A téli fagykárok valószínûsége a növényi szervek fagyérzékenységének sorrendjében, illetve a fagy mértéke szerint a következő: legérzékenyebbek a termőrügyek, ezt követik a hajtórügyek, a vesszők, a törzs- és vázágak, végül a gyökérzet. Gyakoribb tehát a rügykár, amely arról ismerhető fel, hogy a rügy alapja sötétbarna színeződésû. Erősebb fagyokban a vesszők kambiuma és háncsrésze pusztul el. A legkomolyabb fagyok a törzset- és vázágakat, tehát a kérget, a háncsot vagy a kambiumot pusztítják (részleges, besüppedt fagyfoltok keletkeznek). A csonthéjasok a fagykárok következtében gyakran mézgásodnak. A talaj lehûlése a gyökérzónában mérsékeltebb, mint a levegőé, ennek ellenére hazánkban is számolni kell a gyökérzet esetleges fagykárosodásával. Meglehetősen gyakoriak az erős téli fagyok, s mivel a termesztett gyümölcsfajok évelő növények, ezért számításba kell venni a téli fagykárok lehetőségeit és minden technológiai eszközzel segíteni kell az áttelelést. Ősszel, a hőmérséklet csökkenésével bekövetkezik a lombhullás és gyümölcstermő növényeink nyugalmi állapotba kerülnek. A téli nyugalmi időszak első része a biológiai vagy mélynyugalmi állapot: a nálunk termesztett növényeknek az ökológiai viszonyokhoz való alkalmazkodás során kialakult természetes tulajdonsága. Mélynyugalmi időszakban a növények fagyrezisztenciája általában jónak mondható, ugyanakkor a kényszernyugalmi időszakban észlelhető átmeneti felmelegedések, majd az azt követő hirtelen fellépő erős fagyok kifejezetten veszélyesek. A talajhőmérséklet elsősorban a tápanyag- és vízfelvétel ütemét és a gyökérnövekedést szabályozza. Ennek megfelelően hideg talajból a vízfelvétel vontatott. Intenzív gyümölcstermesztésre elsősorban a könnyen felmelegedő talajok alkalmasak. Néhány szót a hótakaró sajátosságáról is szólni kell, hiszen nagy levegőtartalma által kitûnő hőszigetelő: megvédi a talaj raktározott hőkészletét, mivel mind a kisugárzásra, mind a hővezetésre jelentős gátlást gyakorol. A hó alakjában lehulló téli csapadék ugyancsak nagy jelentőségû abból a szempontból, hogy kedvezőbb feltételeket teremt a tavaszi olvadékvizek beszivárgásához. A vastagabb hótakaró viszont elősegíti a vadkárokat, valamint a túlzott mennyiségû hó a fákra rakódva esetlegesen ágakat törhet le, károsíthatja a korona különböző részeit (Gyúró, 1974).



