Öt évvel Magyarország uniós csatlakozását követően a szőlő-bor ágazat szereplői nem minden esetben érzik ennek előnyeit. A két éven át tartó borpiaci reform eredményeként szinte minden megváltozott a borszabályozás területén. Átalakult az EU borjoga, megváltoztak a technológiai és támogatási szabályok. A magyar borászati szabályozás némi fázis késéssel megpróbálta követni a brüsszeli folyamatokat. Ennek mellékhatásaként a szőlészek és borászok januárban ismét iskolapadba kényszerültek. A joganyagok egy része teljesen átalakult, szinte nincs olyan jogszabály, amely ne változott volna.
A nagy mennyiségű módosítást a termelők egy része nem követte. A kaotikus, gyorsan változó, olykor egymásnak is ellentmondó szabályok áthatolhatatlan dzsungelt képeznek az egyszerű szőlészek és borászok számára. Egyedül a hegyközségi szervezet igyekezett erejéhez mérten tájékoztató anyagokat készíteni és közzé tenni, de ez nem pótolhatja a termelők aktivitásának hiányát. Az alapvető ismeretek hiányában könnyen hibázhatnak, szankciók áldozataivá válnak. Van, aki több, mint egy évvel a rendelkezés hatálybalépése után sem tudja például, hogy a cuvée kifejezés már 2008. augusztus 1. óta nem alkalmazható.
Minden szakmai elszámolás alapja az alkohol tartalom, a mustfok nyugdíjba kényszerül. Átalakulnak a termék megnevezések. Először csak alkalmazható szinonimává változnak a jól megszokott minőségi bor, asztali bor és tájbor fogalmaink. Még szokni kell a helyükbe lépő „oltalom alatt álló eredet megjelölésű” vagy „oltalom alatt álló földrajzi jelzésű” kategóriákat, viszont már dolgozni kell azon, hogy 2011-ig minden – ezek használatához Brüsszel által előírt – termékleírás elkészüljön. A borvidéki hegyközségi tanácsok megkezdték a munkát, koordinálják a termékleírások elkészítését.
Minden árutermelő tevékenységet folytatónak január végéig ki kell jelölnie, melyik hegyközségnél vezetik a „gazdasági aktáját”. Ez egy az EU által kitalált új kategória. Brüsszel látni kívánja, hogy a gazdasági szereplők maradéktalanul eleget tesznek-e a kötelezettségeiknek, mert ha nem, visszaveszi a kifizetett támogatásokat. Más kérdés, hogy a magyar hatóságok nem készültek el az Integrált Informatikai Rendszerrel és ezért most papírhegyek kitöltésével kell eleget tenni a kötelezettségnek.
A bor esetében a jogbiztonság különösen fontos lenne, hiszen ez egy nagyon részletesen szabályozott terület. Az földművelésügyi tárca nem a szakmai szervezetek javaslata alapján hirdette ki a mintavétel szabályait. Az irgalmatlan adminisztrációs teher és túlzott mértékben meghatározott mintaszám változásért kiállt. A környezetkímélő gazdálkodás ésszerűtlen rendelkezései – pl. madárodúkat kell telepíteni az ültetvényekbe – a környezetvédelmi termékdíj ésszerűtlen túlkapásai, a mezőgazdasági idénymunka életszerűtlen szabályai és a jövedéki szabályozás tavaly sutba vágott módosítási igényei jelzik. A szakma fuldoklik az adminisztrációs zűrzavar hálójában, a „megélhetési hatóságok” pedig vidáman bírságolnak, hiszen nincs olyan körültekintő termelő aki nyugodt lehetne nyilvántartási vonatkozásában. A helyzetért pedig a szakmai szervezeteket teszik felelőssé és nem azokat, akik hatályba léptetik az életszerűtlen szabályokat.
A szüret is sok feszültséggel járt. A gazdasági válság hatására eltűntek a pénzpiacról azok a hitelforrások, melyek feltétlenül szükségesek lennének egy szüret finanszírozásához. A forráshiányos borászatok visszafogták a szőlőfelvásárlásaikat, ami a 2009-es szüretben komoly gondot jelentett a szőlőtermelőknek. Az évtized egyik legkiválóbb minőségű alapanyaga az önköltség alatti áron került felvásárlásra. Félő, hogy a kedvüket vesztő szőlősgazdák érdeklődése a kivágás felé fordul. Pedig az ország ültetvényfelülete már így is csak a harmada annak, mint amit a biológiai potenciál lehetővé tenne. Alapvetően hiányzik a termékpálya szereplőinek, a szőlőtermelőknek és a felvásárlóknak a szakmaközi megállapodása és együttműködése.
A belföldi piacon nagy tömegű, olcsó árfekvésű, döntően olasz eredetű bor jelent meg. Az éves szinten több mint 400 ezer hektoliteres behozatal már jelentős piaczavaró tényező. Tekintettel arra, hogy a hatóságok csak jelentős késéssel követik a folyamatokat, nem zárható ki, hogy ennek a terméknek egy része a fogyasztót megtévesztve magyar terméknek álcázva, vagy a számlanélküli forgalmazás keretében jut forgalomba.
A szakma csak nagy nehézségek árán fér hozzá a saját befizetésén alapuló forgalombahozatali járulékból képződő marketingforrásokhoz. A pályázati rendszer lassú, bonyolult, a folyamatban résztvevők együttműködése akadozik. Pedig most igazán nagy szükség lenne a hazai piacépítésre. A folytonos viták, a finanszírozási gondok növelik az ágazat megosztottságát.
Az elmúlt időszakban a sajtóban nagy terjedelemmel foglalkoztak néhány ismert borász minőségi problémáival. Az ágazat szereplőire egyetemlegesen rossz fényt vetnek ezek az ügyek, ezért mindent meg kell tenni az esetek megelőzése érdekében. Nem csökkentve a probléma jelentőségét, de meg kell jegyezni, hogy a 99 százalékban jogkövető magatartást folytatóról nem esik ennyi szó. A média figyelmének központjába került ügyek többsége már a minősítés szakaszában feltárásra kerültek, a fogyasztókat kár nem érte. Az ágazaton belül a tételes minősítés rendszer van. Tekintettel arra, hogy január 1-től az oltalom alatt álló eredet megjelölésű kategóriában kötelező lesz a hegybíró jelenléte a mintavétel, a fogyasztó felé a garancia tovább nő.
A legfontosabb a termelés feltételeinek biztosítása. Az adminisztráció megöli az alaptevékenységet, Hogyan maradjon erő a versenyképesség joggal elvárt javítására, a fogyasztóval való aktív kapcsolatra?
A feladatok megoldásához szakmai erőfeszítéseken túl időre, segítőkészségre és anyagi forrásokra egyaránt szükség van. De a legfontosabb az egymás problémái iránti érzékenység és a szakmai egység és a jogszabályi dereguláció.
Horváth Csaba,
a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának
főtitkára
