiailag mégis egy bonyolult folyamat. Nagyon lényeges, hogy magának a fénynek ezt a fajta két paraméterét jól lehessen megválasztani. A növénytermesztésben és -fejlesztésben a tanulási ciklusok felgyorsítása az egyik fontos cél, amivel hamarabb lehet komoly és impresszív eredményeket elérni a kutatások során. A ciklusok rövidítésében nagy segítségünkre van a LED Lighting Kft. – mondta Dr. Balázs Bence a bedrock.farm biotechnológia felelőse és társalapítója. Amíg például a fényforrás korábban Kelet-Ázsiából, import útján érkezett, most előnyt jelent számunkra, hogy a mikrocsip- és a konténerhiány miatti drága és bizonytalan helyzetben az 1–1,5 éves várakozási és átállási időt le tudják rövidíteni 1–2 hétre, ennyi idő alatt szállítják a megrendelt lámpákat a LED Lighting Kft. munkatársai – közölte a fiatal szakember.

Ráadásul amíg az ázsiai megoldással nem tudták generatív fázisig juttatni a növényeket, a magyar cég segítségével gyorsan kézzelfogható eredményeket értek el a kertészetekben és a fényspektrumokat is jól sikerült beállítani. A fontos szabályozási kör ellátása és minősége így biztosított, aminek következtében egyre ütemesebben és gyorsabban tudnak fejlődni a világítástechnológia terén is. A Led Lighting Kft. szakembereivel a kísérletezés is zajlik, az általuk a növénytermesztéshez fejlesztett Grow-LED lámpákkal salátánál fogják vizsgálni a különböző fényspektrumok és fényerősségek hatását.

Új megközelítés a növénytermesztésben: a beltéri környezetet alakítják a növényekhez

A hagyományos mezőgazdaság igyekszik a növényeket igazítani a környezeti feltételekhez, amelyek egyre szélsőségesebb eseményekkel nehezítik azt – mondta Dr. Balázs Bence. A beltéri növénytermesztés elve viszont az, hogy a környezetet változtatja a növények igényeinek megfelelve, így gyakorlatilag a genetikai potenciált feltárva lehet maximalizálni a hozamot. Amikre pedig a növényeknek szükségük van, szabályozási köröknek nevezik: ez többek között a levegő, annak CO2-tartalma, hőmérséklete, páratartalma, a tartóközeg, a tápanyag, továbbá a fotoszintetikusan aktív fotonok, vagyis a fény. Ezeket mind mérik, visszamérik, elemzik, majd a vizsgálatok és az eredmények alapján igyekeznek optimalizálni a környezetet a növények számára. Ebben a már korábban említett bedrock.farm hardver megoldása segít. Ami, mint egy gyakorlott karmester összehangolja a különböző eszközöket és a különböző eszközök segítségével újra és újra létrehozza a “tökéletes szimfóniát”, azt a termelési környezeti paraméter együttest, ami optimális a növények fejlődése számára – mondta Bence.

Később a meglévő adatok elemzésére mesterséges intelligenciát is fognak használni a bedrock-nál. Ahogyan a szigetes technológiákat a platformkártya, úgy az egymástól elkülönült farmokat egy felhő alapú rendszer köti össze, ahol a rendszerben lévő minden farm tudását összesítik. Ennek eredménye, hogy mindig az optimális termelési eljárás érvényesül, minden farmon. Így a bedrock.farm termelői mindig a teljes hálózat tudásával rendelkeznek, ezért növényfajtától vagy fajtól függetlenül azonnal az optimális környezeti recepttel rendelkeznek és előzetes kísérletezés nélkül, a kapacitásokat jól hasznosítva tudnak termelni a piac igényei alapján.

Szakmai támogató:

A cikk eredetileg a Precíz gazdák nyomában című online kiadványban jelent meg.

A Precíz gazdák nyomában című kiadványból ragadtuk ki a precíziós technológia művelőit, egyben véleményvezéreit. Ahány gazdaság, annyi kihívás és annyi megoldásra váró feladat. Ami közös bennük: az adatokat becsben tartó, precizitásra épülő gondolkodás.

A kiadvány online végigolvasható, vagy letölthető az alábbi képre kattintva!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?