Vadkár elleni védelem

Az intenzív faalakokat, az orsókoronákat és a gyümölcssövényeket, illetve az egyéb bokorfákat csak előzőleg bekerített területre szabad telepíteni, hiszen az alacsony és közepes törzsû oltványokat - kerítés híján - egyedileg kell a nyúlkár ellen különböző védőburkolattal ellátni. Erre a célra legmegfelelőbbek a forgalomban megtalálható mûanyag vagy fém alapanyagú törzsvédő hálók. A jövőben a külföldi példák és a hazai kísérletek alapján a kemizálás előrehaladásával a nyulak ellen a vegyszeres védekezés is szerepet kaphat. Egyes években, különösen lucerna vagy vöröshere feltörése után, nagymértékû a pocokkár. A rágcsáló kisemlősök ellen jól ismert vegyszeres védekezést alkalmazhatunk. A vegyszerrel történő beavatkozás indokolt, hiszen pocokrágás ellen az ültetvény elkerítése védelmet nem biztosít. Amint ilyen jellegû kárt észlelünk a védekezést azonnal meg kell kezdeni. A kötöttebb talajokon helyenként erős (10-15 lakott járat / 100 m2) fertőzöttséget állapíthatnak meg. Elsősorban a lucernásokban, a ruderáliákon, valamint a közutak melletti árokpartokon és töltésoldalakon jelentenek súlyosabb problémát. Ahol nem fordítanak gondot a kártevő visszaszorítására, ott gyakran számíthatnak a kártevő további elterjedésére. Milyen védekezési lehetőség áll rendelkezésre? Elsőként a Redentin 75 RB felhasználását szükséges megemlíteni, amelyet bárki megvásárolhat a növényvédőszer boltokban. A Redentin 75 RB csalétket zöld növényzet nélküli táblákon szabad felhasználni. A készítmény kukoricaörlemény, melyet klórfacinon hatóanyaggal itattak át. A csalétket egyenletesen szükséges kijuttatni az adott felületre, de a kijuttatandó mennyiséghez ismerni kell az úgynevezett 'élő', azaz lakott járatok számát: mivel 10-nél kevesebb esetén 10 kg/ha Redentin 75 RB, 10-20 lakott járat esetében 10-20 kg/ha, míg 20 lakott járat felett 20 kg/ha kijuttatása a megfelelő. Abban az esetben, ha a fertőzöttség még magasabb (20-30 lakott járat / 100m2), akkor az engedélyezett 20 kg nem elegendő a készítményből, ilyenkor 1-3 nap múlva meg kell ismételni a kezelést a hiányzó mennyiségnek megfelelően. Kisebb terület esetén legcélszerûbb a lakott lyukakba helyezni a Redentin 75 RB készítményt (1-1 dkg mennyiségben). Hasonlóan alkalmazható az Arvalin elnevezésû vegyszer is, amelyből 2-3 szemet kell a járatokba helyezni. A mezei pocok irtására a II-es kategóriájú Thiodán 35 EC és a Thionex 35 EC szintén alkalmazható a budapesti N.T.K. szolgálat eseti engedélyével. Címük könnyen elérhető az Internet egyes oldalairól is például: http://www.cyberius.hu/novenyvedelem/nta/bacs/nf020219.htm. Viszonylag egyszerû és olcsó megoldás az úgynevezett T-alakú fák kihelyezése, a kártevőt pusztító ragadozó madarak pihenőhelye számára. Ennek alkalmazásával ritkítható a mezei pocok egyedszáma. Az egyes területek fertőzöttségi állapotát a megyei növényvédelmi felügyelők rendszeresen ellenőrzik. A védekezés elmulasztása esetén közérdekû védekezést rendel el a megyei felügyelő, melynek költsége a földtulajdonost, vagy a földhasználót terheli. További mulasztások esetén növényvédelmi bírság kiszabására kerülhet sor.

A dombvidékek, erdők körzeteiben jelentős károkat okozhatnak az úgynevezett hazai nagyvadak (a vaddisznó, a szarvas, az őz stb.). Ezek ellen magas és erős kerítéssel védekezünk, valamint védelmet nyújtanak a mûanyag- vagy dróthálók. Közismert a négyszögletes drótfonat 50 x 50 cm nagyságban, amely hengeralakra összekapcsolva 15 cm átmérőjû csövet alkot. A védőhálók leginkább három évig maradnak szőlő esetében a tőkéken.



