Minõség, megbízhatóság és tradíció

Agro Napló
A NAGISZ Rt. néhány hónappal ezelõtt megkezdte takarmányainak forgalmazását nyugatmagyarországon. Hogy jobban megismerjék pár gondolatban összefoglalva, bemutatjuk a céget.
A NAGISZ Rt. a millennium évében ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. Jogelődjének tekinthető Vörös Csillag Termelő Szövetkezet 1950-ben tartotta alakuló közgyûlését. 1960-ban vette kezdetét az a folyamat, amely során először a nádudvari, majd a környező települések termelőszövetkezetei egybeolvadtak. Kialakult az a rendszerváltásig megmaradó területnagyság, ami a szövetkezetek között a legnagyobbak közé emelte az országban. A hetvenes években sok más mezőgazdasági üzemmel, vállalattal összefogva számos gazdasági együttmûködést, társulást, horizontális (pl. KITE) és vertikális (pl. HAGE ) integrációt hozott létre.

A kilencvenes évek elején bekövetkező változások során megtörtént a vagyonnevesítés, nevük pedig Nádudvari Agráripari Szövetkezet-re módosult. Megalakítják és 1993. júniusától a teljes tevékenységet a szövetkezet kizárólagos tulajdonát képező NAGISZ Kft.-ben folytatják. 1995. December 31.-én a NAGISZ Kft. NAGISZ Rt.-vé alakul át. A NAGISZ Rt. és a hozzá tartozó, többségi tulajdonában lévő Kft.-k döntően a hortobágyi tájvidéken gazdálkodnak a jogelődtől átvett tevékenységeket folytatva. A kárpótlások következtében ma már csak 7000 ha-on tud gazdálkodni az Rt.-t és a Kft.-et magába foglaló NAGISZ CSOPORT. Az integrált termelés felöleli a mezőgazdasági vertikumot az ipari- és takarmánynövények termesztésétől az állattenyésztésen és az élelmiszer feldolgozáson át a keverék takarmánygyártásig. A csoport árbevétele meghaladja a 17 milliárd forintot, a munkavállalói létszám pedig több mint 2100 fő. A kiegészítő tevékenységek is komoly gazdasági jelentősséggel bírnak, többek között építőipari kivitelezéssel, mezőgazdasági gépjavítással, szerviz szolgáltatással és kereskedelmi hálózat mûködtetésével erősítik az Rt-t.

A Nádudvaron megvalósult állattenyésztés indokolttá tette a megbízható minőségû, zökkenőmentes, magas színvonalú takarmánygyártás megteremtését. Így épült fel 1973-ban az első takarmánykeverő, melyet 1991-ben egy a legkorszerûbb technológiával épített új üzem követett. Az 1996-ban beépített premixvonal tovább növelte az üzem versenyképességét. Az elmúlt évben kialakításra és bevezetésre kerültek a HACCP, és az ISO 9001-es minőségbiztosítási rendszerek.

A NAGISZ Rt. állattenyésztési ágazatában baromfi, sertés, és szarvasmarhatartással foglalkozunk.

A nádudvari napospipe jelentős része Magyarországon kerül felhizlalásra. A külföldi vevőink között elsősorban a volt jugoszláv államok szerepelnek, de ígéretes piaci kapcsolatokat alakítottunk ki Lengyelországban is. A nádudvari napospipe minőségét a 2002. évi Farmer Expón a baromfitenyésztési nagydíjjal jutalmazták.

Nádudvaron hagyományos a csirketenyésztés. A derecskei keltetőben évente 20 millió naposcsibét bocsátunk ki. Két fajta, a Ross 308-as és a Hybro G szerepel a kínálatunkban. A derecskei naposcsibe inkább az ország keleti felében meghatározó, de ismert az egész országban. Legnagyobb vásárlónk a Hajdú-Bét Rt., ezen kívül több termelővel állunk kapcsolatban. A keltetett napos mintegy 10-15%- a határon túlra, a román piacra kerül.

A sertéstartók számára garancia a NAGISZ takarmányok felhasználása, hiszen a HAGE – NAGISZ vállalatcsoportban a majd 12 ezer kocát és annak szaporulatát magában foglaló sertésintegrációnk termelési eredményei igen jók. Ebben az integrációban két takarmánykeverő, a NAGISZ nádudvari keverője, valamint a Kabai Táp Rt., illetve a HAGE és a NAGISZ 9 sertéstelepe, valamint a nádudvari húsüzem, illetve a Gyulai Húskombinát vesz részt.

Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a nagyüzemi tapasztalatokat átadjuk a kisebb gazdaságok, illetve az otthon gazdálkodó állattartók számára. Egyrészt elérhetővé tettük, hogy a nagyüzemi eredményeket biztosító takarmánysort a családi gazdaságok is meg tudják venni késztáp, koncentrátum, vagy premix formájában. A nagy számmal mûködő háztáji gazdaságok számára a tápboltokon keresztül váltunk elérhetővé.

2002-ben felállítottuk az országos képviseleti hálózatunkat, minden 2-3 megyében rendelkezünk egy képviselővel. Ez év első felében először Hajdú-Bihar megyében, majd a Dunán innen és most már a Dunántúlon is kialakítottuk a dealer-hálózatunkat és közel 200 takarmányboltban vásárolhatják meg a gazdák a NAGISZ „Zöld Út” takarmányait.A zöld hagyományosan a mezőgazdaság színe és a NAGISZ megjelenésében is szerepet játszik ez a szín. A „Zöld Út” jelképezi, hogy utat nyitunk a kis gazdaságok számára, a nagyüzemi tapasztalatok alkalmazására. Kifejezetten számukra fejlesztettünk emelt minőségû termékeket, melyekkel ők is kiváló minőséget állíthatnak elő.

Örömmel tapasztaljuk, hogy gazdák jelentős része minőségtudatú, tisztában van azzal, hogy csak jó minőségû takarmánnyal tud megfelelő eredményt elérni. Tapasztalva partnereink visszajelzéseit, nemcsak a takarmányra, hanem egész tevékenységére igaz a mottónk: „Minőség, megbízhatóság és tradíció”.
Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?