Általános szabályok a koronanevelés időszakában
A fajták egy részénél (Conference, Vilmos) koronaneveléskor a legfontosabb feladat a központi tengely dominanciájának fenntartása. A Nemes Krasszán (valamint a Général Leclerc fajta) sajátos helyet foglal el, mert a fák növekedése korán leáll. Mivel a központi tengely dominanciája hamar megszûnik, a kompakt jelleg ellenére ezekből a fajtákból nehezen nevelhető karcsú orsó, másrészről a fák hajtásképző hajlama is rossz. A korona kialakítása során törekedni kell a vegetatív és generatív egyensúlyra, megfelelő mennyiségû termőképletet hagyva a koronában. Néhány fajta esetében (Vilmos, Packam's Triumph, Japán körték) a hosszú vesszők végén termőrügy képződhet. Ha a sudarat, vagy vázágakat akarunk nevelni, feltétlenül visszametszést kell alkalmaznunk, különben a gyümölcsképződés által az elágazások növekedése lefogott, kihajtásuk iránya is megváltozhat.
a/ Koronaformák központi tengellyel: Az első évi téli visszavágás után tavaszi vagy nyári beavatkozás javasolt. A korona tengelye kialakítható úgy, hogy az első 3-4 évben azt érintetlenül hagyjuk, s csak ezt követően végzünk olyan visszametszést, amellyel a fa magasságát szabályozzuk, illetve vízszintes irányba tereljük. A központi tengelyen kialakított elágazásokat, amelyekből ágakat nevelünk, nem ajánlatos télen visszavágni. Az első évek (3-4. év) nyári metszése tehát jelentősebb a nyugalmi állapotban végzett metszésnél egészen a koronaalakítás befejezéséig. Még olyan országokban is, mint Hollandia, ahol a nyári metszéssel a szakemberek többsége nem ért egyet, a fent leírtakat újabban hasznosnak vélik. Az intenzív ültetvények kialakítása, fenntartása gyakran történik álsudaras metszéssel. Jellemzőbb a körteültetvényekben.
b/ Központi tengely nélküli koronák: több metszést igényelnek, különösen nagy figyelmet kell fordítani az ágkarok kialakítására. Az ágkarok kialakításánál körültekintően kell eljárnunk, mert a későbbiek során azok helyettesítésére nincsen mód. Az ágakat ne egy pontból ágaztassuk el. A korona alakításakor fontos az elágazások (oldalvezérek) megfelelő szögállásának tartása, egymásközti egyensúlyának fenntartása, a katlan közepének szabadon tartása, továbbá a mellékvezérek termőgallyazatának terelése a fa kerülete felé, azaz a korona terítése. Ezáltal a termőfelületet alacsonyan tartjuk, illetve fokozzuk a termőhajlamot. Jellemzőbb a birsültetvényekben.
További általános ismeretek az alakító metszés során
Az alakító metszésnél nagy gondot fordítunk a hajtásválogatásra, illetve zöldmetszésre. A zöldmetszést többnyire június végén, július elején végezzük. A fákat nyári időszakban metszve a koronák megvilágítottságát segítjük elő, továbbá megelőzhetjük a körte-levélbolha nagyobb kártételét. A vegetációban végzett metszés gátat szab a túlzott vegetatív erélynek, tehát a fák fiatal korában ajánlatos, s a gyorsabb termőre fordulást segíti elő. Minden sudaras koronaszerkezet kialakításakor tartsuk be az úgynevezett 2/3-os szabályt, amely szerint a sudár ne legyen vastagabb, mint a törzsvastagság 2/3-a; a vázágak ne legyenek vastagabbak, mint a sudár 2/3-a; az oldalág ne legyen hosszabb, mint a sudár 2/3-a; a törzsátmérő négyzete az elágazás előtt legyen egyenlő az ágátmérő és az elágazás feletti sudárátmérő négyzeteinek összegével (Zahn, 1975). Az almatermésûek esetében többnyire suhángot vásárolunk. Az elágazásokat nem tartalmazó oltványt az első év tavaszán vágjuk vissza. A visszavágás a tervezett törzsmagasság és a kialakítandó törzs felett öt-hat rügy meghagyásával történik. A vegetáció során legnagyobb eréllyel a végálló rügy hajt ki, de az alatta lévő rügyek - amennyiben megfelelően fejlettek, egészségesek - szintén nagy valószínûséggel hajtanak ki. Az öt-hat rügy által nyert elágazások elegendőek, hogy a végálló rügyből továbbneveljük a korona központi tengelyét, míg az alatta elhelyezkedő rügyekből kialakítjuk az első ágemeletet, s figyelembe vesszük a már fentiekben említett kétharmados szabályokat. Az orsó koronák nevelésekor ágemeleteket nem hozunk létre, tehát külön figyelnünk kell arra, hogy az elágazásokat folyamatosan, csigalépcsőszerûen alakítjuk (a tengely egy pontján több elágazást nem alakítunk ki). A fa sudarának megerősödését, az elágazások nevelésének nagyobb biztonságát, álsudaras metszéssel érjük el. A kiválasztott vezérvesszőnek általában egyharmadát metsszük le. Általa erőteljesebb lesz a növekvő hajtás, gyorsabban fejlődik a korona. További előnyt jelent, hogy ott kapjuk a korona vesszőket, ahol a visszavágást ejtettük, illetve tervezetten ott vágjuk vissza, ahol elágazást akarunk nevelni. Az ízköz hosszából adódóan a metszett vesszőn távolabb kapjuk egymástól az új vesszőket, mint a metszetlen vezérvessző csúcsi részén. A megújított részből kapott koronavesszők különböző irányúak, közülük könnyebb kiválasztani a legmegfelelőbb helyzetût.