Néhány szó a törzsvédő hálók széleskörû használatáról

Manapság jóval szélesebb választék áll rendelkezésre a törzsvédelem hasznos kellékeiből, mint néhány évtizede, amikor jórészt még fém alapanyagú hálókat alkalmaztak. Nemcsak a gyümölcsösökben, szőlőültetvényekben, hanem az erdészetben is igen elterjedtek a különböző méretû és alapanyagú törzsvédők. Így a fakitermelés és az erdőfeltárás területén szintén a javasolt változtatások közé sorolták az egyedi és csoportos törzsvédelem eszközeinek és módszereinek széleskörû elterjesztését. Az Internet oldalairól tájékozódhatunk az új gyártási eljárásokról, valamint az újszerû alapanyagok előnyeiről, széleskörû alkalmazásuk lehetőségeiről. A gyümölcsfák esetében tovább maradhatnak fenn az egyes törzsvédők, de arra külön figyelni kell, hogy a törzskörméret növekedésével, nehogy a védőháló a törzsbe mélyedjen, illetve arra, hogy a kívánt elágazások szabadon fejlődhessenek. Ha például szőlőültetvényt védünk - de hasonló a helyzet más csemeték esetében is - ne feledjük, hogy a nyúlkár által elpusztult tőkéket hálós védelem nélkül hiába pótoljuk, ez minden esetben így van, hiszen a második évben a nyulak vagy más vadon élő károsítók, éppen az újonnan pótolt növényekben tesznek kárt majd, mivel a többi növény már olyan gyorsan fejlődik, hogy azokban kisebb kárt okozhatnak. A harmadik és negyedik évben tehát ismét pótolni kell az egyes sorokat. A mûanyagipar fejlődése által, olyan eredményeket értek el, amelyek egyszerûbb és környezetvédelmi szempontból is ígéretes termékek létrehozásához vezettek. Természetes, hogy az egyes törzsvédő berendezések alkalmazását sok egyéb tényező is befolyásolhatja, tehát minden esetben az adott viszonyokhoz megfelelő típust szükséges választani. Fontos a törzsvédő hálók megfelelő mérete, szövésének vagy lyukacsosságának sûrûsége, valamint anyaga, esetlegesen még a színe sem közömbös, nem beszélve más apró, de ugyanakkor fontos részletekről, mint a felszerelhetőség vagy lebontás egyszerûsége, az időtállóság vagy éppen az újra-feldolgozhatóság s ezen belül a használt hálók értékesítésének kérdésköre, amelyeket mind külön mérlegelni szükséges.

Meg kell említeni, hogy a kielégítő minőségben kialakított kerítés és a mûanyag vagy fém törzsvédőhálók sem nyújtanak elegendő védelmet a vadak (nyulak, őzek, szarvasok) rágáskártétele ellen, különösen nem szélsőséges időjárási körülmények között, pl. magas hőtakaró, hőfúvás, ill. alacsony mûvelésmód eseten. Ez esetben kiegészítő védelemként bátran javasolható a telepített gyümölcsösökhöz, faiskolákhoz, erdei tû- és lomblevelû kultúrákhoz az egyedi vadvédelem céljára is alkalmazható NEVIBES permetezhető vadriasztó szer, amely színével és ízhatásával riasztja a vadakat a kezelt területről, a telepített növények értékes részeinek károsítását nagymertekben csökkenti ill. megakadályozza. (internet: www.nevirol.com) Emellett környezetbarát és az ökogazdálkodásban is terjedőben van.



Egyes talajtakaró növények hatása a vadkár szempontjából

Már a régebbi szakirodalmakban - például Lenz Moser (1967) - megtalálható, hogy különösen veszélyes a téli repce, amit a nyulak még fagyott állapotban is szeretnek. A frissen esett hóban maradt lábnyomok alapján megállapították, hogy kb. 3000 m2 nagyságú téli repcével bevetett szőlőültetvényben legalább 14 nyúl volt egyetlen éjszaka. Valamennyi nyúl először a repcéből evett és csak azután rágta meg a tőkéket. Lenz Moser feltételezi, hogy a nyulak nem tudják a téli repcét magában megemészteni, hiszen a repcének - éppen úgy, mint a többi keresztesvirágúaknak - nagy a mustárolaj-tartalma. A háziállatok is csak keveset fogyasztanak a repcéből, csupán akkor esznek belőle nagy mennyiséget, ha valami olyan takarmányt kevernek hozzá, amelyben nincs mustárolaj (gabonát vagy kukoricát). Továbbá egyetlen nyúlkárt szenvedett szőlőben sem volt herefûvel bevetett sorköz a tőkék alatt. Másik probléma, hogy a vesszők úgymond 'kicsünghetnek' a támaszból - ahogyan valamennyi helyesen kialakított magas mûvelésû szőlőben megszokott -, akkor a nyulak, amint azokat elérték, jelentős kárt okoztak. Megállapítható, hogy a téli zöldtrágyázás keresztesvirágúakkal (repce, takarmánykáposzta, mustár) a nyúlkártétel miatt nem ajánlatos. Más okból sem célszerû a téli zöldtrágyázás: a zöldtrágyanövényeket ugyanis május végéig - június elejéig meg kell hagyni ahhoz, hogy megfelelő zöldtömeget adjanak, ebben az esetben viszont felhasználják a talajban felhalmozódott téli csapadékot és kedvezőtlenül hatnak a szőlő növekedésére. A heresávok vetése a sorközökben, az egész talajfelület beárnyékolása (mulch), valamint a vesszők csüngő helyzetben tartása jól védi a törzseket a nyúlkártételtől. Ha azonban nagy területen úgynevezett 'tiszta telepítésben' mûvelik a szőlőt, s a nyulak nem találnak sem füvet, sem herét, sem egyéb táplálékot, írja Lenz M. (1967), akkor kénytelenek éhségüket a szőlőtőkékkel csillapítani. A vadkár által okozott sebeket minél hamarabb be kell kenni valamilyen lezárást biztosító anyaggal, természetesen erre a célra kitûnő a képlékeny oltóviasz. Gyümölcsfakátrányt nem ajánlatos használni, mert túlságosan mélyen hatol a fába és eltömi az edénynyalábokat. Sebkezelés nélkül az erősebben megrágott törzsek kiszáradnak és felrepednek, a rajtuk található hajtások gyengén fejlődnek, rügyeik ki sem hajtanak. Szőlő esetében a sebek oltóviasszal történő bekenésekor még azok a tőkék sem pusztulnak el, amelyeknek a törzsét 40 cm magasságig, a fatest feléig vagy kétharmadáig megrágták a nyulak. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy ennek ellenére sem célszerû ezeket a törzseket meghagyni, inkább közvetlenül a nyúlkártétel után a tőke nyakából egy vagy két erős hajtást magasra kell nevelni és a következő évben abból kell új kordont kialakítani. Vadban gazdag vidékeken, erdők és puszta területek közelében a védőhálót mindig hagyjuk fenn a fiatal fákon vagy tőkéken, s gondoskodni kell a megfelelő elkerítettségről, valamint a terület rendszeres ellenőrzéséről.



