Brutális idő jön Magyarországon: térképen mutatjuk, hol lesz a legdurvább
Betör a hideg, nyugaton és északkeleten viharos szél támad, a Dunántúlon havazás, ónos eső váltja az esőt.
Betör a hideg, nyugaton és északkeleten viharos szél támad, a Dunántúlon havazás, ónos eső váltja az esőt.
Elsüllyedt egy műtrágyaszállító hajó a Duna Szerbia és Horvátország közötti szakaszán.
Csökkenéssel zárta az évet a nemzetközi élelmiszerár-index, a FAO mutatója közel 10%-kal maradt el az egy évvel korábbi szinttől.
A német mezőgazdasági szakszervezet, a DBV pedig bejelentette, hogy újabb tüntetéseket fognak szervezni.
Akadnak olyan növények, amelyek veszélyesek lehetnek, ha a lakásban, beltérben tartjuk őket, mert bizonyos részeik mérgezőek.
A vakcinának az a célja, hogy korlátozza a betegség terjedését, és ezáltal elkerülje a tömeges levágásokat.
Ötezerrel több embernek nem volt munkája az országban, mint egy hónappal korábban.
A Dunán folytatódik az apadás, most azonban a Tiszára és a Balatonra is oda kell figyelni.
Nagy István agrárminiszter és Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcast legújabb adásában beszélgettek a termőföld, a víz és az ökológiai sokf...
2023. decemberében több agrártárgyú jogszabálymódosítási folyamat zárult le. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) most az erdőgazdálkodást érintő vál...
Megdőlt csütörtökön a melegrekord Magyarországon, volt, ahol közel 17 fokot mértek.
Idén is szervezetten gyűjtik és hasznosítják a fenyőfákat a Budapesti Közművek munkatársai.
Hiába reménykedtek a csodában, végül 2023-ban is közepes évet zárt a magyar halágazat.
Tovább növekszik, majd napközben megvastagszik a felhőzet
Folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon, de a mezőgazdaságnak van még hova fejlődnie.
Fehérbor és vörösbor kategóriájában is a balatoni termelők nyerték el a Magyar Bor Nagydíját 2023-ban.
Téliesre fordul az időjárás a hét végére, jövő héten pedig markáns lehűlés várható.
Január 4-e és 22-e között lehet támogatási kérelmet benyújtani a borszőlőültetvények szerkezetátalakítására.
A jövő héten érkező hideg idő mentheti meg a vízben álló vetést a nagyobb kártól.
2023 novemberében jobban teljesített a külkereskedelemi termékforgalom az exportoldalon, mint az import részéről.
A klímaváltozás miatt veszélybe került a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonala.
Országszerte egyre nagyobb problémát okoz a szántókon és kaszálókon álló belvíz.
Bővítették az árfigyelő rendszerben nyilvántartott termékkategóriák és termékek körét.
A Magyar Közlöny 185. számában jelent meg az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi XCV. törvény. A változások többsége 2024. januá...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét ezúttal Jász-Nagykun-Szolnok vármegye,...
Az idei időjárás 2-3 héttel előrébb jár a megszokottnál, így a szilvaszezon is elkezdődött hazánkban.
Hosszú csökkenő időszakot követően a kedvezőtlen időjárás miatt megállt a zöldbab árának esése a lengyeleknél.
A hét közepi lehűlés után ismét igazi strandidő várható Magyarországon a hétvégén.
Már a kisebb kertek is lényegesen hozzájárulnak az oxigénszint növekedéséhez, a madarak, beporzók és más hasznos élőlények védelméhez.
Az AMITOM régióban több helyütt is meggyűlt a baja a paradicsomtermesztőknek az időjárással.