Koronafenntartó metszés
Az orsó koronák termőkorú fenntartásához az alábbi metszésmódok állnak rendelkezésre. A Lespinasse-féle függőleges sudár fenntartása gyenge növekedésû alanyokon 4 m x 2 m-es térállásban csúcsrügyből nevelve olyan koronát ad, amelyben a sudár dominálja az oldalágakat. Az oldalágakat időről-időre ritkítjuk. A ritkításkor a Zahn-féle szabályt követjük. A kellően kiegyensúlyozott függőleges sudár formája és sûrûsége következtében még gyenge növekedésû alanyon is, a gyors termőre fordulással párhuzamosan, a fa termőfelületének magasra fejlődésével szükségessé válik a vontatott plató alkalmazása mind a metszési, mind a szüreti munkák megkönnyítéséhez. Hazánkban viszont a termőfelület alacsonyan tartása sokkal előnyösebbnek. A metszés során a visszavágás - amennyiben a vesszők szögállása nem haladja meg a vízszinteshez képest a 60o-ot - minden esetben felső rügyre történik. A végálló rügy erőteljes kihajtására számíthatunk, míg az alatta elhelyezkedő alsó állású, külső rügy (rügyek) közel vízszintes szögállásban hajtanak ki. Az elkövetkező évben a koronát terítő, alsó, fiatal elágazódásra visszametszve, késleltetetten, de hatékonyabban jutunk az elágazások megfelelő helyzetéhez (1. ábra). Ezt a metszés ismert kertészünk Brunner Tamás dolgozta ki. A keszthelyi körteültetvényben végzett kísérleteink során bebizonyosodott, hogy még idősebb körtefákon is kiválóan alkalmazható. Ha a sudár magas lesz, a megfelelő szintre lehozhatjuk - két-három évenként - a már jól ismert álsudaras metszéssel. Az így kialakított tengely nemcsak a növekedési erélyt csökkenti, hanem egyben gátolja, hogy - mint a katlanozás esetében történik - az egyik, vagy másik végálló vázág az eltávolított sudár helyére irányuljon az úgynevezett fiziológiai csúcsregeneráció jegyében. A felsőbb elágazásokat könnyen gyengíthetjük abban az esetben, ha hamarabb léptetjük érvénybe rajtuk a már ismertetett szektoriális metszést. Ugyanakkor később tesszük ezt az alsóbb elágazásoknál, így alul hosszabb, míg felül rövidebb elágazások révén a fa karácsonyfaszerû fejlődése útján az alacsonyan tartott korona termőfelülete jobb megvilágítást nyer. A leírt gyümölcsfa-nevelési módszer gyakorlati megvalósítása az alábbi előnyökkel jár: a teljes termőre fordulás ideje mintegy felére csökken a használt alanyfajtától függően; az ültetvényberuházás gyorsabban térül meg; jobb gyümölcsszíneződés, nagyobb gyümölcsméret; a beltartalmi értékek kedvezőbbé válása; hatékonyabb növényvédelem; a kézimunkaigény nagymértékû csökkenése (Brunner, 1990).
Zöldmetszés
A zöldmunkák elvégzésére rügyfakadástól lombhullásig, különböző időszakokban kerül sor. A fajták növekedése is befolyásolja a metszés erősségét. A Clapp, Diel és Hardy körtefajták növekedése intenzív, ezért fiatal korban a hajtások, vesszők lekötözését részesítjük előnyben. A Bosc kobak szétterülő koronát nevel, így erős alakító metszésben részesítjük. A Vilmos, Serres Oliviér, Nemes Krasszán, Téli esperes és Hardenpont téli vajkörte sûrû koronát nevelnek, ezért a ritkítási és ifjítási munkák elvégzése fontos.
a/ A hajtásválogatás a feleslegesnek ítélt iker vagy sûrûn álló, befelé növő, konkurens hajtások zsenge korban történt kitörését (május), később pedig ollóval történő eltávolítását jelenti. A több alkalommal végzett mérsékelt hajtásválogatás (10%) kedvezőbb, amennyiben szükség van rá. Az egyszeri nagy mértékû (30-40%) válogatás viszont káros hatású lehet, mivel növelheti az esetleges szélkárt, valamint a megmaradó hajtások pozíciójának módosulásához vezethet, valamint a korona egyes részeiben túlerősödést idéz elő. A hajtásokat vagy tőből távolítjuk el, de gyakori a levélkoszorúra 1-2 cm-es csonkokra történő visszametszés is, ahol az alapi rügyekből termőrészek fejlődnek. A júliusi levélkoszorúra történő visszavágást hívjuk Lorette-metszésnek. A fák termőre fordításában, és később, a termőegyensúly fenntartásában, jelentős szerepe van.
