Harsányi Zsolt a Climmar új alelnöke

Agro Napló
Budapesten tartotta október 16.-19. között ötvenedik kongresszusát a Mezõgazdasági Gép-és Eszközforgalmazók Szövetsége, a Climmar, amely 15 európai országból a föld-,és kerti gépeket forgalmazó és szolgáltató cégek 16 nemzeti egyesületét foglalja magába, és 2002 októberétõl egy tengeren túli taggal bõvült. A magyar szervezetnek, a Megfosz-nak az alapítójaként a bajai székhelyû Axial Kft. is tagja a Climmar-nak, Harsányi Zsoltot a Kft. ügyvezetõ igazgatóját a jubileumi, budapesti kongresszuson alelnöknek választották. Õt kérdeztük arról, hogy tulajdonképpen mi is a feladata a Climmar-nak és a szövetségben mi lesz az õ munkája. Mint elmondta, a Climmar 1952-ben alakult németországi székhellyel, a központ a közelmúltban Párizsba került.
A szövetség a kereskedők és „javítók” ágazat specifikus ügyleteinek nemzetközi szóvivője. Ebben a funkcióban a megalakulás óta a nemzeti szövetségeknek „jóléti” csoportjaként állandóan növekedve ma már egy Európa feletti ágazati szervezet, amely számos ötlettel látja el tagjait az új, hasznot hozó munkáikban. A különböző piaci szegmensek számára, mint traktorok, kombájnok, betakarító gépek, bálázó gépek, kukorica takarmányozó gépek, stb. a Climmar éves jelentést készít a piaci bekerülés lehetőségeiről, főként a márkák kategorizálásában.

Fontos feladatának tartja a szövetség a szakmai utánpótlás megteremtését, ezt szolgálja például a Leonardo program, melynek keretében az Európai Uniós pénzekkel támogatott egyetemi, főiskolai hallgatók, szakközépiskolások szakmai gyakorlatokon vehetnek részt más társországokban. Vagy megemlíthetők azok az ágazati egyesületek, amelyek a mezőgazdasági forgalmazóknak a gyártmányokhoz kapcsolódó érdekképviseletét látják el, ma már az összes világmárkának van érdekvédelme Európában a Climmar-on keresztül.

Most dolgoznak azon is, hogy a tagországokban a garanciális javítási költségek közelítsék egymást, mert jelenleg nagyok az eltérések. Készül a használtgép értékesítési katalógus, ami nagy segítséget jelent majd a kereskedőknek, hiszen tartalmazza majd az Európában használatos gépek árát, mennyi munkaórát dolgoztak, hány évesek és ebből kiszámítható, mennyi az értékük

Azt is igen fontosnak tartja Harsányi Zsolt, a Climmar új alelnöke, hogy a tagszervezetek egymás munkáját állandóan figyelemmel kísérhetik, alkalmat adnak erre a kiállítások, a szakmai konferenciák, a kongresszusok, a Climmar saját, háromnyelvû web-oldalai, tanulhatnak egymás eredményeiből és természetesen hibáiból is.

A Climmar keresi a lehetőségeit annak, hogy a Kelet-Európai országok közül a cseheken és a magyarokon kívül másokat is tagjai közé fogadhasson, például a lengyeleket, a horvátokat, a szlovákokat, az észteket. Ebben a munkában segíthet a legtöbbet Harsányi Zsolt, az Axial tulajdonosa, a Climmar új alelnöke.
Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?