A gépi utófejést a szakemberek többsége ma már ellenzi, egyrészt mert az állat hozzászokik az utófejéshez, és később utófejés nélkül nem adja le a tejet. Másrészt az utófejés növeli a fejési időt, így a fejőgép hosszabb ideig veszi igénybe a bimbókat, a kelyhek meghúzásakor pedig jelentős mennyiségû ún. „fals” levegő szívódhat a fejőkelyhekbe.
A fejést követő bimbófertőtlenítés meghatározó jelentőségû a tőgygyulladás megelőzésében, mivel hatásaként csökkent a tőgypatogén csírák száma a bimbók felületén és ezáltal az új fertőzési arány is csökken.
Számos szakember mastitis megelőzése érdekében javasolja
a) a jó tőgymasszázst,
b) a folyóvizes tőgymosást,
c) a próbacsészék használatát,
d) a fejőkelyhek azonnali levételét, amint a tejfolyás 0,2 kg/percre csökken,
e) a fejés után a tőgybimbók fertőtlenítését hatásos fertőtlenítő oldatba mártással.
A tőgyfertőzések terjedésénél a fertőzött tőgynegyedből származó tej, a bőrelváltozásokból eredő váladék igen jelentős forrás. A fertőzésátvitel csökkentésének megakadályozására a közös tőgytörlő ruhák helyett az egyszeri használatra gyártott tőgytörlő papírt ajánlják, vagy a törlőruhák tehenenkénti, minden fejés utáni kifőzését. A fejő kezének fertőtlenítése problémás. A fertőtlenítő oldatba mártott kézről, törléses módszerrel, a mintán 95 %-ban mutattak ki staphylococcusokat. Ezért ajánlják, hogy a fejő gumikesztyût viseljen.
A fejőberendezés néhány részegységének hatásai
A tőgygyulladás megelőzésének fontos eszköze a fejőberendezés rendszeres mûszeres ellenőrzése, karbantartása, fertőtlenítése. A mai fejőberendezések többsége tőgykímélő, a tőgybetegség forrása a hibás üzemeltetés, ill. a fejőberendezés tejáteresztő képessége és a tehénállomány tejleadási sebessége közötti összhang hiánya.
A fejőberendezések mûszeres ellenőrzését, karbantartását a hazai gyakorlatnál rendszeresebben, megbízhatóbban, a nemzetközi normákkal összhangban kell végrehajtani, az eredményeket írásban rögzíteni.
Baines a tőgypatogén kórokozók terjedésében a hirtelen vákuumingadozásnak tulajdonít nagy jelentőséget. Pier és munkatársai a vákuum káros hatását a tőgybimbón, röntgenfelvételekkel bizonyítja.
Tóth megjegyzi, hogy ma a tőgyegészségügyi munkában a hangsúly a fejés hibáinak kiküszöbölésére esik, ugyanis nincs pénz a tartástechnológiai változtatásokra.
A fejőberendezés az új tőgyfertőzések arányát a következőképpen befolyásolhatja:
– a fel nem derített, fertőző tőgygyulladásban szenvedő tehén teje szennyezi a fejőkészüléket és a bennmaradó tejmaradvánnyal megfertőzi a fejésben utána következő egészséges teheneket (kontakt fertőzésátvitel),
– adott tehénnél, a kórokozókat is ürítő beteg tőgynegyed teje a fejés során megfertőzi az egészséges tőgynegyedeket (keresztfertőzés),
– a fejőgép rendellenes mûködése vagy helytelen használata a bimbóvégek sérülése miatt hajlamosítja a tőgynegyedeket a tőgygyulladásra (tőgystressz),
– a fejőkészülékben lévő, tejrészecskéket, baktériumot is tartalmazó levegő (aerosol), tőgyirányú áramláskor fertőző baktériumokat juttathat a tőgybimbó felületére, a bimbómedencébe (tőgyirányú áramlás fertőzésátvitele)
Katona két hazai tehenészetben végzett vizsgálatai szerint a gyakori véres tej oka az ott használt fejőberendezésben mért 72-74 kPa vákuum volt.
Számos szerző szerint a tej vezetésére szolgáló vezetékek belső átmérője, hossza, a kollektor vagy más szerkezeti részek áramlástanilag helyes kiképzése, a fojtóhatást okozó szûk keresztmetszet vagy turbulenciát okozó törések a vákuumesést – a névleges vákuum és a fejőcsésze tejterében uralkodó vákuum között – lényeges mértékben befolyásolják. Az egyes szerkezeti elemek vákuumesést eredményező szerepe a nagyobb folyadékáramlás (nagyobb fejési sebesség) esetén fokozottabban jelentkezik.