b/ A színező zöldmetszés a termés érése során, az úgynevezett 'zsendüléskor' végzett metszés, amely fokozza a színeződés mértékét. Elsősorban azoknál a fajtáknál végezzük, amelyek hajlamosak piros fedőszín létrehozására. A gyümölcsöket leginkább takaró hajtásokat, lombozatot távolítjuk el. Olyan ritkító metszést végzünk, amely csökkenti a korona asszimiláló felületét, csökkenti az árnyékolást, de fokozza a napégés és a jégverés kockázatát.
c/ A fenntartó zöldmetszés abban az esetben ajánlatos, ha a fajta vegetatív túlsúlyra hajlamos, tehát a nyár közepére olyan sûrû koronát nevel, hogy beavatkozás nélkül akadályozná a termőrészek kifejlődését. A sûrû koronával egyidejûleg megnő a kórokozók, kártevők fertőzésének, illetve kártételének veszélye. A fák fagyérzékenyebbé válnak. Általában az egyszeri nagymérvû beavatkozás helyett javasolt, a többszöri mérsékelt ritkító metszés. Elsősorban a konkurens és a terméketlen fattyúhajtásokat távolítjuk el. Fontos, hogy az eltávolítást tőből végezzük, csonkok meghagyása nélkül. Az ilyen jellegû zöldmetszést nem ajánlatos korán végezni. Minél korábban metszünk, annál nagyobb esélyt adunk a megmaradó rügyek újabb kihajtására, s ezzel csak további elsûrûsödést idézünk elő. Az almatermésûeknél a javasolt időpont a csúcsrügyzáródás után, augusztus és szeptember hónapokra esik. A nyár végi, őszi sebzések azonban fokozzák a fák érzékenységét a különböző betegségekre. Az őszi zöldmetszés különösen az utóbbi években jelent nagy veszélyt a fokozott erviniás fertőzések miatt. A zöldmetszést tehát mindenképpen kövesse az őszi lemosó permetezés, valamint nagyobb sebek ejtése során a sebkezelés!
A metszést kiegészítő eljárások
a/ A központi tengelyről induló elágazások lekötözése, a megfelelő a szögállás kialakítása a vegetatív és generatív jelleg összhangját hozza létre, a termőre fordulást közvetlenül elősegíti. A vesszők eltérő helyzete és a termés relációja úgy alakul, hogy a vesszők függőleges kialakítása vegetatív jelleget, a 45o-os szögállás erősebb vegetatív és gyengébb generatív jelleget, míg a 30o-os és a vízszintes szögállás között majdnem azonos mértékû, vagy némileg a generatív jelleg felé történő eltolódást tapasztalunk. A metszetlenül hagyott vesszők 0-30o-os szögállás közötti lekötözése az intenzív koronaformák gyors termőre fordításának hatékony módszere.
b/ Különböző súlyok kihelyezése a koronába a lekötözés munkaerő-igényes mûveletét egyszerûsíti (2. ábra).
Mind a lekötözés, mind a súlyok koronába helyezése során arra kell figyelni, hogy elkerüljük a hajtások túlzott leíveltetését, hiszen általa vízhajtások képződése jelentkezhet.
c/ Elterjedt módszer (különösen Hollandiában) a hajtások csavarása, megtörése. A fásodásnak induló hajtások megcsavarása, esetleges megroppantása, vagy óvatos megtörése pár hétre meggátolja fejlődésüket, valamint térbeli fekvésük szintén módosul. A törés alatti részből szerencsés esetben másodrendû hajtást kaphatunk, amely a későbbiek során termőalappá fejlődhet.
d/ Mivel a körte növekedése általában véve erősebb az almához képest, így a már említett metszésekkel kombinálható a kémiai növekedés-gátlók alkalmazása. A növekedést szabályzó vegyszerek használata egyes országokban igen elterjedt, például a Cycocel kijuttatása (Spanyolország, Franciaország, Olaszország), amely különösen a fiatal fák esetében segíti a gyümölcskötődést, valamint a gyümölcsök fejlődését. Használata különösen olyan fajtáknál ajánlott, amelyek nehezen fordulnak termőre. Gyakori az évi 2-4 kezelés, mintegy 1500-2000 ppm adaggal (Valli, 1998).
Felhasznált szakirodalom
Brunner T. (1990): Kis fákon nagy termés. Gyümölcstermesztés újszerûen. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Valli, R. (1998): Arboricoltura generale e speciale. Edagricole, Bologna
Zahn, F.G. (1975): Masstabe für die Anzucht und den Schnitt der Obstgehölze. Mitteilungen des Obstbauversuchringes des Alten Landes. 30/4:93-109.p.
Dr. Iváncsics József
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Címlapkép: Getty Images