Néhány szó a vegyszerrel történő védekezésről

A vegyipar fejlődése által, ma már olyan korszerû készítményeket hoznak forgalomba, amelyekkel a növényi kultúrák vadkár elleni védelmét sokkal hatékonyabban valósítják meg, ugyanakkor a vadvédelem szempontjából is megfelelőnek bizonyulnak. Az internet oldalairól tájékozódhatunk olyan intézmények munkájáról, amelyek a növényvédelmi szervezet tagjaként vadvédelemmel foglalkoznak, így a Vadvédelmi Laboratórium, amely Vadvédelmi-technológiai Állomás, majd Természet és Vadvédelmi Állomás elnevezéssel mûködött, 1969 óta pedig Fácánkerten Ökotoxikológiai Laboratóriumként. Feladata az apróvadgazdálkodás és természetvédelem, tehát apróvad, kártevőgyérítési eljárások hatékony kidolgozása. Ma a növényvédőszerek, valamint egyéb növényvédelmi eljárások vad- és méhveszélyességét vizsgálják. Többek között foglalkoznak a rágcsálóírtó szerek másodlagos toxicitásával, tehát a mérgeződött, elhullott állatokat (rágcsálókat) fogyasztó ragadozók tesztelésével. Így a különböző új készítmények gyártóinak adatokkal kell igazolnia készítménye használatának várható vadvédelmi kockázatait. Ilyen megelőző kísérletek nélkül forgalmazásra nincs lehetőség (Zaják Á. www.vadaszlap.hu/VKE/vadaslap/text/1999/februar/vadved.htm). Az igazán veszélyes, könnyen vadpusztulást okozó készítmények engedélyét visszavonták. Tehát évek óta nem használható például a mezei nyulakra kifejezetten mérgező Aretin, Dinoseb, Gramoxon és nem károsíthatja a madarakat az Asodrin 10 WSC sem. Természetesen előnybe részesítik azokat a szereket, amelyek riasztó hatásúak, közvetlen mérgezést nem okoznak. A hatékony és természetvédelmi szempontból is megfelelő védekezés kidolgozása minden esetben körültekintő, felelősségteljes munkát igényel, amely által a modern készítmények összhangot teremtenek a mezőgazdasági kultúrák és a vadon élő állatok között.