A tejvezetékes fejőberendezés olyan dinamikus rendszer, amelyben az állandóan váltakozó tej- és levegőáramlás ellenére lehetőleg állandó nyomásviszonyokat kellene fenntartani. Ez csak akkor érhető el, ha a berendezés egyes részei, a vákuumszivattyú, légtartály, szabályozószelep, pulzátor, a tejmérő, a tejtömlők átmérője, a tejcsapok rendszere, tejvezeték, tejgyûjtő, tejszivattyú és a kollektor levegő-beeresztője megfelelően méretezett.
Számos vizsgálat kimutatta, hogy a tejvezetékes fejőgéppel fejt tehenek teje lényegesen nagyobb sejttartalmú volt, mint a sajtáros gépekkel fejt tej. A tőgy egészségi állapota és a vákuumstabilitás közötti összefüggést számos sajtáros és tejvezetékes fejőberendezéssel felszerelt gazdaságban is megállapították. Szoros korrelációt talált a mastitis-próbák eredménye és a vákuumingadozás között. Minél nagyobb volt a vákuumingadozás az üzemben levő berendezésben, annál több volt a pozitív mastitis reakciót adó tehén.
A pulzátor-jelleggörbe alakját a pulzátor szerkezeti sajátosságai, elsősorban a levegőt átbocsátó keresztmetszetek határozzák meg. A jelleggörbe módosul, ha a pulzátor beállítása és a beépítési mód megváltoztatásával a pulzátortér térfogata változik. A tejtérbeli vákuumgörbét a pulzátor nyomásváltozásának jellegén kívül a fejőgumi rugalmassága, a készüléken keresztül áramló folyadék mennyisége, az áramlásban résztvevő terek (fejőkehely tejtere, a kollektor tejtér) nagysága, a levegőbeáramlás mértéke és más tényezők befolyásolják, de a pulzátor jelleggörbéje ebben kiemelkedő szerepet játszik.
Noorlander a különböző gazdaságokban tőgygyulladást gyakrabban állapított meg ott, ahol a pulzátorok hibásak voltak. Ezekben a gazdaságokban a tőgyegészségügyi helyzet új pulzátorok üzembe helyezésével megjavult. A hibás pulzátorok diagramja azt mutatta, hogy a szívásütem rövid volt, a nyomóütem hosszú, az ütemek közötti átmenetek pedig igen élesek voltak.
A szívási ütem meghosszabbítása a tőgybimbók nagyobb mechanikai terhelésével jár együtt. Minél hosszabb a szívás, annál rövidebb a bimbó hegyének és felületének tehermentesítése a vákuumhatás alól. A 66/33%-os szívás/szorítás ütemben mûködő fejőgépek esetén a tőgybimbók hegyében vérpangást, tömött állományt, ill. a tőgygyulladások gyakoribb fellépését figyelték meg és megállapították azt is, hogy az általuk használt fejőgépeknél a szívás/szorítás 80/20 %-os volt és ezek a tőgyön kívülről mikroszkóposan felismerhető elváltozásokat nem okoztak. Egyes tehenek bimbómedencéjében azonban pontszerû vérzéseket találtak a levágás után.
A fejőgép percenkénti ütemszáma sem közömbös a tőgy egészségére. A 45-60-as percenkénti ütemszám több szerző egybehangzó véleménye szerint nem káros a tőgyre. A percenkénti 60-75-ös ütemszám tőgybimbó elváltozásokat és a tej sejttartalmának emelkedését okozta. Ha az ütemszám 110-re emelkedik, a tőgybimbók felületén nagyobb mechanikai terhelés érvényesül. Ebben az esetben az ütemek közötti átmeneti szakaszok megnőnek, az ütemváltások erőteljesebbek lesznek, a vákuum a tőgybimbó alatti térben jelentősen csökken, az állatok fejés közben nyugtalankodnak, fájdalmat jeleznek.
A gyakorlati szakemberek a nagyobb méretû gumikat választják szívesebben. Ezeknek a tágabb gumiknak nagyobb ugyan a szívóhatásuk, de a tőgy szöveteit sokkal jobban terhelik.
Bizonyos típusú fejőgumik használata esetén a tőgygyulladások gyakrabban fordulnak elő, mint másoknál. Néhány kutató szorosan illeszkedő rugalmas extrudált fejőgumit és egy kevésbé rugalmas és nagyobb belső átmérőjû, keményebb szájadékú formagumit hasonlítottak össze. Az utóbbi több tőgygyulladásos esetet idézett elő.
