A meteorológiai adatok és tapasztalataink szerint is nyár dereka az év legszárazabb, legmelegebb időszaka. A városlakó, ha teheti ekkorra időzíti szabadságát, lehetőleg víz-közelben pihen, keres felfrissülést. A szántóvető ember sajnos nem teheti ugyanezt. Nem csupán a melegtől „verejtékszagú” nekik ez a két hónapon átívelő harminc nap, hanem a sok-sok tennivalótól, az ezernyi gondtól. Bizony nem a mûfénytől lesz barna a mezei munkás és nem csak a kérlelhetetlen idő vési mélyebbre arca barázdáit. Még számba venni is sok, amit ebben a szûk egy hónapban el kell végezni. Még javában tart a búza betakarítása, már ahol az aszály megkímélte a vidéket. Talán a tavaszi sörárpából, borsóból is van még kombájnolni való. Lassan a rozs is érik, szőkül a zab. De ebben az időszakban várható többek között a len, a facélia, az olajretek, a mustár, a bab, a csicseri borsó, a fénymag, a fővetésû mohar és a köles, a magnak termesztett baltacím, a tarka koronafürt, a bükkönyök beérése is. Augusztus közepe felé meg „bejöhet” a rostkender, a répamag is. Mind-mind olyan kultúrák, ahol a fajtáknak 3-4 nap az optimális betakarítási ideje, mert azon túl jelentős a szemveszteség, romlik a minőség. A termésnek azon részét, amelyet nem lehet azonnal értékesíteni, tisztítani, esetleg szárítani, osztályozni, előtárolni kell. Mindez sok munkával jár és nem kevés pénzbe kerül. Azonban a jövőt illetően tanulságokkal is szolgál. Rámutathat technológiai változtatásokra, új szempontok szerinti fajtaválasztásra.

A betakarítással szinte egy időben kell a melléktermékek hasznosítását és a területről történő letakarítását elvégezni, hogy mielőbb kezdődhessen a tarlómûvelés, esetenként a középmély lazítózás, a másodvetés, vagy a nyárvégi-kora őszi vetést előkészítő talajmunka, de ez az ideje a melioratív meszezésnek is, ahol erre szükség van.

A szalma, a magszalma, a kukoricaszár sorsa, kezelése régtől fogva neuralgikus pontja gazdálkodásunknak. Abban mindenki egyetért, hogy a talajerő-gazdálkodási, a takarmányozási vagy újabban a tüzeléstechnikai értékük óriási. Csak az elvből nem akar gyakorlat lenni, mert itt is több a jó tanács, mint a pénzügyi segítség.

Az állattartással foglalkozó gazdák viszonylag jobb helyzetben vannak, alomnak, tömegtakarmánynak hasznosítani tudják a legtöbb mellékterméket. Közepes minőségû réti szénával egyenértékû a zab, a borsó, a bükkönyfélék szalmája, a mohar, a köles, a fénymag szalmáját a juhok télen szívesen fogyasztják. A pillangósok magszalmája, ha deszikkánst alkalmaztak csak alomként hasznosítható. A csak növénytermesztést folytatók előtt is kínálkozik elfogadható megoldás. Ipari, kézmûipari célra lehet a gabona szalma egy részét értékesíteni, a többit az egyéb magszalmákkal együtt a talaj szervesanyag készletének gyarapítására szabadna csak használni. Csak egyet ne tegyenek! Tartózkodjunk a szalma- és a tarlóégetéstől! Tûzveszélyes, szerves-anyag pazarló, több kárt tesz a hasznos élőszervezetekben, a környezetben, mint amit mondva csinált, számtalanszor cáfolt előnyéül felhoznak. Termőföldjeink szerves-anyag tartalma egyre fogy, úgyszintén a szerves-trágya is évről-évre kevesebb, ezért még a rossz C:N arányú tarló-, gyökér- és szalma maradványokat is meg kell becsülni. A legjobb persze az lenne, ha jutna legalább 30-40 kg/ha N ezeknek a lebontásához, de hát megint csak a pénzszûke, ami közbeszól.