Növényápolás a gyümölcsszüret után és télen

Elsőként arról a jelenségről kell szólni, hogy mind a gyümölcsfák, mind a szőlő esetében nem csupán a termés megfelelő beérése a cél, hanem a hajtások fásodása, úgymond 'beéredése' is. Hiszen nélküle a hajtások fásodása nem megfelelő, a levélzet tovább marad fenn, esetleg esztétikailag is rossz hatást keltve egész télen át a fákon marad. Ellene leginkább a megfelelő fajtaválasztással védekezhetünk. Természetesen az adott ültetvény jó kondíciója sokat segíthet, ugyanakkor vannak olyan fajták (alma esetében pl. a Granny Smith), amelyeknél a fent leírt jelenség gyakori és kiküszöbölhetetlen. Szőlő esetében is jelentkezik a probléma (egyes alanyfajták hazánkban azért nem kerültek bevezetésre, mert rajtuk a nemes fajták vesszeje nem érett be). A vadkár és az ellene történő védekezés részletezése után, szükséges néhány szót szólni az őszi lemosó permetezésről. Közismert, hogy számos betegséget, valamint kártételt megakadályozhatunk, ha a kórokozók vagy kártevők áttelelését kiküszöböljük, vagy legalább csökkenteni próbáljuk. Erre leginkább a kési őszi és kora tavaszi lemosó permetezések alkalmasak. Ősszel, miként gyakran elhangzik, 'megfürdetjük' a fákat, tehát bőséges adaggal, alapos permetezést szükséges végrehajtani. A vegyszer lehet - miként tavasszal is - réz- és kéntartalmú szerek kombinációja az engedélyezett legmagasabb dózisban. A kezelést a lombhullás időszakában szükséges elvégezni. A lemosó permetezés tehát - azáltal, hogy a kórokozókat inaktív állapotban pusztítja el - egyfajta preventív (megelőző) védekezést jelent, így a várható károk minimálisra csökkentésének alapja. A lemosó permetezést bő lémennyiséggel történjen, miként az fentebb említésre került, tehát áztatásos jelleggel végezzük, hogy a növények teljes felülete nedves legyen! A mechanikai védekezés során a beteg ágrészeket, ágakat, a szőlő esetében az egyes tőkéket a lombhullás előtt meg kell jelölni, majd a tél folyamán a beteg részeket le kell metszeni. Semmilyen beavatkozást ne végezzünk plusz egy-két °C fok alatt, hiszen azzal csak árthatunk. A sebzést lehetőleg azonnal sebkezelő anyaggal vonjuk be, hogy a további fertőzéseket megakadályozzuk. A házunk táján a közönséges olajfestékekkel is végezhető sebkezelést, de a speciális szerek - különösen az ültetvényekben - inkább ajánlatosak, mint például a Cellcid vagy a Vulneron. Az eszközöket természetesen fertőtleníteni szükséges (alkalmasak a közforgalomban lévő klórtartalmú fertőtlenítők), mielőtt másik fánál vagy tőkénél használják, mert számos betegség kórokozóját leghatékonyabban a mûvelő eszközökkel terjesztenek. Végül pedig ne feledjük, hogy a csonthéjas termésû fajokat kizárólag vegetációs szakaszban részesítjük metszésben, tehát hideg időjárásban (a nyugalmi szakaszokban) azokat érintetlenül hagyjuk, ezzel elejét vehetjük többek között annak, hogy a gutaütés kórokozóit ültetvényünkben elterjesszük.



Szakirodalom

Gyúró F. (1974): A vadkár elleni védelem. In: Gyúró F. (Szerk.), A gyümölcstermesztés alapjai. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

Lenz M. (1967): Szőlőmûvelés másképpen. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

Zaják Á.: www.vadaszlap.hu/VKE/vadaslap/text/1999/februar/vadved.htm





Dr. Iváncsics József

Nyugat-Magyarországi Egyetem

Kertészeti Tanszék

A szer neve	Forg. kat.	Mezei pocok	Hör- csög	Megjegyzés
Arvalin	III	+	-	Lakott területen kívül
Arvalin LR	III	+	-	Lakott területen kívül
Critox	III	-	+
Delicia-Gastoxin	I	+	+	Gázmester irányításával
Gulyás-Palotás hörcsögirtó	III	-	+
Polytanol	I	+	+	Gázmester irányításával
Redentin 75 RB	III	+	-
Thiodan 35 EC	II	+	-	Csak eseti engedéllyel!
Thionex 35 EC	II	+	-	Csak eseti engedéllyel!