Katona vizsgálataiban a halmozottan jelentkezett tőgygyulladások és a kóros tőgybimbó-elváltozások egyik faktorát a deformált fejőgumikban találta meg.
A tőgygyulladást kiváltó tényezők között a fejési higiénia szabályainak be nem tartása is szerepet játszik. Ha a fejő nem ismeri kellően a fejőgépet, vagy a gépi fejés szükséges egymás utáni munkamûveleteit nem végzi el, ez végül is a tőgy károsítását és egyben a termelt tej minőségi és mennyiségi csökkenését eredményezi.
Weigt és Frerking két, súlyos tőgygyulladás járvány lefolyását ismerteti. Kiderült, hogy a rosszul tisztított fejőgépek okozták a tőgygyulladást. A beteg tőgynegyedekből azonos kórokozókat tenyésztettek ki, mint a fejőgép egyes részeiből. Tapasztalataik szerint a fejőgumi szájrésze a karima alatt, a rövid tejtömlő, a kollektor a hosszú tejtömlő a tőgygyulladást okozó csírák „lakóhelye”.
Kunter megállapítja, hogy a tehenészeti dolgozók szakmai nevelésével, a tisztaságra és a gondos munkára való oktatásukkal is foglalkoznunk kell. A képzetlen fejőszemélyzet a fejőgépek révén a tehenek tőgyegészségügyi helyzetét, így a tej minőségét is veszélyezteti.
A vakfejés, amely gyakran beteggé teszi a tehenet bekövetkezhet:
– ha az első tőgynegyedek tejhozama kisebb (mint a hátsóké), ezért szimmetrikus fejésnél az első tőgynegyedekben relatív vakfejés alakul ki,
– helytelen munkaszervezés vagy hanyagság miatt a fejő a kelyheket a tőgyön hagyja, miután a tej már kiürült valamennyi tőgynegyedből,
– vakfejés kialakulhat a tőgy teljes kiürülése alatt is. A fejés végén, amint a tejfolyás mérséklődik, a bimbók jobban beszívódnak a kelyhekbe. A fejőkelyhek felcsúszása a tőgybimbókon a fejőkészülék (a kollektor) súlyától, a fejőgumi alakjától, méretétől függ.
Dodd vizsgálatai során az első laktációban lévő tehenek egy csoportját négy percig, a másik csoportját nyolc percig fejték. A tőgygyulladásos esetek a 8 perces csoportban sokkal gyakrabban fordultak elő, jóllehet a 4 perces csoport teheneit a rövid fejési idő alatt nem is fejték ki tökéletesen.
A kutatók egész sora hangsúlyozza a bimbó hegyén tapasztalható elváltozásoknak, a bimbócsatorna hám kitüremkedésének, a bimbó elszíneződésének nagyobb gyakoriságát a sûrûn megismétlődő és hosszabb ideig tartó üresfejések hatására. Az üresfejésnek kitett tőgybimbókban bővérûséget és szöveti vizenyőt találtak. Ezenkívül a bimbócsatorna hámrétegének a megvastagodása is valószínûleg az üresfejés következménye. Feltételezik, hogy ennek a behatoló csirákkal szembeni védekezésben van szerepe. Ha a tőgyet erősebben terhelik fejőgéppel, akkor a hámréteg nagyobb mértékû pikkelyes leválása észlelhető. Baier (1964) vizsgálatai szerint vakfejés hatására a tej sejtszáma nő.
A szakszerûen végzett gépi fejés után, a tőgyben képződött tejnek, legfeljebb 5-10 %-a marad. Az utófejéssel nyerhető tej mennyiségét a fejőgép konstrukciója és a tőgy anatómiai élettani tényezői határozzák meg. Megfelelő fejőgépek és tehénállomány esetén a gépi utófejésről le lehet mondani. Az utófejést csak a teljesen egészséges tőgyû teheneknél lehet elhagyni.
A gépi fejés során a tőgy szakszerû tisztítása és fertőtlenítése a tőgygyulladások megelőzése szempontjából igen fontos. Ezzel a tej mikrobás szennyezettségét és a fejés alatti fertőzésátvitel esélyét lehet csökkenteni. Smith ábrában gyûjtve foglalta össze a fejőberendezés tőgygyulladást okozó tényezőit.
Hopkirk a fejőkészülék légbevezető furatának eltömődése következményeként a tejben a leukociták növelt mennyiségét és a tőgygyulladás növekedett arányát tapasztalta.
A szelepes kollektorok hatását az új tőgyfertőzésekre és a masztitiszre, 10 tehenészetben tanulmányozták. Az új klinikai fertőzési arány 25 %-kal, az összes újfertőzés 14 %-kal csökkent, de ez statisztikailag nem szignifikáns, mivel igen nagyok voltak az eltérések a tehenészetek között.