A gabonafélék és az előzőekben felsorolt egyéb nyári betakarítású növények közel 2 millió hektárt tesznek ki. Nagyrészük, különösen a kalászos gabonák után szakmailag kötelező lenne a tarlóhántás, majd a tarlómûvelés. A tarlóhántás sekélyen, 8-12 cm mélyen végzett forgatás-lazítás-porhanyítás, amellyel egyrészt szigetelő réteget képezünk a maradék talajnedvesség megőrzéséért, elősegítjük a szervesanyag feltáródást, írtjuk a főnövény alatt kikelt gyomokat, egyúttal „vetőágyat” is képezünk a „szemveszteségnek”, a talaj gyommag készletének, hogy aztán a tarlómûveléssel ezeket megsemmisítsük. A tarlóhántás ezen kívül megkönnyíti, energia- és mûvelet takarékosabbá is teszi a következő mûveleteket. A tarlóhántás csak a laza szélkártól (defláció) fenyegetett homok- és kotu talajokon szabad elhagyni. A tarlóhántás több, kisebb előnyből összeadódó jótékony hatása azonban csak akkor érvényesül, ha a betakarítás után, azzal szinte egy időben hajtjuk végre és le is zárjuk hengerrel, ez utóbbi mûvelet csak kivételesen nedves talajon maradhat el. A tarlóhántás egyúttal növény- és talaj egészségügyi szempontból is fontos, különösen ott, ahol az egyik kalászos gabonát a másik követi. Eszközei a talajkötöttségéhez igazodó különböző fajlagos terhelésû tárcsás boronák, lazább talajokon pedig jó munkát végeznek az ásóboronák, mindkét esetben gyûrûshenger zárja (lehetőleg kapcsoltan) a felszínt. A tarlóhántással kapcsolatban újabban felmerült az ún. „kémiai tarlómûvelés” és legalább is a sorrendiséget illetően a helyenként szükségessé váló középmély lazítózás (forgatás nélküli talajmûvelés, eke, vagy tárcsatalp betegség gyógyítása). Véleményünk szerint mindkét esetben először a jó minőségû tarlóhántásé az elsőség. Az évelő, erős vegetatív szaporodású nád, fenyércirok, acat, stb. ellen ez után következhetnek a herbicidek. A középmély altalaj-lazítózás 3-4 évig akkor fejti kedvező tartamhatását, ha a mûvelet mélységében száraz a talaj (víztartalma a szántóföldi vízkapacitás 50 %-a alatt van) és a lazítótestek egymástól való távolsága nem nagyobb, mint a lazítózás mélységes. A lazítózás mélysége a tömörödött réteg elhelyezkedésétől függően max. 45 cm, az ékalakú lazítókések kisebb rögösödést okoznak, mint a lúdtalp formájúak, ha az altalaj sziklás, a felszínre került nagyobb kövek összegyûjtéséről gondoskodni kell.

A jó minőségben végzett tarlóhántás augusztus elejére, közepére kizöldül, ekkor „feketére” kell mûvelni, vagy a kora őszi vetésûek alá előkészíteni a gyökér- és vetőágyat. Eszközei lehetnek: kultivátor, ásóborona, tárcsa, eke, kombinátor.

Ez az utolsó lehetőség (a fehérmustár kivételével) másodvetésekre, erről ugyanebben a számban külön cikkben tájékoztatjuk olvasóinkat.

Ebben a száraz, meleg periódusban, ahol szükséges, és aki csak teheti, öntözzön. A szója, a kukorica, a burgonya, a cukorrépa, a lucerna, a rétek és a legelők szomjaznak, a mesterséges vízpótlás növeli (esetenként már csak menti) a termést, javítja a minőséget. A nagy párolgási veszteségre való tekintettel késő délutántól kora reggelig szervezzük a mûszakot. A takarmánytermesztők, állattartók, ha öntözni tudták a lucernát, herefüvest, azok most takarítják be a 3. növedéket. A legelőn itt az ideje a tisztító kaszálásnak és a pihentetett szakaszokon az öntözésnek. A sok, napi teendő mellett időt kell szakítani az őszi vetésû növények fajta kiválasztására, a vetőmag megrendelésekre. Akik a nyári betakarítású kultúráinknál aszálykárt szenvedtek, mielőbb vegyék fal a falugazdászokkal a kapcsolatot, kárenyhítésre ígért támogatást az FVM. A vetőmagtermesztőknek (hibrid kukorica, lucerna, répa) a címerezés, az idegenelés, a szemlék is adnak munkát. Még be sem fejeződik jószerint a nyári munkák dandárja, de már készülni kell az őszi „csúcsra”. Vegyük számba lesz-e pénz alapmûtrágyára, gázolajra, fogadóképesek-e a terménytárolók, szárítók, silók. Legyenek üzemképesek erő- és munkagépeink, a napraforgó, a szója, a szemes kukorica betakarításához már most vizsgáljuk át az adaptereket, a burgonya- és répabetakarító gépeinket, vagy időben gondoskodjunk a bérmunkáról. Az őszi betakarítás mellett fel kell készülni a mintegy másfél millió hektárt kitevő őszi vetésekre. A betakarítás és a vetés ezen kívül jelentős szállítókapacitást is igényel. Szállítóeszközeink legyenek forgalom- és üzemképes állapotban, különös tekintettel az őszi kellemetlen időjárás körülményeire.

Ehhez a sok-sok embert próbáló munkához kívánok a Szerkesztő Bizottság nevében is jó egészséget és sikeres nyári betakarítást, felkészülést az őszi csúcsra.


Dr. Késmárki István