Azért említettem a bevezetésben mindkét emésztési formát, mert ahhoz hogy egy tejelő tehén adagot összeállítsunk, mindkettő ismeretének a birtokában kell lennünk. Az adag összeállításánál nagy segítségünkre vannak a számítógépes takarmányoptimalizáló programok. De természetesen az adagok kiszámítását elvégezhetjük a szükséges takarmányozási táblázatok és egy számológép segítségével is manuálisan. Ekkor azonban csak adagot tudunk számolni, optimalizálni annál kevésbé. Az optimalizáláshoz szükség van a számítógépre. A programok közül ismert néhány hazai, és néhány USA verzió is. Az optimalizálások kezdetekor a programok mindegyikénél meg kell adnunk a tehén paramétereit - a tehén súlyát, és némelyik program esetében a külső hőmérséletet - az életfenntartó takarmányhányad kiszámítására. Minden program kéri a termelt tej mennyiségét kilogrammban vagy literben, a tejzsír százalékát, és némely programok a tejfehérje százalékot is a termelés szükségleteinek megállapítására. Ezenkívük szükséges még bevinnünk a laktáció fázisát, a szárazanyag felvétel kiszámítására, és arra hogy a magzat növekedése korrigálja-e az életfenntartó hányadot (csak a laktáció kései fázisában és a szárazonállás alatt). Ezen adatokból minden program kalkulál szárazanyagfelvételt, ajánlott laktációs energiaszintet, nyersfeférjeszintet, valamint a kalcium és foszforszinteket. Néhány program ennél továbbmegy, és minimális bypass szintet, ADF és NDF szintet, nyersrost szintet, vagy akár só és magnéziumszintet is felajánl.

Következő lépésként az alapanyagtörzset kell kiválasztani, támaszkodva a telep saját bázisára. Ügyelni kell arra, hogy a beltartalmak valós laboratóriumi eredményeken alapuljanak, mert ellenkező esetben téves receptúrát kapunk. Nem véletlenül tartja az a mondás takarmányos berkekben hogy „a szarvasmarha takarmányozásban minimum három adag létezik, az első amit a számítógépen megszerkesztünk, a második ami a tehén elé kerül, és a harmadik amit az állat meg is eszik”. Sajnos az első és a harmadik adag beltartalma között gyakran 5-10%-os differencia is lehet (például a számítógéppel megszerkesztett és a tehén által elfogyasztott adag fehérjetartalma akár 1%-os nyersfehérje differenciát is mutathat - sajnálatos módon negatív irányban). Ezen eltérések többféle okból is adódhatnak, a lehetséges okok között szerepelhet a vásárolt takarmányok (szójadara, glutén stb.) beltartalmi különbsége, a saját alapanyag bázis beltartalmi különbsége (kukorica, búza), vagy a tömegtakarmányokból adódó beltartalmi különbségek. Ez utóbbi hiba azért lehetséges, mert a laborbaküldés előtti minta beltaratalma a legtöbbször nem felel meg a 2-3 hónappal később etetett tömegtakarmány bázisnak. Ez lehet negatív eltérés, ha például egy takarmányos cég felajánlja szolgáltatásképpen a laborvizsgálatot, és a telepről átlag feletti mintát kap, vagy lehet pozitív az eltérés, ha például egy szénaféle mintavételekor és szállításakor az értékes levélrészek nagy része lepereg, ami miatt a laborvizsgálat negatívabb eredményt fog kihozni a valóságosnál.

Ha az alapanyagtörzset feltöltöttük, és kiválasztottuk a megfelelő és hozzáférhető takarmányokat, akkor már csak optimalizálnunk kell. A minimum és maximum korlátokat az egyes alapanyagokra nekünk kell megadnunk pusztán szakmai megfontolásból, a pénzügyi megfontolásból történő optimalizálást már a gép elvégzi. A program feladata az, hogy az általunk kiválasztott alapanyagokból (a minimum-maximum korlátok figyelembevételével) a legolcsóbb olyan takarmányadagot állítsa össze, ami lehetőleg az összes számítógép által kalkulált (vagy általunk módosított) minimális beltartalmi paraméternek megfeleljen.

Arra a kérdésre hogy egy adag összeállításánál mely beltartalmi paraméter kielégítése a legfontosabb - nagyon nehéz válaszolni. Inkább azt válaszolnám, hogy van néhány paraméter, amelynek mindenképp meg kell felelnie ahhoz, hogy az állat egészségesen és magas szinten tudjon termelni. Talán az első és élettani szempontból a legfontosabb a rost. Az mindannyiunk számára ismeretes hogy a nyersrosttartalom befolyásolja a takarmány áthaladásának ütemét az emésztőcsövön (a több nyersrost lassítja, míg a kevesebb gyorsítja). A rost ilyen természetû hatásának feltétele, hogy az szerkezetes, struktúrával rendelkező legyen. A strukturális hatást a takarmány szecskahosszúsága és a nyersrosttartalom határozza meg elsősorban. Ha a rosttartalmat mind mennyiségben és mind minőségben kielégítjük, akkor ezáltal a szálas/abrak arányt is jónak ítélhetjük. Hazánkban az ADF-NDF arány kisebb hangsúllyal esik latba a telepi optimalizálásokkor (ellentétben az USA-val), köszönhetően a hazai tömegtakarmánybázisnak. A következő nagyon fontos feltétel - főleg a laktáció korai szakaszában - a fehérje és az energia mennyisége és egymáshoz viszonyított aránya. Ez utóbbi fontosságát hangsúlyoznám, mivel a mikrobiális fehérjeemésztés egy nagyon energiaigényes folyamat (éppen ennek rávilágítására lett bevezetve hazánkban az MFE-MFN rendszer). Szeretném még kihangsúlyozni a makroelemek (Ca, P) kielégítésének mind mennyiségi, mind minőségi, és mind egymáshoz viszonyított arányának fontosságát a tejelő tehén takarmányozásában. És a végén de nem utolsó sorban hangsúlyozni szeretném a bypass anyagok használatát - amennyiben a termelési szint és a laktáció stádiuma ezt igényli. A védett zsírok és fehérjék alapelve az, hogy a gyártás során olyan fizikai vagy kémiai eljárásnak vetik alá az alapanyagokat, amely mérsékli ezen alkotórészek bendőbeli lebonthatóságát. Ilyen típusú termékek alkalmazása esetében is két fontos adat szükséges, az abszolút mennyiség, és a lebomló/védett arány. Ugyanis hiába visszük fel az adag bypass protein szintjét 42%-ra, ha a lebomló fehérje kevés mellette, és ez fogja limitálni a tejtermelést.

Mint ahogy a tisztelt olvasó is gondolja, a dolog nem olyan egyszerû mint amilyennek látszik. Én ebben az írásomban csak a jéghegy csúcsát érintettem, a konkrét optimalizálást hagyjuk a szakemberekre, de azért néhány alapfogalommal minden mezőgazdaságban tevékenykedőnek tisztában kell lennie.

Muzsek András