A kollektor súlyának meghatározásához vegyük figyelembe, hogy a kollektor a kelyhek, a fejőgumik, a tejtömlők, a vákuumtömlők stb. együttes tömege (vagyis ami húzóhatást fejt ki fejéskor a tőgyre) mintegy 2,3 kg legyen. Ilyen húzóerő kell ahhoz, hogy a tej a bimbómedencéből át tudjon folyni a tőgybimbóba. A nagyobb súly felesleges tőgyterhelést és több kehelylecsúszást, a kisebb súly gépi utófejés-növekedést jelent.
A kisebb magasságú kollektorok jobbak az alacsonyabb tőgyû állományhoz. Ha a belépő tejcsonkokat távolabb helyezik el egymástól, ezzel a kollektor alkalmassá tehető terjedelmes, egymástól távolabb lévő tőgybimbókkal rendelkező tehenek fejésére is.
Az aszinkron pulzálásnál használt kollektor kivezető csonkjának jóval a bevezető csonkok alatt kell lenni. Ez is hozzájárul a tejvisszaszívás (fertőzésátadás) megakadályozásához.
Mialatt a fejővákuum a tejfolyástól (konstrukciótól) függően csökken, ingadozik, a pulzátorvákuum maximum állandó 50 kPa szinten marad. Amint a fejővákuum csökken, szívási fázisban, a fejőgumi hordósra tágul. Az ilyen pozitív vákuum pulzációval mûködő fejési rendszereknél, a bimbóvég szaruhártya megnövekedett mennyiségéről számol be. Ok: a bimbóvég megnövekedett felületi terhelése, és a fejőgumi gyorsuló mozgása. Az előzőek mûszaki megoldása, ha a pulzátor és a kollektor egybeépített, azonos vákuumszintû.
A kollektorok többségét nem úgy tervezik, hogy a fejőgumikkal lefelé fordítva minden (tej, víz) kifollyon belőle, a kollektoroknak csak egy része alkalmas a tehenenkénti öblítésre.
A kollektorok többsége alsóürítésû, vagyis a kiömlőcsonk (a hosszú tejtömlőhöz csatlakozó csonk) a tejtér legalsó pontjához csatlakozik. Itt a kollektorból (lökésszerûen) az összes tej továbbfolyhat. A felső ürítésû (kiömlésû) kollektorokból a tej folyamatosan kis mennyiségben távozik, nem pedig lökésszerûen. A gyûjtőtérbe egy függőleges kivezető csövet helyeznek, amely nem éri el a gyûjtőtér alját. E kollektor konstrukció szabályozza és egyenletesebbé teszi a hosszú tejtömlőben a tejáramlást, a kollektor gyûjtőterét pedig átmeneti tárolóként használja. Ezzel kismértékben stabilizálhatja a fejővákuumot.
A fejőkelyhek fejés közbeni fertőtlenítésére fejőállásban van lehetőség. Kingwill és munkatársai staphylococcusokkal fertőzött tehén fejése után 5 mp-ig öblítették a fejőkelyheket folyóvízzel és bennük 100.000 - 800.000 staphylococcust tudtak kimutatni. Erre a célra 300 ppm. aktív klórtartalmú hipokloritos cirkuláció 3 percen át szintén nem volt elég hatásos. Kielégítő eredményt akkor kaptak, ha a fejőkelyheket 3 percig 74 °C-os vagy 5 mp-ig 85 °C-os forró vízzel cirkuláltatták.
A fejőkelyhek fejés közbeni fertőtlenítésére ajánlott eljárás szerint először a tejmaradványokat vízzel leöblítik, majd a fejőkelyheket fertőtlenítő oldatba mártják. Ezzel a módszerrel csökkenteni lehet a fejőgumik felületén levő mikrobák számát, de ez nem tekinthető csírátlanítási eljárásnak. Hatásosabb ennél az a módszer, amelynél a kelyheket először hideg vízzel, utána 60 °C-os meleg vízzel öblítik. Még jobb eredményt lehet elérni a fejőkelyhekben, ha a hideg vizes öblítés után 3 percig 70 °C-os vizet vagy 15 mp-ig 74-77 °C-os vizet cirkuláltatnak. A staphilococcusok elleni küzdelemben ez utóbbi módszert javasolják. A kezelés hatásossága csökken, ha a fejőgumi sûrû, tőgygyulladásos tejjel szennyezett vagy repedezett felületû. Gyakorlati viszonyok között csak azt lehet várni, hogy a hő- vagy vegyszeres kezelés hatására a fejőgumik nem lesznek sterilek, hanem a rajtuk levő mikrobák száma csökken.
