2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Korrekt szolgáltatás, megbízható minõség, versenyképes árak

Agro Napló
Axiál bemutató Lajosmizsén A mezõgazdaságban élõk számára a tavasz azt jelenti, hogy vége a tervezgetésnek, a cselekvés kerül elõtérbe. Ehhez már csak az idõjárás és egy megbízható partner segítsége szükséges. Az idõjárás ebben az évben megteremtette a munkák korábbi kezdésének lehetõségét, a megbízható partner pedig több mint tíz éve, így az idén is az AXIÁL.
Hagyomány már, hogy a cég ilyenkor tavasszal bemutatja partnereinek gépkínálatát, a gépekhez kapcsolódó alkatrészeket, és az általuk forgalmazott gépekről mûködés közben szerezhetnek tapasztalatokat a gazdák. Minderre az idén március 5.-től 8.-ig Lajosmizsén a Gerébi kúriában került sor.
Harsányi Zsolt az Axiál Kft. ügyvezető tulajdonosa a sajtó képviselőinek elmondta, hogy a cég 1991, a megalakulás óta igen nagy fejlődésen ment keresztül. Az alapítás évében 100 ezer forint törzstőkével indultak, Zetor és ZTS alkatrészekkel kereskedtek mindössze két dolgozóval és egy gépkocsival. Ma az Axiál tevékenységében három terület fonódik össze: a gépeladás, az alkatrészellátás és a szervízszolgáltatás. Az összehangolt mûködtetéssel az a céljuk, hogy a vásárlók mindent egy helyen, kiváló minőségben és megfelelő árakon találjanak meg. Ezért bolthálózatuk fokozatos kiépítésével illetve bővítésével párhuzamosan valamennyi telephelyükön létrehoztak egy szervizmûhelyt is. A meghibásodott gépek javítását azonban nemcsak a mûhelyekben, hanem a helyszínen is elvégzik a szerelők.2002-re a telephelyek száma 14-re nőtt 293 dolgozóval és 130 gépkocsival. A szervizekben 67-en tevékenykednek, ebből 36-an szervizszerelő gépkocsival járják az országot és mobiltelefonnal a nap24órájában el lehet őket érni. 2000-ben az AXIÁL nettó árbevétele 6.8 milliárd forint volt, ez az összeg 2001-ben már 16,2 milliárd forint. Magyarországon a 90 milliárdos
géppiac 11 %-át az AXIÁL látja el mezőgazdasági gépekkel. Az alkatrészpiacon 1998 óta vezető pozíciót töltenek be.
Az elmúlt évben kizárólagosan képviselt nemzetközi hírû gépes márkáik: LANDINI traktorok, SULKY mûtrágyaszórók és vetőgépek, MONOSEM vetőgépek, GREGOIRE BESSON ekék, MANITOU teleszkópos rakodógépek, SIMBA tárcsák, SUPERTINO kiosztó kocsik és bálabontók, BERTHOUD permetezők, MENGELE pótkocsik, ANNABURGER szerves trágyaszórók. Figyelemre méltó, hogy a nyugati relációjú traktorok hazai értékesítésében lO %, a kombájnértékesítésben 28 %,míg a mezőgazdasági teleszkópos rakodók értékesítésében 73 %-os a piaci részesedésük.
Az elmúlt év igen nagy lépése, hogy az AXIÁL Kft. elnyerte a CLAAS cég kizárólagos márkaképviseletének jogát Magyarországon ./ kombájnok, silózók, bálázók, szálastakarmány betakarítók, traktorok /
És itt meg kell állni egy pillanatra, hiszen e tény jelentőségét csak akkor ismerhetjük meg igazán, ha röviden bemutatjuk a CLAAS cég tevékenységét.
A CLAAS-t 1913-ban alapították Németországban. Néhány év múlva Harsewinkel-be költöztek és ma is ott található a cég állandóan fejlődő központi gyára. Németországban öt, külföldön pedig négy mûködő gyárából gördülnek ki gépei, melyek Európán kívül Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában, a világ számos országában dolgoznak. A CLAAS tőkeerejénél fogva a világ negyedik legnagyobb mezőgazdasági gépgyártója, mely elsősorban a betakarító gépekre specializálódott. Európában minden eladott harmadik kombájn a CLAAS-tól származik, járvaszecskázója pedig a világon piacvezető. A CLAAS cég a kombájnokon kívül önjáró silózókat, fûkaszákat, rendkezelőket, rendterítőket, kör- és nagybálázókat , rendfelszedő kocsikat, eszközhordozó traktorokat és gumihevederes traktorokat gyárt. Az elmúlt évben Harsewinkelben elkészült a 10 000. Claas Lexion kombájn, Metz-ben kigördült a 250 000. Claas bálázó a gyárból, eladták az 1000. Challenger gumihevederes traktorjukat, és világrekorder lett egy HD-380-as rendfelszedővel felszerelt JAGUÁR 900-as járvaszecskázó bekerülve a Guinness Rekordok Könyvébe.
2001-ben megkezdődött a Claas legnagyobb beruházásainak egyike. 110 millió márkát fektetnek be a harsewinkeli gyár fejlesztésébe, a munkát 2003-ban fejezik be, ennek során 21 000 négyzetméternyi gyártófelületet építenek újjá, a kombájn és silózó gépek gyártása teljesen új szerelősoron történik majd. Több leányvállalatnál is történnek beruházások és fejlesztések, így Saulgau-i és Metz-i gyárakban, az USA-ban, Nebraska államban, Omahában. Törökszentmiklóson egy 2.8 milliárd forintos beruházást hajtanak végre.
Az AXIÁL Kft 2001-ben új Claas gépet közel hat milliárd forint értékben értékesített, ennek a forgalomnak a jó részét a kombájnok és adapterek teszik ki.
Harsányi Zsolt az AXIÁL Kft. ügyvezető tulajdonosa a sajtótájékoztatón a továbbiakban arról szólt, hogy partnereik gépvásárlását hitelkonstrukciókkal is segítik. A magyar gazdasági viszonyokat és a magyar mezőgazdaság minél előbbi újjáépítését szem előtt tartva, vásárlóik számára kedvező és az állam által is támogatott finanszírozási lehetőségeket biztosítanak. Készfizető kezességet vállalnak, illetve az állami támogatás után nettó 6 %-os hitelkamatot biztosítanak, csekély kezelési költséggel.
Az AXIÁL Kft. tovább kívánja bővíteni az alkatrészválasztékot is. Az összes alkatrész forgalom jelentős részét kiszállítással bonyolítják, 40 terítő gépkocsival.
Beszélt arról is, hogy 2001-ban bővítették a csornai telephelyüket, Dombóváron és Szolnokon telephelyet vásároltak, polcrendszer került Bajára és Dombóvárra, megszerezték az ISO tanúsítványt, megkezdték a logisztikai központ kialakítását Baján, vásároltak emelőgépet és új szervizkocsikat. Az idei tervek között szerepel többek között a gépforgalom további erőteljes növelése, a szervizkapacitás bővítése, új telephelyet alakítanak ki Szabolcs megyében és megnyitják használt gép központjukat Baján.
Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?