A fejőgépek napszakonkénti rendszeres tisztítása és fertőtlenítése nemcsak a csíraszegény tej termelése érdekében, hanem a tőgygyulladások elleni védekezés miatt is szükséges.
A fejőgép tejjel érintkező és szennyező anyagtól megszabadított alkatrészeit különböző módon lehet fertőtleníteni. A leghatásosabb fertőtlenítés hővel történik. A hőközlés lehetséges gőzzel, bár ezt az egyébként hatásos módszert fejőgépekhez ritkán alkalmazzák, mert drága és a gumikra káros.
A meleg vagy forró vízzel, ill. a meleg lúgokkal és savakkal szintén lehet fertőtleníteni. A fejőgépek, főként a tejvezetékes fejőberendezések, azonban anyaguk és felépítési módjuk miatt hővel sem fertőtleníthetők.
A tisztítás-fertőtlenítéshez a modern nagyüzemi fejőberendezések tartozékai a különböző automatikus vagy félautomatikus mûködésû, többnyire cirkulációs rendszerû készülékek, amelyek a koncentráció, a hőfok, a behatási idő biztosításával a szubjektív hibákat csökkentik és ezáltal a tisztítás eredményességét garantálják.
A fejőberendezésekkel szemben támasztott mai igények
Régebbi típusú, korszerûtlen vagy részben korszerûtlen fejőberendezésekkel, amelyek a kettős hasznosítású állományok igényeit kielégítették, a nagy tejhozamú, jól fejhető állományok csak a tejminőség jelentős romlása mellett fejhetők. A szomatikus sejtszám szerinti tejminősítés a fejőberendezésekkel kapcsolatos igények közül a következőket tették elsődlegessé, hangsúlyossá:
– a fejőgép a tehén tőgyét ne károsítsa, a fejéssel járó stresszhatás minimális legyen,
– a tehenek egyes tőgynegyedei, valamint a tehenek egymás közötti átfertőzésének lehetőségét minimálisra csökkentse,
– a fejőberendezés belső felületeinek tisztogatása és fertőtlenítése egyszerûen és hatékonyan elvégezhető legyen; emellett
– a beruházás gazdaságos legyen, fokozza a termelés hatékonyságát;
– a fejőberendezés hibaelhárítása, karbantartása egyszerû legyen, üzembiztosan mûködjön.
A fejőberendezések rendszeres karbantartása nemcsak az üzembiztosságot, hanem a tőgy megbetegedések arányának csökkentését is szolgálja. Csak akkor lesz eredményes a jól kiválasztott, megépített, karbantartott fejőberendezéssel végzett munka, ha azzal szakszerû fejést végeznek.
A megelőzésben és az eddigi fejlesztésekben rejlő lehetőségek
A nyerstej szomatikus sejtszámcsökkentésének biztos módszere a megelőzés. A megelőző, vagyis preventív intézkedések várható hatásai függnek a jelenlévő (a kimutatható) tőgypathogének típusától. A fejőberendezés, a fejési higiénia hatása a baktériumok többségénél jelentős ill. néhány baktériumnál csak kevés a hatás.
Horn és Wielcox, a fejőberendezés tőgygyulladást előidéző szerepét vizsgálva a következő összegző megállapításra jut. Egy tehenészetben, ahol a higiénés viszonyok gyengék és gyakoriak a tőgysérülések (fejés alatt és fejésen kívül), ott a fejőgép egy fő tényező. Viszont, ha a tehenészetben a higiénikus viszonyok jók és a pathogének terjedése minimális, még a gyenge fejőgép is valószínûtlen, hogy a tejminőség szempontjából gondot okoz.
A fejőgép jelentős baktérium-továbbító. A továbbítás megvalósul egyik tehénről a másikra és megvalósul az azonos tőgy tőgynegyedei között is. Bizonyos költséggel e továbbítás mérsékelhető, de önmagában ez csak kis hatékonyságú lehet az egész tehenészetben (a termelési folyamatban) megvalósuló pathogén-továbbadáshoz képest. Egy tehenészetben a jó tőgygyulladás kontrollhoz több kell, mint a jól tervezett, jól mûködő fejőgép. Szükség van továbbá hatékony tőgyfertőtlenítési módszerre, megfelelő istállózási gyakorlatra, amellyel a tőgyek tisztán és szárazon tarthatók.
Dr. Bak János
FVM Mûszaki Intézet – Gödöllő
Címlapkép: Getty Images
